2017.02.10.@ 13.02

Máris mém lett George Clooney apaságából

Még csak pár órája, hogy George Clooney és felesége végre hivatalosan is bejelentették a hírt, hogy ikreket várnak, de az internetezők máris mémet gyártottak belőle.

Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Máris mém lett George Clooney apaságából

Ebben az évben több bébi is érkezik majd Hollywoodba, hiszen egyre több sztár jelenti be, hogy babát vár. Tegnap előtt például Jason Statemről derült ki, hogy hamarosan apa lesz. Múlthéten pedig Beyoncé teljesen felrobbantotta a netet az Insta képévével, amin nyilvánosságra hozta, hogy hamarosan 2 taggal bővül családja. Most pedig Amal és George Clooney is bejelentette, hogy hamarosan szülők lesznek!

Már korábban is szóltak arról pletykák, hogy Amal Clooney terhes, azonban eddig a sztárpáros nem reagált a pletykákra. Ma hajnalban azonban hivatalosan is megerősítették a hírt, sőt még azt is elmondták, hogy Amal valóban ikreket vár és júliusban érkeznek a kicsik. Az internetezők pedig úgy, mint Beyoncénál rögtön mémeket gyártottak a nagy bejelentésről. Mi most összegyűjtöttük neked a legviccesebbeket. Nevetésre felkészülni!

Szerinted, hogy reagált George Clooney, mikor megtudta, hogy ikrei lesznek? A Twitterezők több példát is mutatnak neked rá!

Beyoncé lehet kicsit mérges lett, hogy nem csak neki lesz hamarosan két cuki bébije és most már nem mindenki az ő terhességéről beszél.

A díva és a színész már megbeszélték, hogy az ikreik együtt játszanak majd!

george-clooney-cosmopolitan2

Jó oké, Beyoncé képe nagyon sok lájkot kapott az Insta fotójára, de nem hisszük, hogy George is ilyen népszerű lett volna egy hasonló képpel.

george-clooney-cosmopolitan

Címkék: amal clooney celebhírek george clooney george clooney felesége hollywoodi hírek mém sztárhírek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Így néznének ki a sztárok 80-as évekbeli frizkókkal

Így néznének ki a sztárok 80-as évekbeli frizkókkal

Hatalmas tupírok, kreppelt hajak és sportpántok? Biztosak vagyunk benne, hogy egyik sztár sem vállalná be ezeket a dolgokat! Szerencsére egy fotósorozatnak köszönhetően, mégis lecsekkolhatod, hogyan festenének így a hírességek!

Sztárok, akik hatalmasat estek a színpadon

Néha már akkor kínosan érzed magad, ha megbotlasz az utcán sétálva, mert lehet, hogy valaki pont odanézett? Képzeld el, amikor kedvenceid több tízezer ember előtt borulnak egy hatalmasat!

Khloé Kardashian terhesen dohányzik?

Durván beszóltak a kommentelők a kismamának, amiért Kourtney Kardashian egyik legfrissebb Insta-fotóján élvezettel fújja ki a füstöt a száján.

Sztárok, akikről nem tudtad, hogy énekesek is

Gondoltad volna, hogy Robert Pattinson nem csak színészként, de énekesként is a kedvenced lehet? És rajta kívül még vannak mások is, akik nem csak a mozivásznon tehetségesek!

Angelina Jolie megalázta Jennifer Anistont?

A két sztár egyáltalán nem titkolja, hogy utálják egymást. Most viszont Angelina átlépett egy határt…

Nézd meg Taylor Swift és Ed Sheeren új klipjét!

Hagyd abba bármit is csinálsz, mert ismét egy hatalmas meglepetéssel robbant Taylor Swift új dala! Csekkold gyorsan az év első igazi popdobását!

Kendall Jenner teljesen levetkőzött

A modellről már jó néhány dögös fotót láthattál, most viszont MINDEN ruciját ledobta, és a végeredmény szuperszexi lett!

Ezért fogja Meghan Markle mindig a haját a fotókon

A királyi eljegyzés óta egyre több közös kép kerül elő Harry hercegről és szerelméről, amin szemfüles fanok kiszúrták, hogy Meghan állandóan a tincseit tapizza. Téged is érdekel, hogy miért?

Király Viktor őszintén beszélt a kapcsolatáról

A sztárpasi elárulta, hogy találkoztak a barátnőjével, és azt is elmondta, mit érzett akkor, amikor tavaly nyáron megpillantotta.

Jennifer Lopez babát vár?

Állítólag hatalmas a szerelem az énekesnő és új pasija, Alex Rodriguez közt. Annyira, hogy a pletykák szerint hamarosan közös gyerekük is születik!

Britney Spears megmutatta az eljegyzési gyűrűjét?

A 36 éves énekesnő egy hawaii strandon villantotta meg bombaalakját, és a gyűrűsujjára húzott gyémánt ékszert. Vajon ez AZ a gyűrű, vagy csak egy szimpla kiegészítő?

Kylie Jenner mégsem terhes?

A celeblány legfrissebb fotósorozatát elnézve legalábbis óriási kérdés, hogy most akkor mi az igazság.

Bill Skarsgardnak rémálmai vannak a saját filmjétől

Az AZ rémbohócát alakító dögös svédről mindent el tudunk képzelni, csak azt nem, ahogy az éjszaka közepén felriad, mert Pennywise-zal, filmbéli gonosz bohóc szerepével álmodik. Pedig a valóságban Billt jobban megviselte a mozi, mint gondoltuk.