2017.03.02.@ 10.03

Orlando Bloom megcsalta Katy Perryt?

Tegnap reggel az egész világ meglepődött a híren, hogy 1 év után véget ért a színész és énekesnő kapcsolata. Mostanra pedig úgy tűnik, az is kiderült, hogy mi áll a váratlan szakítás mögött!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Orlando Bloom megcsalta Katy Perryt?

Bár Orlando Bloom és Katy Perry elejétől kezdve azt hangoztatták, hogy egyikük sem akar komoly kapcsolatot, mégis elég gyors tempóban haladt a románcuk. Pár hónap után összeköltöztek és családjaiknak is bemutatták egymást, és úgy tűnt, minden botrány ellenére kitartanak egymás mellett. Azonban tegnap reggelre sajtósuk közölte a hírt, hogy békében szakított a páros. Ezen pedig mindenki csodálkozott, hiszen vasárnap még együtt pózoltak a Vanity Fair Oscar-buliján! Mi történhetett velük? – ezt találgatta az egész világ, és most úgy néz ki, megérkezett a válasz.

Előkerült ugyanis néhány felvétel egy buliról, amit közvetlenül az Oscar előtt tartottak, és ahol Orlando meglehetősen jól szórakozott egy barna szépséggel, Erin McCabe-bel. Szemtanúk szerint a huszonéves, milliomos családból származó lány egész este flörtölt a színésszel, akinek cseppet sem volt ellenére a dolog!

orlando-bloom-erin-mccabe-cosmopolitan

orlando-bloom-erin-mccabe-cosmopolitan1

orlando-bloom-erin-mccabe-cosmopolitan2

Úgyhogy most tényleg pirulhat Orly, mert minden jel arra utal, hogy félrelépett, és Katy ezért hagyta el!

Címkék: buli Erin McCabe félrelépés katy perry megcsalás Orlando Bloom oscar 2017 szakítás Vanity Fair

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Így emlékeztek meg a sztárok a Linkin Park elhunyt énekeséről

Így emlékeztek meg a sztárok a Linkin Park elhunyt énekeséről

Tegnap óta egy egész világ gyászolja a 41 éves Chester Benningtont, akit holtan találtak otthonában, miután öngyilkos lett. Kollégái, barátai és rajongói pedig közösségi oldalukon fejezték ki gyászukat és értetlenségüket a tragédiával kapcsolatban…

Öngyilkos lett a Linkin Park énekese

Tegnap késő este újabb szörnyű tragédia rázta meg a zenész világot: a nu metal banda frontembere, Chester Bennington felakasztotta magát otthonában!

Eva Longoria megnagyobbíttatta a melleit?

A Született feleségek Gabyje sosem óriási dekoltázsáról volt híres, de legfrissebb fotóin szembetűnően nagyobbnak tűnnek mellei, pedig csak bikinifelső van rajta. Lehet, hogy kés alá feküdt?

Katalin hercegné mellbimbót villantott?

Kate Middleton kivételesen nagyon merész rucit választott, aminek extra mély kivágása tuti, hogy minden szemet a dekoltázsára vonzott.

Cristiano Ronaldo barátnője tényleg terhes!

Hónapok óta ment a találgatás, hogy vajon Gina Rodriguez valóban babát vár-e, és most végre maga a focista erősítette meg a gólyahírt!

Irina Shayk végre megmutatta kislányát!

Ugye már te is nagyon vártad az első fotókat a kedvenc modelled és az egyik legdögösebb színész közös gyerekéről? Most Irinát és a kisbabát egy délutáni sétájuk alkalmával kapták lencsevégre…

Taylor Swift egy bőröndben utazott?

Kapaszkodj meg, mert ez a hír tényleg nagyon furcsa lesz: egy képügynökség azt állította, hogy Taylor Swiftet egy hatalmas kofferba rejtve vitték ki New York-i lakásából!

Ashton Kutcher és Mila Kunis is szurkolnak a vizes vébén

Ha kilátogatsz a FINA világbajnokságra, nemcsak úszósztárokkal találkozhatsz, hanem akár a hollywoodi álompárral is összefuthatsz, mert úgy néz ki, ők is imádják a vizes sportokat!

Harry herceg barátnője féltékeny Rita Orára?

Az énekesnő állítólag totál rákattant a brit hercegre, és fűnek-fának azt ecseteli, mennyire szívesen randizna vele. Naná, hogy Harry csaja, Meghan Markle a legkevésbé sem örül ennek!

Megint együtt bulizott Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs

Egyre biztosabb, hogy a modell és a focista tényleg együtt vannak, ugyanis Barbi és Balázs megint közösen ment fesztiválozni.

Katy Perry fogdosta magát a strandon

Az énekesnő nem szégyenlősködött olaszországi nyaralása alatt, simán fogdosta magát „ott” is, mikor a tengerparton heverészett.

Kendall Jenner még sosem mutatott magából ilyen sokat

Eddig ő volt a legvisszafogottabb a Kardashian-Jenner családban, ezúttal viszont olyan fotót töltött fel magáról Kendall, amit az Insta épphogy nem cenzúrázott. Ezt neked is csekkolnod kell!

Minden idők legkínosabb celebtalálkozásai

Attól még, hogy két ember híres, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jóban is vannak egymással - ahogyan azt sem, hogy örülnek, ha találkozhatnak a másikkal.