2017.06.18.@ 11.06

Megszülettek Beyoncé ikrei

Idén sem lesz hiány tündéri sztárbabákból, hiszen a legnagyobb amerikai lapok szerint Beyoncé ikrei a napokban megérkeztek! Sőt már a nemükről is keringenek pletykák!

Tóth Beáta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Megszülettek Beyoncé ikrei

Ha hihetünk a legfrissebb infóknak, George Clooney és Amal Alamuddin babapárosa után végre megérkeztek Beyoncé ikrei is. Bár egyes teóriák szerint az énekesnő titokban már június elején világra hozta az apróságokat, a legnagyobb amerikai lapok és hírportálok szerint az ikrek csak most, a napokban érkeztek meg. A Peolpe magazin például a saját forrására hivatkozva hozta le ma a szenzációs hírt, a US Weeklynek sikerült kifaggatnia a sztárpár barátait a kicsik érkezéséről, az E! pedig állítólag azt is kiderítette, hogy az egyik baba fiú, a másik pedig kislány. A sztárpár sajtósa egyelőre azonban még nem erősítette meg a hírt.

Beyoncé egyébként februárban jelentette be, hogy hamarosan kistesói érkeznek Blue Ivynak, ami valószínűleg nem csak téged, de a rajongókat is meglepte, hiszen a házaspár lassan egy éve él se veled, se nélküled kapcsolatban. Legalábbis ezt gondolta mindenki. Talán pont a babaprojekt lesz az, ami újra megerősíti a szerelmüket? Mi mindenesetre szívből gratulálunk az új családtagoknak és csodás életet kívánunk nekik! És persze alig várjuk, hogy az Instán landoljanak az édes babafotók!

Címkék: baba beyonce hollywoodi celebhírek ikrek megszületett sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Megvan Harry herceg és Meghan Markle esküvőjének dátuma

Megvan Harry herceg és Meghan Markle esküvőjének dátuma

Eddig csak annyi volt biztos, hogy a royal-pár esküvője jövő tavasszal lesz, most viszont a pontos dátumot is elárulták.

Angelina Jolie nagyon rég nézett ki ilyen jól!

A színésznő a válás óta nem igazán volt bombaformában, most viszont csak úgy ragyogott!

Végre! Jön Selena Gomez új albuma

Még egy ok, amiért már nagyon várjuk 2018-at: a sztárcsajszi megerősítette, hogy jövőre érkezik legújabb albuma!

Durván kiakadtak a netezők Taylor Swiftre

Az énekesnő csak megköszönte rajongóinak az elmúlt egy évet, sokan viszont felháborodtak ezen, ugyanis teljesen félreértették a sorait.

Selena Gomez és The Weeknd a közös kutyájukon veszekednek?

Az énekesnő és exepasija nem tudják eldönteni, kinél maradjon a kisállat.

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...