2017.10.12.@ 10.10

Vége! Robert Pattinson szakított FKA Twigs-zel

Amiről hónapok óta ment a találgatás, most úgy tűnik, tisztázódott: a színészpasi a közeli barátainak bevallotta, hogy szétmentek az énekesnővel!

Cs. Nagy Anikó
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Vége! Robert Pattinson szakított FKA Twigs-zel

Emlékszel még Robert Pattinson furcsa nyilatkozatára, amit néhány hónapja mondott? Az Alkonyat sztárjától Howard Stern kérdezte meg egy interjú során, hogy most akkor barátnőjével, FKA Twigs-zel mi is a szitu: eljegyezte a lányt vagy sem? „Olyasmi” – hangzott akkor a válasz.

Ez pedig már csak azért is gyanús volt, mert Robot és az énekesnőt már hónapok óta nem lehetett együtt látni. Sőt, nyáron a rajongóknak az is feltűnt, hogy Tahliah (ez FKA Twigs igazi neve) nem viseli a gyűrűt, amit annak idején kapott a sztártól. Igaz, ő is és Rob is már a kezdetek óta mindvégig hallgattak kapcsolatuk alakulásáról. Ahogyan szakításukról is.

A The Sun magazinnak a pár egyik közeli ismerőse árulta el nemrég, hogy a vámpírfiú és az énekesnő különmentek. A forrás szerint Rob mondta ki a végső szót, miután már totál elidegenedtek egymástól, alig találkoztak, valamint besokallt és belefáradt abba, ami köztük ment. „Ez egy nehéz helyzet, de egy ideje már nehezen mentek köztük a dolgok, és mindketten tudták, hogy nem passzolnak össze párként” – magyarázta a bennfentes. Lehet, hogy új csajszi jött a képbe? Elvégre Katy Perry-vel nagyon elvolt még múltkor a sztárpasi…

Címkék: celebhírek eljegyzés FKA Twigs párkapcsolat robert pattinson szakítás szerelem sztárhírek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

A menőség fokmérője: a színésznő a világhírű ékszertervezőt, Robert Procopot ihlette meg és nevezte el róla a milliókat érő nyakékét.

Gerard Butler kórházba került

A sármos színészt egy autó sodorta le az útról a motorjával Los Angelesben, de a hírek szerint hatalmas mázlija volt, és komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Teljesen kikészült Kim Kardashian

Emlékszel még a popókirálynő mexikói nyaralásán lőtt képeire? Mert ő bizony még igen...

Eljegyezték a Trónok harca sztárját!

Egy újabb szuper hírrel indítjuk a hetet: a Trónok harca Sansáját, ugyanis eljegyezte énekes pasija, és már a gyűrűjét is megmutatta.

Újabb bizonyíték, hogy Kylie Jenner terhes!

Kylie legfrissebb posztja megint pletykacunamit indított el: a fotóhoz írt szövegben állítólag leendő babájának üzent.

10 híresség, akiről nem tudtad, hogy videoklipben is szerepelt

Oké, biztos alaposan nyomon követed a kedvenced mindennapjait, de vajon azt is tudtad róla, hogy egyszer bevállalt egy meghökkentő videoklipet?

Justin Bieber abbahagyja az éneklést?

Új karrierbe vág az énekes, mostantól a zenélés helyett inkább a filmekre koncentrálna.

Katalin hercegné nem is terhes?

Szinte az egész Egyesült Királyság baba-lázban ég, viszont akadt néhány olyan kommentelő, aki szerint a hercegné nem is terhes. A magyarázatuk pedig elég érdekes…

Blake Lively is szexuális zaklatás áldozata lett

Hollywoodban éppen egy hatalmas szexuális zaklatási botrány tombol, aminek köszönhetően egyre több áldozat szólal meg a témában. Ezúttal Blake Lively mesélt borzalmas élményeiről.

Kendall Jenner is babát vár?

Hogy mi!? A legújabb pletykák szerint nem csak Kim, Kylie és Khloé terhes, hanem Kendall is!

Pszichiátrián kezelik az X-Faktor versenyzőjét

Radics Gigi ex-mentoráltját annyira megviselte a felkészüléssel járó stressz, hogy nem bírta tovább: bevonult egy vidéki pszichiátriára.

Így néz ki esküvői ruhában Jennifer Lawrence

Csak nem utalni szeretnél valamire, Jen? Kedvenc színésznőd legutóbbi premieres otufitjét egyenesen egy menyasszonyi kollekcióból választotta ki!

Megtaláltuk Rihanna hasonmását

Nem fogsz hinni a szemednek, mikor meglátod ezt az amerikai lányt, ugyanis teljesen úgy néz ki, mint a híres énekesnő!