2017.10.13.@ 17.10

Justin Bieber abbahagyja az éneklést?

Új karrierbe vág az énekes, mostantól a zenélés helyett inkább a filmekre koncentrálna.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Justin Bieber abbahagyja az éneklést?

Nemrég még saját egyházat akart alapítani Justin Bieber, de most egy annál is újabb dologba vágna bele, ami nem más, mint a színészet. Justin egy ideje már kacérkodik a gondolattal, hogy ne csak a színpadon, hanem a filmvásznon is sztár legyen belőle, de az első lépéseket csak most tette meg eben az ügyben. Úgy tudni, a 23 éves énekes még Hollywood-i sztárokat is megkért, hogy adjanak neki tanácsokat. Legalábbis nemrég vacsorázni hívta David Spade-et és Adam Sandlert.

A hármas még szeptemberben találkozott Los Angelesben egy steakhouse-ban, ahol Bieber a filmek világáról faggatta a két színészt. Mivel utóbbiak leginkább vígjátékaikról ismertek, lehet, hogy Justin Bieber is poénos filmekben tudná leginkább elképzelni magát?

Bár egy bennfentes infói alapján úgy tudni, hogy Justint nem csak a színészkedés, de a rendezői és produceri munkák is érdeklik. Persze ha bele is vág a filmezésbe, nem ez lesz az első alkalom, ugyanis az énekest már láthattad Ben Stiller vígjátékában, a Zoolander 2-ben is, igaz abban saját magát alakította. Sőt, szerepelt a CSI 11. évadában is, ahol egy sorozatgyilkost játszott. Te el tudod képzelni, hogy Justint mostantól nem hallgatod, hanem a filmekben nézed?

5 tipp, hogy idén Te is megtaláld a tökéletes kabátot! (X)

Olyan kabátot keresel, amely egyszerre pihe-puha, melegen tart és még szupertrendi is? Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, sőt, mindannyiunk gardóbjában lapul már egy-két melléfogás… mit is lehet tenni, hogy végre Te is rálelj a tökéletes darabra? Az F&F segítségével megosztunk pár tippet, hogy idén megtaláld a legszebb és legmelegebb kabátot!
Címkék: éneklés Justin Bieber karrier színész sztárhírek sztárok új szakma

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

Nyakláncot neveztek el Angelina Jolie-ról

A menőség fokmérője: a színésznő a világhírű ékszertervezőt, Robert Procopot ihlette meg és nevezte el róla a milliókat érő nyakékét.

Gerard Butler kórházba került

A sármos színészt egy autó sodorta le az útról a motorjával Los Angelesben, de a hírek szerint hatalmas mázlija volt, és komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet.

Teljesen kikészült Kim Kardashian

Emlékszel még a popókirálynő mexikói nyaralásán lőtt képeire? Mert ő bizony még igen...

Eljegyezték a Trónok harca sztárját!

Egy újabb szuper hírrel indítjuk a hetet: a Trónok harca Sansáját, ugyanis eljegyezte énekes pasija, és már a gyűrűjét is megmutatta.

Újabb bizonyíték, hogy Kylie Jenner terhes!

Kylie legfrissebb posztja megint pletykacunamit indított el: a fotóhoz írt szövegben állítólag leendő babájának üzent.

10 híresség, akiről nem tudtad, hogy videoklipben is szerepelt

Oké, biztos alaposan nyomon követed a kedvenced mindennapjait, de vajon azt is tudtad róla, hogy egyszer bevállalt egy meghökkentő videoklipet?

Katalin hercegné nem is terhes?

Szinte az egész Egyesült Királyság baba-lázban ég, viszont akadt néhány olyan kommentelő, aki szerint a hercegné nem is terhes. A magyarázatuk pedig elég érdekes…

Blake Lively is szexuális zaklatás áldozata lett

Hollywoodban éppen egy hatalmas szexuális zaklatási botrány tombol, aminek köszönhetően egyre több áldozat szólal meg a témában. Ezúttal Blake Lively mesélt borzalmas élményeiről.

Kendall Jenner is babát vár?

Hogy mi!? A legújabb pletykák szerint nem csak Kim, Kylie és Khloé terhes, hanem Kendall is!

Pszichiátrián kezelik az X-Faktor versenyzőjét

Radics Gigi ex-mentoráltját annyira megviselte a felkészüléssel járó stressz, hogy nem bírta tovább: bevonult egy vidéki pszichiátriára.

Így néz ki esküvői ruhában Jennifer Lawrence

Csak nem utalni szeretnél valamire, Jen? Kedvenc színésznőd legutóbbi premieres otufitjét egyenesen egy menyasszonyi kollekcióból választotta ki!

Megtaláltuk Rihanna hasonmását

Nem fogsz hinni a szemednek, mikor meglátod ezt az amerikai lányt, ugyanis teljesen úgy néz ki, mint a híres énekesnő!

Szakított a pasija Kylie Jennerrel?

Travis Scott állítólag besokallt a sztárcsajszitól és a családjától. De vajon mi lehetett a gond?