2017.11.19.@ 14.11

Exkluzív interjú az X-Faktor döntőseivel

A tegnapi X-Faktor elődöntőjét a Cosmo csapata is végig szurkolta, ahol végül Ricco és Claudia, Serena Rigacci és Gulyás Roland bizonyult a legjobbnak. A show utáni első pillanatokban pedig arról is kifaggattuk a finalistákat, hogyan készülnek életük legnagyobb megmérettetésére.

Tóth Beáta Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Exkluzív interjú az X-Faktor döntőseivel

Cosmo: Meglepődtetek, hogy a döntőbe jutottatok vagy számítottatok rá?

Serena: Nincsenek forgatókönyveim. Nem gondolkodom előre azon, mit fogok érezni, ha továbbjutok, vagy mennyire leszek csalódott, ha véget ér számomra a verseny. Egyszerűen jelen vagyok, az éneklésre fókuszálok és megpróbálom maximálisan élvezni a helyzetet. Szerintem kár ennyi érzelmi energiát pocsékolni olyan dolgokra, amiket nem tudsz előre megjósolni.

Roland: Nagyon hiszek magamban, szóval nem volt kétségem afelől, hogy bejutok-e. De azt is tudtam, hogy ezért meg kell majd küzdenem és biztos voltam benne, hogy párbajozni fogok a továbbjutásért. Aminek valahol még örülök is, hiszen ezzel a dallal végre bebizonyítottam, igenis át tudok adni érzelmeket a színpadon, amit a mentorok eddig hiányoltak.

XF_elo_017

Fotó: Karsay Katalin
Az elődöntőt Serena Rigacci nyitotta meg

C.: Hogyan készültök a döntőre?

Serena: Újra és újra meghallgatom a versenydalomat, aztán addig gyakorlom, amíg tökéletes nem lesz. Amin ennél is keményebben kell melóznom, az a tánc. Hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a mozdulataimból az elődöntőben, előző este például éjszakáig a lépéseket gyakoroltam. Amikor színpadra lépek, szerencsére az egész annyira természetesen jön. Plusz szeretném magam arra trenírozni ezen a héten, hogy amikor a döntőben színpadra lépek, tényleg csak azzal foglalkozzam, hogy imádom, amit csinálok, és ne azon agyaljak, mit gondolnak rólam mások.

Roland: Nincsenek kétségeim magammal szemben. Egyáltalán nem vagyok babonás, nincsenek rituáléim, amit a fellépéseim előtt megcsinálnék. Azt viszont tudom, hogy a döntő előtt le kell ülnöm és helyre kell tennem magam!

XF_elo_029

Fotó: Karsay Katalin
Gulyás Roland ismét elvarázsolta a csajokat

C.: Ki a legnagyobb ellenfeletek a finalisták közül?

Serena: Mindketten nagyon erősek, és örülök, hogy pont ők jutottak be a döntőbe. Szerintem izgalmas és kiélezett verseny lesz. Nagyon remélem, hogy én nyerem meg, és keményen megharcolok majd, hogy ez így is legyen.

Roland: A legjobb háromnál szerintem mindenki megérdemli a győzelmet. Ricco és Claudia elképesztően énekel, de Serena is óriási tehetség és emellett a legjobb emberek, akiket valaha ismertem. Persze magamnak is szurkolok, de itt már bármi megtörténhet!

XF_elo_035

Fotó: Karsay Katalin
A 15 éves olasz lány egyszer sem került párbajhelyzetbe a műsor folyamán

C.: Fejezzétek be a mondatot: ha én nyerem meg a 2017-es X-Faktort…

Serena: … mindent megteszek, hogy a lehető legjobb énekesnő legyek.

Roland: … mindent elkövetnék, hogy beindítsam a karrieremet, hiszen az minden álmom, hogy sikeres énekes legyek! Minél hamarabb szeretnék felköltözni Budapestre is, hiszen mindent jobban tudnék innen irányítani.

C.: Serena, mi volt a leghasznosabb tanács, amit a mentorodtól kaptál?

Serena: Alex azt tanácsolta, hogy legyek laza, ne agyaljam túl a dolgokat, ne foglalkozzak azzal, hogy például még csak 15 éves vagyok, és csakis az éneklésre koncentráljak.

XF_elo_040

Fotó: Karsay Katalin
Rolandnak viszont Tóth Bettinával kellett párbajoznia a továbbjutásért

C.: A döntőben azzal a dallal is színpadra álltok, amivel továbbjutottatok a mentorházból…

Roland: Elképesztő erővel vágtam bele ebbe a műsorba, ami útközben kicsit lecsillapodott. De most a párbajon végre újra előjött, és már tudom, mit kell tennem, hogy a finálén is ezt érezzem. Az őserőből igazi ősrobbanást csinálok jövő héten!

 

C.: Serena, mi a terved a show után?

Serena: Nagyon szeretnék Magyarországon maradni! Teljesen más itt, mint Olaszországban, de jó értelemben. Ráadásul rengeteg ember van itt, akiket komolyan megszerettem. Szuper lenne megoldani, hogy ide költözzenek a szüleim, ami kicsit komplikált, hiszen Olaszországba köti őket a munkájuk, de dolgozunk az ügyön.

XF_elo_073

Fotó: Karsay Katalin
A feszült várakozás pillanati

C.: Roland, szerinted előny vagy hátrány, hogy a finálé előtt párbajoznod kellett?

Roland: Hatalmas pofon volt számomra, hogy ébredjek fel és szedjem össze magam! Meg akarom nyerni az idei X-Faktort, és ehhez szükségem volt erre a párbajra. Szerintem most érkeztem meg igazán a versenybe!

Címkék: élő show elődöntő gulyás roland nyertes ricco és claudia serena rigacci sztárhírek sztárok tóth bettina x-faktor

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Sztárhírek

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Így jött össze Serena Rigacci és Gulyás Roland

Megszólalt az X-Faktor szerelmespárja! A versenyzők elárulták, mikor jöttek rá, hogy több van köztük, mint barátság.

Tóth Vera előtte-utána fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő megmutatta, hogy néz ki a teste most, és hogy nézett ki két éve ilyenkor. Döbbenetes, mennyit változott!

6 sztár, aki meglepően későn vesztette el a szüzességét

Mindenki emlékszik az elsőre. Még a celebek is. Pláne, ha olyan sokáig vártak rá, mint ők!

Bill Skarsgard vezeti 2017 új kedvenceinek listáját!

192 centi, 27 éves, és már az AZ előzetesével rekordot döntött. A Cosmo új kedvencét nem csak te bírod, a netezők is imádják – annyira, hogy idén ő vezeti az IMDb népszerűségi listáját.

Összejött az X-Faktor két döntőse

Hetekig tartó szoros barátság után úgy tűnik, szintet lépett Serena Rigacci és Gulyás Roland kapcsolata, ami a tegnapi Comet óta a rajongók előtt sem titok többé.

Amal és George Clooney megint ikreket várnak?

Lehet, hogy a sztárpár annyira szerencsés, hogy hamarosan már hat tagú lesz a családjuk? A legújabb pletykák szerint minden esély megvan rá!

Rihannát eljegyezte a pasija?

Nagyon rövid ideje tart románcuk de úgy néz ki, hogy a pár máris készen áll a következő lépésre, ami az esküvő. Csekkold le te is RiRi eljegyzési gyűrűjét.

J.K Rowling elárulta, mit gondol Johnny Deppről

Te is várod már a Legendás lények folytatását? Az összes varázsvilág-rajongó is így volt ezzel, azonban az írónő alaposan kiakasztotta a fanokat...

Kylie Jenner karácsonyfájáról beszél ma mindenki

A sztárcsajszi rajongói szerint a díszek színei születendő babája nemére utalnak.

Selena Gomez és Justin Bieber hamarosan összeházasodik?

Kíváncsian várod, hogyan folytatódik a cuki szerelmespár mesébe illő sztorija? Nagyon úgy tűnik, hogy a következő lépéshez értek, ami a házasság!

De ciki! Vilmos herceget összekeverték Harry herceggel

Elöljáróban annyit elárulunk, hogy Vilmos herceg szuperviccesen reagált a kínos tévedésre...

Ilyen volt Meghan Markle első esküvői ruhája

A leendő hercegnének nem ez lesz az első házassága. De vajon mennyire fog hasonlítani az új menyasszonyi ruhája a régire?

Cikis helyzetbe hozta Csobot Adélt kisfia

A sztárpár kisfia egy igazi kis rosszcsont, aki most egy bevásárló központ közepén égette be anyukáját!