2008.02.20.@ 15.02

Szülinapos viaszbaba: Drew Barrymore

Cameron Diaz és Drew Barrymore is viaszbabákká változtak – legalábbis a londoni Madame Tussauds panoptikum látogatói számára. Drew ráadásul a napokban ünnepel még valamit …

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Drew Barrymore-t valamivel kevésbé sikerült „lemásolni” a híres londoni múzeum számára, mint kolléganőjét. Ám úgy gondoljuk, mégsincs oka szomorkodni, hiszen február 22-én ünnepli születésnapját.

Drew, aki édesanyja, Makó Ildikó révén magyar származású, az E.T. – A földönkívüli című film sztárjaként vált világhírűvé – mindössze hét évesen. Keresztapja, Steven Spielberg tehát igen korán észrevette, hogy tehetséges. Aztán tehetsége majdnem elkallódott, hiszen drogproblémái olyan súlyosak voltak, hogy a középiskolát be sem fejezte. Később egy sor hollywoodi szuperprodukcióban szerepelt. Láthattuk többek közt a Bad Girls, a Mindörökké Batman, a Sikoly, az Örökkön-örökké, a Donnie Darko, a Charlie Angyalai és az 50 első randi című filmekben.

A szakmai sikerek mellé magánéletében két válás társult: először Jeremy Thomasszal, majd Tom Greennel ment tönkre a házasságuk. Mostani párja, Fabrizio Moretti, a The Strokes együttes dobosa. Az ő személyében talán megtalálja az igazit….

Isten éltessen, Drew!

Szöveg: Balogh Mária

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ezt a mondatod tilos kimondani a Disneylandben

Ezt a mondatod tilos kimondani a Disneylandben

Azt gondolnád, hogy a varázslatos parkban dolgozni a világ legszuperebb munkája? Pedig olyan apróságokra kell odafigyelniük az ott dolgozóknak, amikre nem is gondolnál!

Erről az appról beszél most mindenki

Szinte félelmetes, mit csinál az alkalmazás a szelfiddel! Vigyázat, függőséget okozhat!

Újabb őrült kihívás terjed az Instán

Oké, már rengeteg idegesítő és veszélyes kihívással találkozhadtál a neten, de ez most tényleg minden eddigit felülmúlt!

Ez a legnagyobb titkod a horoszkópod szerint

Neked is van olyan tulajdonságod, amiről mélyen hallgatsz? Sajnos a csillagok nem tudnak titkot tartani és kifecsegték a rejtélyes részleteket!

Kapaszkodj meg, már létezik az okos bugyi!

Igen jól olvastad a címben: az okos óvszer és tampon után megérkeztek az okos fehérneműk is!

Megtaláltuk Kylie Jenner hasonmását!

A 16 éves lány teljesen olyan, mintha a Jenner-lány ikertesója lenne. Ő is gyönyörű, igazi Insta-sztár, és már saját sminkkollekciója is van!

Egy hétig úgy élt, mint Katalin hercegné, ez történt

Te kipróbálnád, milyen lehet egy időre a hercegné bőrébe bújni? Ez a lány bevállalta, és most elmesélte az élményeit!

Ezek lesznek 2018-ban a legsikeresebb napok

Alig pár napja tart az új év, te már most biztos vagy benne, hogy 2018 a legszuperebb év lesz – és nem is tévedsz! Megsúgjuk, milyen napokon váratsz extra segítséget a csillagoktól.

Ilyen anyuka leszel a csillagjegyed szerint

Te is gondolkoztál már azon, hogy vajon, milyen anyuka leszel majd? Most a csillagaid elárulják neked a választ!

Erről a pattanásos lányról beszél ma mindenki

Minden tiszteletünk ezé a 17 éves blogger csajszié, aki ahelyett, hogy takargatná pattis bőrét, büszkén vállalja külsejét!

Ezt az új dolgot próbáld ki 2018-ban a horoszkópod szerint

Idén megfogadtad, hogy belevágsz valami izgalmas újdonságba, de nem tudod, hogy mi legyen az pontosan? Még szerencse, hogy a csillagok megsúgják neked a választ!

Ez a 10 cikk volt a kedvencetek 2017-ben

Összegyüjtöttük, melyik volt a top 10 cikk, amire tavaly a legtöbb Cosmo-lány kattintott! Ezek érdekeltek titeket a legjobban!

4 dolog, ami segít betartani az újévi fogadalmadat

Mínusz 5 kiló, 10 centivel hosszabb haj, és XXL-es bankszámla. A kérdés már csak az, hogyan ne bukd el az ígéreteidet két héttel újév után.