2008.06.19.@ 12.06

A szerkesztő levele

Hét pár cipő feküdt körülöttem és kacsingatott rám csábítóan arra utalva, legyünk egymáséi, melyet csak a pénzártól való távozás pecsételhet meg egy szolidnak cseppet sem nevezhető összeg leszurkolása után.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Egy piros puffon egyensúlyoztam, alant hevert egy nagyon zöld békára hajazó cipellő, egy cuki sárga-fekete, egy fehér, amiben leginkább dévaj koszorúslánynak néztem ki. Kicsit úgy, mintha a legénybúcsún még némi kis kalandom lett volna a vőlegénnyel, majd egy ocelotmintás sandított felém – amit szerintem Peggy Bundy ruhatárából csentek el a készítők és egy lila szandi, a többire nem emlékszem, csak arra, hogy aki betért az üzletbe, riadtan konstatálhatta, ez a hibbant tyúk valami nagy lelki válságban lehet, vagy elcsente az ura aranykártyáját. Ultranehéz napom volt, több mint szenya és úgy éreztem, az idő most megérett arra, hogy egy, avagy két pár cipővel megörvendeztessem magamat. Történt ugyanis, hogy egy olyan munkára, amibe elég sok energiát fektettem, annyit se mondtak: köszi, jó voltál, vagy örülünk, hogy erre jártál, még a fapapucs is lemaradt minden mondat végéről – én meg azt éreztem, egy balfék vagyok, hogy egyáltalán belekezdtem anno az egészbe. Keserű voltam, mint az ehetetlen, kilencvenöt százalék kakaót tartalmazó csokoládé, és némi családtagoknak történő hiszti után egy tetemesebb vagyon elköltésével gondoltam megédesíteni az életemet.
Hazafelé a két pár topánnal már kicsit rózsásabb volt a hangulatom, de azért még nem mentem volna el egy igen mókás Szalacsinak. Na, de legalább már jól haladt az újjáépítésem, kicsit jobban, mint a négyes metró. Az este még rávettek a barátnőim, menjünk már el kicsit koktélozni és szórakozni, és hát mit lehetett mit tenni, beadtam a derekamat, ha már pont kéznél volt. Aztán amikor éjjel háromkor úgy beszólt valaki az egyik szórakozóhelyen, hogy csak na, akkor tényleg azt mondtam: elég ebből az egész napból, a populációból és ne tovább.
Hétvégén azt gondoltam, csak a legszűkebb környezetemmel tárgyalok, mert kicsit sok volt másokból. Aztán jobbra-balra marcangolva magamat és az egészet, sok dologra jöttem megint rá. Az egyik, amit már réges régen tudtam, csak néha oly amnéziás vagyok, amelyet az én baráti körömben amnesztiásnak ejtünk egy ismerősünk elszólása okán, hogy jujj. Szóval, teljes amnesztiában szenvedtem az ügyben, hogy ne a külvilágtól várjam a dicséretet és a visszajelzést, mert nem az a fontos. Ha én úgy érzem, valamit szerettem, szeretek, jól csináltam, sokat tettem érte, akkor azt tudjam és kész. Ne hagyjam, hogy más megingasson ebben. Ha pedig a viszonylagos ismertségem okán éjjel háromkor rám üvöltenek egy szórakozóhelyen, akkor se akadjak ki, hogy milyen szörnyűek egyesek és jaj nekem! Akkor tudjam azt, hogy én csak egy tükröt tartok az illető elé, aki valami olyat lát bennem, ami önmagából hiányzik és amit irigyel – ezért ordenárékodik velem.
Mindezeket azért mondtam el, hogy tudd, bármerre is mész az életben, bármi is a célod, nem lesz mindig, mindenhol, minden fáklyás menet. Amint valamit elérsz, kicsit sikeres leszel, mint esőre a giliszták – előjönnek azok, akik nem mernek, nem tudnak, nem lépnek. De te soha ne add fel! Higgyél magadban, abban, hogy többre vagy hivatott és egyszerűen élvezd az életet. És csak mosolyogj mindenkire. Az akaraterőd és a mosolyod a te legnagyobb fegyvered! És az, hogy egy Cosmo-lány soha nem adja fel. Mert felettünk mindig süt a nap!

Szabó Patrícia

Éld meg a pillanatot! – Itt az idő, hogy ragyogj! (X)

Vannak emlékezetes pillanataink. Ragyogó pillanatok, amelyekre szívesen emlékszünk, mert megtettük azt, amire régóta vágytunk, vagy amitől eddig nagyon féltünk. Amikor hittünk a sikerben, hittünk magunkban, és legyőztünk addig legyőzhetetlennek tűnő akadályokat, vagy éppen önmagunkat. Ezek azok a pillanatok, amikor valóban önmagunk lehetünk. Hogyan ragadhatjuk meg, s élhetjük át ezeket a pillanatot? Hogyan lehetünk képesek megtenni, amit a szívünk diktál, legyőzni a félelmeinket és elérni a céljainkat?

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Horoszkóp: október 24. Kedd

Horoszkóp: október 24. Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi történik veled ma? Csekkold le nálunk napi horoszkópodat október 24-én is!

Őszi dekorcuccok, amiket minden lánynak be kell szereznie

Ősszel nem csak a ruhatáradat és a beauty-termékeidet érdemes felfrissítened, hanem dekorcuccaidat is. Nyugi, csak néhány apróságra van szükséged, és máris hangulatos, őszi kuckót varázsolhatsz a lakásodból! Mutatjuk, mikre érdemes lecsapnod shoppingolás közben!

7 dolog, amit csak a frissen eljegyzett csajok érthetnek

Végre feltette a nagy kérdést a srác, te pedig azonnal igent mondtál. Még szép, hiszen évek óta erre készülsz, így nem is meglepetés, hogy szépen lassan mind a 7 friss menyasszony fázison átmész.

A világ legmenőbb kávézói

Stílusosak, meghittek, különlegesek és isteni a kávéjuk! Csekkold le a világ legszuperebb kávézóit és már dobhatod is fel őket a bakancslistádra!

Justin Beieber az egész felsőtestét kitetováltatta

Tegyél félre mindent, most Justin izmai vannak terítéken! Jobban mondva a hatalmas mintái amivel hétvégén büszkélkedett a neten.

6 bizarr dolog, amit megpróbáltak felcsempészni a repülőre

Már álmodból felébresztve is tudod, hogy semmilyen éles dolgot nem vihetsz fel a gépre és a kedvenc samponodból is csak a travel size jöhet szóba. Néhány utasnak azonban még így is sikerül meglepni néha az ellenőröket...

5 film, amit nem hagyhatsz ki vasárnap este

Már vasárnap, de semmi baj, mert holnap is egész nap pihenhetsz! Ha inkább otthon kuckóznál bulizás helyett, nincs más dolgod, mint választani egy jó kis filmet a listánkról!

Ők a legrendetlenebb celebek Hollywoodban

Lehet, hogy a vörös szőnyegen mindig kifogástalanul tündökölnek, de az otthonuk a takarítónők rémálma! Kapaszkodj meg: néhány sztár állítólag napokig nem fürdik és a fogmosást is kihagyja.

Vicces sztorik az első orgazmusról

Első nap a suliban, az első csók, vagy hófehér ruciban az oltár előtt…vannak olyan élmények, amikre te is egész életedben emlékezni fogsz ugye? És mi a helyzet az első orgazmussal? Csekkold le néhány bevállalós önkéntes mókás élménybeszámolóját!

Egy évig mindenre igent mondott, ez történt

Ugye veled is előfordult már, hogy nemet mondtál egy bulira, mert nagyon fáradt voltál? Persze utána kiderült, hogy szuper volt az este, és te nagyon megbántad a dolgot. Ez a nő szándékosan bevállalt mindent egy évig, és hihetetlen következtetésekre jutott!

8 dolog, amit csak a Szüzek érthetnek

A csillagjegyeddel a középsuli óta poénkodnak és ez csak egy azon dolgok közül, amit csak a Szűz jegyben születtetek érezhetnek át igazán.

Egyszerű trükk a narancsbőr ellen

Ha úgy érzed, hogy kedvenc farmerod nem áll olyan szuperül rajtad, mint néhány hete és néhány centi észrevétlenül rászaladt a popsidra és a combodra, a mai tipp tetszeni fog!

A hét pasija: Bálint

Nincs Cosmo-buli szexi pasik nélkül! Vezdényi Bálintot nem csak levetkőztettük születésnapunk alkalmából, hanem ki is kérdeztük mindenről, amiről csak lehetett. Ismerd meg közelebbről a Hot Men Dance 26 éves táncosát!