2008.06.19.@ 12.06

Shakira lételeme a szenvedély!

Shakira, aki korábban elsősorban Latin-Amerikában aratott elsöprő sikert, mára nemzetközi szupersztárrá vált. És, bár különleges hangjával és tökéletes csípőmozdulataival villámcsapásként tört be a zenei világba, hazája, Kolumbia, azóta sem került háttérbe. Csupán 18 éves volt, amikor a Pies Descalzos Foundationt, vagyis a Mezítláb Alapítványt létrehozta, amely olyan kolumbiai gyerekeknek nyújt segítséget, akik erőszak áldozatai lettek, illetve az ország menekültjeit karolja fel. Amikor felteszik az énekesnőnek a kérdést, hogy milyen érzés, hogy ilyen sok embernek lehetett segítségére (körülbelül 10 000 családnak ezidáig), ő szerényen ennyit mond: „Nem foglalkozom túl sokat ezzel a kérdéssel. Csak érzem, hogy ez valami olyan dolog, amit meg kell tennem…”

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az utolsó turnéddal szó szerint beutaztad a világot. Van kedvenced azok közül az országok közül, ahol jártál?
Soha nem gondoltam volna, hogy az egyiptomi piramisok előtt fogok fellépni. Varázslatos este volt. India pedig egzotikus és gyönyörű, valamint történelemi emlékekkel és színekkel teli. Az utolsó turném különösképpen emlékezetesen telt a nem mindennapi pillanatoknak köszönhetően. Talán azért is, mert nyugodt és ellazult voltam. Iszonyú keményen dolgoztunk – átlagosan 3-4 koncertet adtunk hetente, de nagyszerűen szórakoztunk az együttessel.

Amikor egy új városba látogatsz, milyen típusú turistaként viselkedsz?
Talán hihetetlenül hangzik, de imádok múzeumokba járni. Minden új helyen próbálok keresni egy idegenvezetőt, és igyekszem minél hatékonyabban tanulmányozni a helyi történelmet és művészetet. Szeretem, ha a saját kis utamat járhatom.

Említetted, hogy a turné alatt ellazult voltál. Voltál valaha ideges, amikor hatalmas tömeg előtt kellett fellépned?
Minden alkalommal jelen van az adrenalin, amit könnyen össze lehet keverni az idegességgel. Azonban egyáltalán nem érzem magam kellemetlenül. 10 éves korom óta lépek fel közönség előtt, és bevallom, sokszor jobban érzem magam a színpadon, mint bármely más élethelyzetben. Talán ez az a hely, ahol a legnagyobb biztonságban tudhatom magam. Furcsa és paradox ez a helyzet. Mindig is egy kissé félénk voltam… Ha megkérnél, hogy énekeljek 5-10 ember előtt, sokkal nehezebb lenne, mint 5-10 ezer ember előtt.

Mit jelent számodra a szeretet?
Az első számú táplálékom. Azt gondolom, hogy semmi más nem helyettesítheti – még a karrier vagy a zene sem – a szeretetet, a szerelmet, hiszen ez az előrehajtó erő mindenki életében. Természetesen nekem is az első a listámon. Szerencsésnek mondhatom magam a családom miatt. Ők engem szeretnek, aki igazán vagyok. Ők tudják, hogy honnan jöttem, hová tartok, tisztában vannak a céljaimmal. Egyértelműen pozitív hatással vannak az életemre – segítettek nekem megbirkózni a kihívásokkal, a hírnév buktatóival és a népszerűség kezelésével. Így egyáltalán nem okoztak problémát ez a nehézségek. Egyébként sem hirtelen szakadt a nyakamba, mindinkább fokozatosan alakult ki a népszerűségem. Már elég régen vágtam bele ebbe a cseppet sem könnyű szakmába.

Sokan irigylik az alakodat. Hogyan maradsz formában? Van egy konkrét fitneszprogram vagy diéta, amit követsz?
Próbálok egészséges maradni, de nézzünk szembe a valósággal: túlzottan szeretek enni ahhoz, hogy ellenálljak a kísértésnek. Muszáj a táncra és a fellépésekre hagyatkoznom, hogy formában maradjak. Tehát a mozgás és a rendszeres tenisz van a legnagyobb segítségemre.

Folytatás a Cosmóban!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ezt a mondatod tilos kimondani a Disneylandben

Ezt a mondatod tilos kimondani a Disneylandben

Azt gondolnád, hogy a varázslatos parkban dolgozni a világ legszuperebb munkája? Pedig olyan apróságokra kell odafigyelniük az ott dolgozóknak, amikre nem is gondolnál!

Erről az appról beszél most mindenki

Szinte félelmetes, mit csinál az alkalmazás a szelfiddel! Vigyázat, függőséget okozhat!

Újabb őrült kihívás terjed az Instán

Oké, már rengeteg idegesítő és veszélyes kihívással találkozhadtál a neten, de ez most tényleg minden eddigit felülmúlt!

Ez a legnagyobb titkod a horoszkópod szerint

Neked is van olyan tulajdonságod, amiről mélyen hallgatsz? Sajnos a csillagok nem tudnak titkot tartani és kifecsegték a rejtélyes részleteket!

Kapaszkodj meg, már létezik az okos bugyi!

Igen jól olvastad a címben: az okos óvszer és tampon után megérkeztek az okos fehérneműk is!

Megtaláltuk Kylie Jenner hasonmását!

A 16 éves lány teljesen olyan, mintha a Jenner-lány ikertesója lenne. Ő is gyönyörű, igazi Insta-sztár, és már saját sminkkollekciója is van!

Egy hétig úgy élt, mint Katalin hercegné, ez történt

Te kipróbálnád, milyen lehet egy időre a hercegné bőrébe bújni? Ez a lány bevállalta, és most elmesélte az élményeit!

Ezek lesznek 2018-ban a legsikeresebb napok

Alig pár napja tart az új év, te már most biztos vagy benne, hogy 2018 a legszuperebb év lesz – és nem is tévedsz! Megsúgjuk, milyen napokon váratsz extra segítséget a csillagoktól.

Ilyen anyuka leszel a csillagjegyed szerint

Te is gondolkoztál már azon, hogy vajon, milyen anyuka leszel majd? Most a csillagaid elárulják neked a választ!

Erről a pattanásos lányról beszél ma mindenki

Minden tiszteletünk ezé a 17 éves blogger csajszié, aki ahelyett, hogy takargatná pattis bőrét, büszkén vállalja külsejét!

Ezt az új dolgot próbáld ki 2018-ban a horoszkópod szerint

Idén megfogadtad, hogy belevágsz valami izgalmas újdonságba, de nem tudod, hogy mi legyen az pontosan? Még szerencse, hogy a csillagok megsúgják neked a választ!

Ez a 10 cikk volt a kedvencetek 2017-ben

Összegyüjtöttük, melyik volt a top 10 cikk, amire tavaly a legtöbb Cosmo-lány kattintott! Ezek érdekeltek titeket a legjobban!

4 dolog, ami segít betartani az újévi fogadalmadat

Mínusz 5 kiló, 10 centivel hosszabb haj, és XXL-es bankszámla. A kérdés már csak az, hogyan ne bukd el az ígéreteidet két héttel újév után.