2008.10.06.@ 14.10

Miért halt meg Albert Györgyi?

“Meghalni sincs időm” – írta a Story Online-on lévő blogjába az újságírónő, ám nem tudhatta, hogy ennek bizony eljön az ideje. Milyen okozta a 44 éves Albert Györgyi halálát?

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az újságírónőről a legtöbbször depressziós betegsége és alkoholproblémái miatt hallhattunk az utóbbi időben. Ám halála egyaránt megdöbbentett mindnyájunkat: az olvasókat, a televízió nézőit és a média embereit is.

Ha hihetünk az első híreknek, és Albert Györgyi szívroham miatt hunyt el, fel kell tennünk a kérdést: vajon milyen okai lehettek annak, hogy a szíve felmondta a szolgálatot? Mert lélekben Györgyi már nem egyszer feladta. Depressziója, öngyilkossági kísérletei és alkoholproblémái miatt lelkileg nem egyszer megadta magát, és ezt valószínűleg a teste is tudomásul vette. Ráadásul a mindennapjait túlhajszoltan, stresszesen és fáradtan élte. Egyik utolsó blog bejegyzésében például azt írja: "meghalni sincs időm, de majd annak is biztosan eljön az ideje".

Györgyi magánélete sem volt boldog: három házassága ment tönkre, nyár végén pedig vőlegényével, Galsai Dániellel is véget ért a kapcsolata. Ezek a szerelmek, illetve a szakítások utáni törések is nagyban hozzájárulhattak egy érzékeny ember halálához.

Györgyi volt férjének egyébként néhány hónapja született meg a gyermeke, új házasságából. A riporternő azonban nemcsak azt érezhette pofonnak, hogy neki még nem született kisbabája, hanem azt is, hogy nem láthatja a picit. Volt férje egyelőre arra kérte, hogy csak később látogassa meg őket, ha a gyermek nagyobb lesz. Ám Györgyi szerint az volt a háttérben, hogy új feleség nem örült volna a látogatásának.

A mindennapi konfliktusok is megviselhették az újságírónőt: a Hal a tortán című főzős műsor felvételein például többször nézeteltérése támadt Hajdú Péterrel. Egy kis vita még önmagában nem végzetes, ám egy érzékeny, több problémával küszködő ember esetében ez is súlyosabb következményekkel járhat.

Bármi is vezetett végül Albert Györgyi halálához, a tény sajnos megváltoztathatatlan…

Szöveg: Balogh Mia


Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ezt a mondatod tilos kimondani a Disneylandben

Ezt a mondatod tilos kimondani a Disneylandben

Azt gondolnád, hogy a varázslatos parkban dolgozni a világ legszuperebb munkája? Pedig olyan apróságokra kell odafigyelniük az ott dolgozóknak, amikre nem is gondolnál!

Erről az appról beszél most mindenki

Szinte félelmetes, mit csinál az alkalmazás a szelfiddel! Vigyázat, függőséget okozhat!

Újabb őrült kihívás terjed az Instán

Oké, már rengeteg idegesítő és veszélyes kihívással találkozhadtál a neten, de ez most tényleg minden eddigit felülmúlt!

Ez a legnagyobb titkod a horoszkópod szerint

Neked is van olyan tulajdonságod, amiről mélyen hallgatsz? Sajnos a csillagok nem tudnak titkot tartani és kifecsegték a rejtélyes részleteket!

Kapaszkodj meg, már létezik az okos bugyi!

Igen jól olvastad a címben: az okos óvszer és tampon után megérkeztek az okos fehérneműk is!

Megtaláltuk Kylie Jenner hasonmását!

A 16 éves lány teljesen olyan, mintha a Jenner-lány ikertesója lenne. Ő is gyönyörű, igazi Insta-sztár, és már saját sminkkollekciója is van!

Egy hétig úgy élt, mint Katalin hercegné, ez történt

Te kipróbálnád, milyen lehet egy időre a hercegné bőrébe bújni? Ez a lány bevállalta, és most elmesélte az élményeit!

Ezek lesznek 2018-ban a legsikeresebb napok

Alig pár napja tart az új év, te már most biztos vagy benne, hogy 2018 a legszuperebb év lesz – és nem is tévedsz! Megsúgjuk, milyen napokon váratsz extra segítséget a csillagoktól.

Ilyen anyuka leszel a csillagjegyed szerint

Te is gondolkoztál már azon, hogy vajon, milyen anyuka leszel majd? Most a csillagaid elárulják neked a választ!

Erről a pattanásos lányról beszél ma mindenki

Minden tiszteletünk ezé a 17 éves blogger csajszié, aki ahelyett, hogy takargatná pattis bőrét, büszkén vállalja külsejét!

Ezt az új dolgot próbáld ki 2018-ban a horoszkópod szerint

Idén megfogadtad, hogy belevágsz valami izgalmas újdonságba, de nem tudod, hogy mi legyen az pontosan? Még szerencse, hogy a csillagok megsúgják neked a választ!

Ez a 10 cikk volt a kedvencetek 2017-ben

Összegyüjtöttük, melyik volt a top 10 cikk, amire tavaly a legtöbb Cosmo-lány kattintott! Ezek érdekeltek titeket a legjobban!

4 dolog, ami segít betartani az újévi fogadalmadat

Mínusz 5 kiló, 10 centivel hosszabb haj, és XXL-es bankszámla. A kérdés már csak az, hogyan ne bukd el az ígéreteidet két héttel újév után.