2009.07.10.@ 17.07

Szex, drogok és halál a legújabb gyerekfilmben!

A Harry Potter és a félvér herceg nemcsak kalandokban bővelkedik majd. Brit sajtóértesülések szerint ez lesz az eddigi legfelnőttebb Harry Potter mozi – szerelemmel, szexszel, halállal és drogokkal.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nemcsak azok a gyerekek nőttek fel, akik anno olvasni is a varázslótanonc történeteivel tanultak meg, hanem bizony a Harry Potter filmek sztárjai is: 10-11 éves kiskamaszokból 19-20 éves felnőttekké cseperedtek.

Ezért is logikus, hogy a történet egy kicsit komolyabb, és állítólag a belőle készült mozifilm is az eddigi legfelnőttesebb. Ebben már a szerelem és a gonoszságok mellett megjelenik a szex, a drogok, és bekövetkezik az egyik főszereplő halála is.

Vélhetően ebbe az irányba megy majd tovább a Harry Potter és a halál ereklyéiből készült film is, mely két részben, 2010-ben és 2011-ben kerül a mozikba. És ezután véget érnek Harry Potter kalandjai, amelyek a mozijegy- és DVD eladások alapján minden idők legnépszerűbb filmjei lehetnek, leszorítva a képzeletbeli trónról a James Bond mozikat.

És hogy a gyerekfilmek főszereplőivel mi lesz? A Hermionét alakító, a valóságban is okos Emma Watson főiskolára megy, állítólag a világhírű Columbiára nyert felvételt. Ron, azaz Rupert Grint és a Harry-t alakító Daniel Radcliffe pedig folytatni szeretné a színészkedést.

De ha egész hátralévő életükben semmit sem csinálnak, jövőjük akkor is biztosítva van: Daniel vagyonát 30 millió angol fontra (csaknem 10 milliárd Ft) becsülik, míg Emma bankszámláján 10, Rupertén pedig 5 millió font van.

Fotó: profimedia.hu

Kapcsolódó cikkek:

Harry Potter meztelenül

Emma Watson a forgatásokon nőtt fel

Bevallotta! Idősebb nőkre bukik a tinisztár!

Olvass még többet sztárokról – klikk ide!

Címkék: drogok gyerekfilmben! halál legújabb szex

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

A karácsonyi ajándékvásárlás 8 fázisa

A karácsonyi ajándékvásárlás 8 fázisa

Már csak egy hónap van hátra karácsonyig és még semmit sem pipáltál ki az ajándéklistáról? Nyugi, nem vagy egyedül a decemberi kiborulás-hullámvasúttal!

Szupercuki a McDonald’s karácsonyi reklámja 

Bár a karácsonyról valószínűleg elsőre nem a hamburger és sült krumpli jut eszedbe, természetesen mindenki kedvenc gyorsétterme is előrukkolt egy ünnepi kisfilmmel.

Ha előbb díszíted fel a karácsonyfát, boldogabb leszel

Te is azok közé tartozol, akik már ősz elejétől a karácsonyt várják? Akkor jó hírünk van!

Titkos üzenetet rejtenek a Starbucks karácsonyi poharai?

Ha egy ideje már nem csekkoltál be a Starbucksra, akkor ideje megjutalmaznod magad egy elviteles forró csokival vagy kávéval. Kár lenne kihagynod az idei karácsonyi poharukat, ami amellett, hogy hangulatos lett, a netezők szerint nagyon különleges üzenetet hordoz.

Disney-hercegnők ruháját utánozta le, mesések a fotói

Ha hatalmas Disney rajongó vagy, akkor biztosan te is szívesen felpróbálnád Hamupipőke vagy Belle szettjeit. Képzeld, egy lány úgy döntött leutánozza kedvenc hercegnői ruháit, amit az Instán is megmutat a többi fannak.

Budapesten forgatták az év legromantikusabb reklámját

Lassan már csak egy hónap van karácsonyig, így folyamatosan futnak be a meghatóbbnál meghatóbb ünnepi kisfilmek. Egyik kedvencünket ráadásul éppen a magyar fővárosban vették fel!

Készíts süti lasagnét!

Egy igazán különleges finomságra vágysz, ami szuperül is néz ki? Akkor ezt az olasz mintára készült torta különlegességet egyszerűen imádni fogod!

Kitalálod, melyik a luxus és melyik az olcsó karácsonyfa?

Igazi karácsony-fan vagy, aki már november elején azon gondolkozik, hogyan díszíti fel a fáját! Akkor biztosan nem lesz nehéz kitalálnod, melyik a luxus fenyő és az olcsó!

Ennél a kutyás fotósorozatnál nincs ma cukibb

Kint kezd egyre hűvösebb lenni az idő, de ne aggódj, mert ettől az édes kismama kutyától azonnal elolvadsz majd!

Megvannak a Cosmo szülinapi játékának nyertesei

A Cosmo 20. szülinapja nem csak rólunk szólt, hanem rólatok is! Mivel mi is szerettünk volna egy kis ajándékkal meglepni titeket ezért 1 hónapig játszhattatok a szuper beauty termékekért. Csekkold a nyertesek teljes listáját!

Erre az Instagram újításra várt mindenki

A képmegosztó oldal legalább annyira belehúzott, mint a Facebook legalábbis, ami az újításokat illeti. Most meg is érkezett a legújabb funkció, amire már régóta várt minden Insta-fan.

Leutánozta a sztárok szettjeit ez a srác

Mindenki azon a pasin nevet, aki megpróbálta leutánozni a sztárok legmenőbb szettjeit! Persze a menő rucikat alufóliából, sálból és takarókból készítette el!

A vécé, ami 26 milliót ér

Luxus a javából: aranyból és szétszabdalt Louis Vuitton-táskákból készült el a világ talán legdrágább toalettje.