2010.11.29.@ 11.11

5 tipp, hogyan ismerd fel a hazugságot

Ha mindig csak utólag jössz rá, hogy hülyére vettek, akkor minden bizonnyal nem veszed észre azokat a jeleket, amivel már idejekorán leleplezhetnéd a füllentőt. Legyen ez mostantól másképp, hazugságkódoló tippjeink segítségével!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Szemkontaktus

Ha hazugságról van szó, az első, amit figyelned kell, az mindenképp a beszélgetőpartnered szeme. Ha ugyanis éppen elsumákolni készül valamit, igen valószínű, hogy nem akar majd a szemedbe nézni. Az is előfordulhat, hogy igyekszik akadályt építeni a tekintetetek közé, például eltakarja, vagy dörzsölgeti az egyik szemét. Természetesen ez sem tuti recept, hiszen a gyakorlott kamugépek ismerik a hazugság ezen ismérvét, ezért inkább erőltetetten igyekeznek végig tartani a szemkontaktust. De ha túl meredten néz, vagy pókerarcot ölt, ezek is könnyen elárulhatják a notórius füllentőt.
 
Hang
 
Kutatások bebizonyították, hogy az emberek nagy többségének megváltozik a hangja, amikor nem mond igazat. Ezt különösen könnyű a férfiaknál észrevenni, hiszen nekik mélyebb hangjuk van, így egy kisebb elváltozás is feltűnőbb lesz. Ha tehát az előző estéről, vagy a csapatépítő hétvégéről kérdezed, és a válasz a megszokottnál egy oktávval magasabban érkezik, egészen biztosan eltitkol valamit. Az is árulkodó lehet, ha egy pörgős beszédstílusú ember lassan és megfontoltan kezd beszélni, vagy a hosszú körmondatokat használó filozófus palánta hadarva igyekszik túl lenni a mondanivalóján.
 
Túl sok részlet
 
Sok hazudozót az buktat le, hogy gyanúsan felkészül az előadására. Mit is jelent ez pontosan? Előre megtervezi, mit fog mondani, szépen felépíti az egész mesét. Kigondolja a legapróbb részleteket, és szigorúan odafigyel az események időrendi sorrendjére. Ha igazat mondasz és megkérdeznek a napodról, akkor a fontos és érdekes dolgokat említed meg, hiszen nem kell bizonygatnod semmit. Ha viszont valamit el szeretnél tussolni, igyekszel minél több részlettel alátámasztani mondanivalódat. Ha tehát a pasid percről percre fel tudja idézni a hétvégi kanbuli minden részletét, nagy az esély rá, hogy vaj van a füle mögött.
 
Kezek és lábak
 
Ha gyakorlott hazudozóról van szó, és a tekintetével és a szavaival át tud ejteni, a végtagjai még akkor is elárulhatják. Hiszen hiába a tökéletes pókerarc és meggyőző történet, ha nem tud uralkodni babráló kezein, vagy mozgó lábfején. Bizony ennyi mindenre nem egyszerű odafigyelni még az igazán rutinos versenyzőknek sem. Ha tehát már épp elolvadni készülsz megbízható kedvesedtől, figyeld meg, mit csinál kezeivel. Ha a haját piszkálja, vagy a ruháját igazgatja, biztosan takargat valamit, ha viszont nyitott, feléd forduló tenyérrel kommunikál, nincs miért aggódnod.
 
Fotó: profimedia.hu

Kapcsolódó cikkek:

Ismerd meg a múltat!

 
Címkék: hazugságot hogyan ismerd tipp

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ez a legszexibb tulajdonságod a csillagjegyed szerint

Ez a legszexibb tulajdonságod a csillagjegyed szerint

Gondolkodtál már rajta, hogy mivel tudod azonnal elcsavarni a pasik fejét? Eláruljuk, de a fiúdnak egy szót se!

Mit árul el rólad, ha sírsz a filmeken?

Nem csak a romantikus vígjátékokon, de akár egy akciófilmen is képes vagy könnyezni? Akkor ez a te cikked!

Ez lesz 2018-ban az év színe!

A Pantone bejelentette, melyik árnyalat lesz a legmenőbb jövőre. Tuti, hogy te is imádni fogod!

Ez az eddigi legértelmetlenebb netes kihívás

Az új challenge lényege, hogy átlépj egy láthatatlan dobozt. Oké, elsőre lehet, hogy nem tűnik bonyolultnak, de az emberek hatalmasakat esnek miatta!

Ez a nő szerelmes a csillárjába

Igen, jól olvastad! Bármennyire is furán hangzik, annyira imádja a csillárját, hogy el is jegyezte…

Erre az Instagram újításra te is régóta vágytál

Kedvenc képmegosztó appod sem hagy ajándék nélkül: egy valóban hasznos újdonságot tesznek idén a karácsonyfa alá!

Te felismered, melyik az igazi Beyoncé?

Oké, már eddig is mutattunk neked néhány elképesztő sztárhasonmást, de a mostanitól garantáltan leesik az állad!

Ezt fogadd meg 2018-ra a horoszkópod szerint

Idén mindenképpen valami olyan kihívást szeretnél magadnak, amit tutira betartasz? A csillagok megsúgják, milyen fogadalommal teheted szuperré 2018-at!

Te megtalálod a karácsonyfák között a kismadarat?

Kerülj karácsnyi hangulatba egy szuper téli fejtörővel! Vigyázz, mert most nem lesz olyan egyszerű megtalálnod az elbújt kismadarat!

Eddig rosszul tetted fel az égősort a karácsonyfádra

Neked is megvan a saját kis ceremóniád, milyen sorrendben és elrendezésben rakosgatod fel a díszeket és égőket a fenyőfára? Képzeld, egy szakértő szerint az emberek nagy része utóbbit mindig elrontja!

Be kéne tiltani a glittert?

Nincs ünnepi készülődés csillámporban úszó sminkek és karácsonyi gömbök nélkül, ugye? Sajnos egy új kutatás szerint egy életre le kéne mondanod a glittercsillogásról...

Rénszarvas-cici a karácsonyi netes kihívás

Hamarosan itt a karácsony, amihez természetesen egy szuper új kihívás is dukál. Készülj fel, mert talán ez minden idők legbizarrabb netes challenge!

Egy iskolában valóra vált a Pretty Little Liars sztorija

Oké, nekünk is egyik kedvenc sorozatunk volt a Hazug csajok társasága, és bármikor szívesen újranézzük a teljes hét évadot. De egy amerikai rajongó eléggé túlzásba vitte a PLL-fanatizmusát…