2015.09.30.@ 13.09

Saját apja ölte meg a 19 éves muszlim lányt

Egy muszlim apa azért fojtotta meg saját lányát, mert az nem az általa választott fiúba szeretett bele. És ez még mind semmi…

Debreceni Andrea
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Saját apja ölte meg a 19 éves muszlim lányt

Egy Németországban élő 19 éves muszlim lány, Lareeb szeretett volna szerelmével ágyba bújni, emiatt óvszert lopott. Azonban lebukott, így a rendőrségen kötött ki. A hatóság büntetése azonban semmi nem volt ahhoz képest, amit az apjától kapott. A férfi puszta kezével megfojtotta (mert szerinte szégyent hozott a családra), aztán felöltöztette és egy kerekesszékbe ültetve az autójukhoz tolta. A férfi és a felesége, Shazia ezután egy elhagyatott töltéshez hajtott Darmstadt közelében, kitették a holttestet és mintha mi sem történt volna, hazamentek.

muszlim-lány-cosmopolitan

Lareeb nem sokkal a halála előtt

Az eset nem maradt sokáig titokban, a rendőrség hamar rátalált Lareebra, a szülőket pedig azonnal bíróság elé állították szándékos emberölés miatt. (Bár a házaspár pakisztáni származású, mégis a német Állami Számvevőszék előtt kell felelniük, hiszen a bűntényt az országban követték el.)

muszlim-lány-cosmopolitan

Lareeb anyukája teljesen összeomlott a bíróságon

Shazia a bíróságnak elmondta, hogy elnyomásban él és nem tudta megállítani a férjét, de a házaspár másik lánya, a 14 éves Nida nem így látja a történteket. A kislány arról számolt be, hogy a gyilkosság éjszakáján szándékosan az egyik rokonhoz küldték őt. Lareeb anyja azonban állítja, hogy ő nem vett részt a szörnyű tettben. A vallomása szerint a gyilkosság éjszakáján Lareeb és az apja veszekedtek, a férfi meg is ütötte a lányt. Aztán amikor később a szobájában aludt, beosont hozzá, ráült és megfojtotta. „Reumás vagyok, nem volt erőm küzdeni vele. Sikítani akartam, de nem tudtam.” – olvasható a nyilatkozatában. – „Lareeb egymás után több éjszaka kimaradt, és nem hordta többé a kendőjét. Egy napon pedig levelet kaptunk a rendőrségtől, hogy óvszert akart lopni, amitől nagyon dühös lett a férjem.”

muszlim-lány-cosmopolitan

Lareeb apja folyton takargatta az arcát a kamerák előtt

Az 51 éves férfi kifejezetten tiltotta Lareebot a német fiútól, úgy gondolta, hogy a lánya majd egy pakisztáni férfihez megy feleségül, akit ő választ ki a számára. Lareeb viszont egész másképp képzelte az életét, ezért halt meg végül…

Magabiztos nő a volán mögött (X)

Bár egyre több a női autóvezető, még mindig makacsul tartja magát az a sztereotípia, hogy a nők kevésbé ügyes sofőrök, mint a férfiak. Pedig ezt a tényt a baleseti statisztikák adatai nem igazolják, a nők és férfiak egyenlő arányban jó és rossz vezetők. Az azonban kétségtelen, hogy más típusú balesetek, másféle vezetési magatartás és stílus köthető a női vezetőkhöz, sőt magával az autóval való kapcsolatuk is más.

Még több Te Te Te

Meglepő újítással rukkolt elő a McDonald’s

Meglepő újítással rukkolt elő a McDonald’s

Alapvetően egészségesen kajálsz, de azért néha te is elcsábulsz egy-egy finom hamburgerre a kedvenc gyorséttermedben? Lehet hamarosan akár otthon is elkészítheted őket!

56 vadiúj emoji érkezik!

Készülj, mert hamarosan zsiráfokkal, sellőkkel vagy dinoszauruszokkal is telerakhatod az üzeneteidet, ugyanis több mint ötven soha nem látott emojival bővül az iOS! Csekkold le a legmókásabbakat!

7 dolog, amit csak az éjjeli bagoly csajok érthetnek

Nem érted azokat a csajokat, akik már este tízkor lefekszenek, te ugyanis mindig hajnali háromig ébren vagy? Akkor ezek a vicces szituk tuti, hogy neked is nagyon ismerősek lesznek!

Csokis pizza? Igen, már ilyen is létezik!

Te sem tudsz ellenállni még diétázás közben sem a csokinak vagy a pizzának? Akkor komoly veszély fenyegeti az idei bikiniformádat, mert egy zseniális újítás kombinálja a két kedvencedet!

Így nézne ki az új Disney-hercegnő a valóságban

Kíváncsi vagy, hogyan festene kedvenc új Disney-szereplőd a való életben? Egy finn művész megálmodta, mi pedig most meg is mutatjuk neked!

A szelfibot után itt a szelfi drón!

Ha azt gondoltad, hogy a szelfizésben neked már senki nem tud újat mutatni, akkor nagyot tévedtél! Megérkezett ugyanis a legújabb találmány, amivel végre szuper csoportképeket is tudsz majd készíteni!

Gyémántot talált egy nő a reggelijében

Egy nő csak egy finom főtt tojást akart reggelizni, azonban a belsejében olyan dolgot talált, amire a legkevésbé számított volna. Hidd el, a te napodat is szuperré tette volna egy ilyen meglepetés!

Nem lesz több álhír a Facebookon!

Habár mostanában többen támadták a közösségi oldalt, amiért idegesítő újdonságokkal rukkoltak elő, egy egészen egyedi ötlettel bizonyították be a fejlesztők, hogy még mindig a topon vannak!

Eddig rosszul főzted a tésztát!

Te is azt gondoltad, hogy a világ legegyszerűbb dolga megfőzni egy tál spagettit vagy pennét? És mit szólnál hozzá, ha mutatnánk egy még egyszerűbb trükköt?

Megérkezett a piros iPhone!

Ha rúzsról és körömlakkról van szó, csakis a vörös különböző árnyalatait váltogatod? Akkor nem is kérdés, hogy az Apple újdonsága rögtön felkerül majd a kívánságlistádra!

Az iPhone-ját akarta feltölteni, tragédia lett belőle

Egy amerikai férfi épp mobilozott a fürdőkádban, azonban a telefonját közben töltötte és hozzáért a testéhez.

A legújabb netes kihívásnak tényleg semmi értelme!

Ha már azt hitted, hogy nem jöhet több értelmetlen internetes kihívás akkor nagyot tévedtél, ugyanis itt a legújabb trend a pohárfújás.

A srác, aki zseniálisan utánozza Britney Spearst

Ha éppen rossz kedved van, vagy csak kikapcsolnál egy kicsit, akkor nézd meg ezt a videót, amin egy srác Britney táncát utánozza!