2015.10.06.@ 11.10

7 hónapon át mérgezte gyerekeit egy angol nő

Sokkoló dolog derült ki egy 30 éves anyukáról, aki hosszú hónapokon keresztül mérgezte saját lányait, amivel komoly egészségügyi károkat okozott nekik.

Borda Réka
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

7 hónapon át mérgezte gyerekeit egy angol nő

Néhány napja azon háborodott fel a világ, amikor megjelent a hír egy nőről, aki összes eddigi terhességét végig drogozta. Úgy tűnik, a világ legrosszabb anyukája díjért egy újabb jelölt is harcba szállt, Rose Jones ugyanis hét egész hónapon át mérgezte lányait. A plymouth-i nő 2014 novemberétől 2015 júniusáig adott minden egyes nap gyerekeinek Tarmadol kapszulát, ami egy rendkívül erős fájdalomcsillapító. A két testvér sajnos maradandó egészségügyi károsodásokat szenvedett az opiát típusú gyógyszerektől.

gyerekeit-mérgezte-vosmopolitan

A 30 éves anyuka nem tiltakozott a vádak ellen, miszerint veszélyeztette a lányok életét, azonban más miatt is van oka az aggodalomra. Mint kiderült, Rose a szigorú tiltás ellenére is levelezett egy férfival és egy nővel a börtönben, ráadásul néhány hónappal ezelőtt hamisan vádolt meg valakit azzal, hogy felgyújtotta a házát. A bíróság december 16-án dönt majd a nő sorsáról.

Még több Te Te Te

Pár perc alatt öregedett meg egymás mellett ez a pár

Pár perc alatt öregedett meg egymás mellett ez a pár

Egy húszas éveiben járó menyasszony és vőlegénye bevállalták, hogy különböző életkoroknak megfelelően elmaszkírozzák őket a sminkesek. Mindezt egymás előtt, egy nagyon megható videóban. Vigyázat, sírós tartalom következik!

Érkezik a Szívek szállodája legó?

Igazi szívek szállodája rajongó vagy? Akkor a legújabb legó játéknak biztosan örülni fogsz, ugyanis megcsinálták Luke kávézóját miniben!

Ezt a videót neked is látnod kell, ha Tinderezel! 

Az egész úgy kezdődik, mint egy modern romantikus mese: a lány és fiú csetelnek, majd elhatározzák, hogy jöhet az első randi – és ekkor váratlan fordulatot vesz a történet…

Palvin Barbi reklámozza a Snapchat új funkcióját 

A szellemes applikáció ismét zseniális újítással rukkolt elő, amit duplán imádunk amiatt, hogy a magyar szépség mutatja be használatát két Victoria’s Secret-model társaságában!

Mandarin hajszín lesz a nyár frizuratrendje

Nyárra valami szuper frizurát szeretnél magadnak és szívesen bevállalnál valami extrém színt? Akkor ne gondolkodj tovább, ugyanis a legújabb hajtrendet neked találták ki!

2,5 milliárdot ér ez az óriási gyémántgyűrű

Nem hollywoodi híresség, nem is énekesnő, mégis olyan elképesztően gazdag ez az orosz nő, hogy a legtöbb sztár a nyomába sem érhet! Hidd el, a gyűrűjétől biztosan káprázni fog a szemed!

Ezek idén a legmenőbb nyaralóhelyek

Ha esetleg még nincs ötleted, hol töltsd a szabadságod vagy a szünidőt, akkor van egy jó hírünk: a TripAdvisor helyetted is összeválogatta a nyár legnépszerűbb célpontjait. Szívesen!

Az eddigi legjobb és legrosszabb ruhák a cannes-i filmfesztiválról

Múlthét csütörtökön startolt el az idei cannes-i filmfesztivál és azóta rengeteg vörös szőnyeges eseményen vagyunk már túl. Persze most is akadtak tökéletes és borzalmas szettek is. Csekkold le mind a kettő összeállításunkat!

A csokis trüffel, amit a bikinibodyd is imád!

Bírod a vegán konyhát? jó hírünk van! Steiner Kristóf most május végéig személyesen tesz azért, hogy összefusson a nyál a szádban. Az interjúból nem csupán az derül ki, hol és mit főzött ki a Cosmo újságírója, hanem egy egyszerű, bikinibarát desszert receptjét is megosztotta veled.

Erről a retusálatlan bikinikampányról beszél most mindenki

Döbbenetes kampánnyal rukkolt elő egy spanyol divatmárka, legújabb fotóikon ugyanis a modellek photoshop nélkül pózolnak a kamera előtt! Csekkold le a bevállalós képeket!

Elképesztő bulival ünnepelték szülinapjukat a 100 éves ikrek

Különleges évfordulóhoz nem mindennapi szülinapi zsúr jár. Különösen, ha száz éves lettél, és azt is elmondhatod magadról, hogy van egy ikertestvéred, aki veled együtt ünnepel. Ezt a fotósorozatot neked is látnod kell!

Ezért nem jó, ha több macskát tartasz

Ha te is egynél több cicust tartasz a lakásban mindenképp olvas tovább! Úgy tűnik, kis kedvenceid egészsége is rámehet, ha túl sokan vagytok egy helyen!

Te kitalálod, melyik két sztár arcát mixelték össze?

A kedvenceid szinte minden vonását felismered? Akkor most próbára teheted magadat! Na, neked hányat sikerül kitalálnod?