2015.10.14.@ 05.10

Repülőn szült egy taiwani nő – videó

Hihetetlen dolog történt csütörtökön egy taiwani utasszállító fedélzetén, egy nő ugyanis a gépen adott életet kislányának. Az elképesztő pillanatokról ráadásul felvétel is készült!

Szabó Kitti
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Repülőn szült egy taiwani nő – videó

Egy kismama éppen Taiwanból utazott Los Angelesbe, amikor 6 órával a gép indulása után hirtelen elfolyt a magzatvize és beindult nála a szülés. A pilóta azonnal célba vette a legelső repteret, hogy kényszerleszállást hajtson végre, ez azonban már késő volt. A megrémült utaskísérők kénytelenek voltak azonnal cselekedni, szerencsére azonban egy orvos is utazott a fedélzeten, így volt, aki levezényelte a szülést. Az izgalmas pillanatok után végül megszületett a pici, 30 perccel később a repülő pedig már az amerikai Ted Stevens Nemzetközi Reptéren landolt, ahol az újdonsült anyukát és a babát azonnal kórházba szállították.

A Kínai Légitársaság egyik munkatársa elmondta, hogy a nő azért utazhatott a gépen, mert még nem érte el terhessége 32. hetét. Hasonló esetekben azonban mindenképpen azt javasolják, hogy az utazás megkezdése előtt az állapotos nők kérjék ki orvosuk véleményét.

Szerencsére az anyuka és a kisbaba is jól vannak, akinek anyakönyvében születési helyként Amerika szerepel majd.

Még több Te Te Te

Rozé fánk: készítsd el a legtrendibb desszertet!

Rozé fánk: készítsd el a legtrendibb desszertet!

Átugrik hozzád a legjobb barátnőd, vagy a pasidat szeretnéd elbűvölni egy finom desszerttel? Ehhez a trükkös fánkhoz csupán néhány csepp rozéra és pár szem eperre lesz szükséged!

Végre megérkezett az Instagram nagy dobása

Az Insta még tavaly év végén jelentette be, hogy hatalmas újításra készülnek, ugyanis bevezetik a Live funkciót. Most pedig úgy tűnik, végre el is érhető!

Ezt nézd meg, ha rossz napod van!

Leöntötted a kedvenc szoknyád kávéval vagy a hófehér inged gallérja lett alapozós és azt hitted, ez teljesen tönkrevágta a napodat? Akkor nézd meg a következő galériát és rájössz, igazi mázlista vagy!

A 7 éves kislány, aki Taylor Swiftet utánozza

Nem találja el tökéletesen az összes hangot, de a Fülöp-szigeteki kislány így is mindenkit lenyűgözött a gyerek tehetségkutatóban, az elmúlt két napban pedig végigsöpörte a netet a videója! Hidd el, ezt neked is látnod és hallanod kell!

Milliókat keresnek azzal, hogy folyton utaznak

El tudod képzelni, milyen jó lenne most gyorsan becsomagolni és nekivágni a nagyvilágnak? Képzeld, egy bevállalós szerelmespár megtette, ráadásul rengeteg pénzt is kapnak érte! Kíváncsi vagy, hogyan csinálják ezt?

2 éves kislányért rajong az egész net

Képzeld, egy kétéves kislánynak az Instán már majdnem 140 ezer követője van és idén még a New York-i divathét kifutóján is végigsétál.

A Snapchat többé már nem menő!

Elképesztő adatokat hozott nyilvánosságra az Instagram, a látogatottsági statisztikáik olyan rekordokat döntögetnek, hogy az Insta hivatalosan is legyőzte a Snapchat alkalmazását!

Milyen macska lennél a fotód alapján?

mádod a cicákat és egyszerűen nem tudsz betelni a nézegetésükkel? Na és arra kíváncsi vagy, hogy te vajon milyen macska lennél mondjuk a profilképed alapján? Akkor most figyelj, mert egy szuper app elárulja!

Miért balszerencsés péntek 13?

Képzeld, idén kétszer is péntekre esik 13-a, így azok, akik balszerencsésnek tartják ezt a dátumot, most duplán bosszankodhatnak. De miért utálja mindenki ennyire ezt a napot? Eláruljuk, mi áll a babona hátterében!

Micsoda? Rákot okoz a Nutella?

Ismerős az az érzés, amikor egy nehéz nap után leheveredsz a kanapéra és a kezedben levő Nutellás üvegre úgy pillantasz rá, mint a legjobb barátodra? És mit szólnál, ha mostantól le kéne mondanod róla? A következő hír után nem biztos, hogy nehéz lesz!

A vámpírcica az Instagram legújabb sztárja

Vámpírok csak a kedvenc tini filmjeidben léteznek, ugye? Ha eddig így gondoltad, akkor ezt a cicát mindenképpen látnod kell!

Állatos fotók, amiken könnyesre neveted magad

A szuperédes kutyusos és cicusos fotóknál már csak a vicces állatos képeket imádod jobban? Akkor készülj, mert a hasadat fogod majd a nevetéstől ezeket látva!

Az új Oreót azonnal meg akarod kóstolni

Te is szívesen választod az Oreo kekszet, ha valami nasira vágysz egy kemény nap után? Akkor a legújabb verziónak, te sem tudsz majd ellenállni!