2015.10.19.@ 05.10

Elképesztő dolgot találtak a Marson

Néhány lelkes Mars-rajongó hihetetlen elmélettel rukkolt elő, akik ráadásul azt állítják, hogy egy Buddha szobrot találtak a vörös bolygón…

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Elképesztő dolgot találtak a Marson

A napokban egy elképesztő fotó járta be az internetet az UFO Sightings Daily tagjainak köszönhetően. A csapat ugyanis egy furcsa alakú sziklatömböt talált a Marson, ami szerintük pontosan olyan, mint egy Buddha szobor. „Világosan látszik, hogy ez nem a véletlen műve. A nőt ábrázoló szobor jobbra fordítja a fejét, ráadásul teljesen jól kivehetőek a mellei, a hasa és a karjai is.” – magyarázza Scott Warning, aki messzemenő következtetést vont le a jelenségből. „Ez a fotó önmagában elég bizonyíték arra, hogy a Marson valaha intelligens civilizáció élt, de a NASA nem akarja, hogy kiderüljön az igazság, így ugyanis kénytelenek lennének megosztani a világgal az eddig szerzett titkos információikat.” – folytatja a férfi.

mars-buddha-cosmopolitan

Persze nem ez volt az elmúlt időszak egyetlen hihetetlen űr-sztorija: a folyamatos világvége elméletek után egy nő azzal az elképesztő történettel állt elő a napokban, hogy földönkívüli lények rabolták el, akik rabszolgamunkára kényszerítették, és többször is megerőszakolták őt, majd egész egyszerűen törölték emlékeit. A nehezen emészthető történetet – a mostanihoz hasonlóan – persze a legtöbben egyáltalán nem tudták komolyan venni.

Még több Te Te Te

Teljesen megváltozik a Facebook!

Teljesen megváltozik a Facebook!

Már el sem tudod képzelni a Facebookot hírfolyamát kék nélkül? Sajnos el kell búcsúznod tőle, ugyanis teljesen megváltozik a közösségi oldal dizájnja!

3 hétig élt az erdőben, mert eltévedt

Képzeld, egy fiatal lány a barátaival indult sétálni az erdőben, mikor levált tőlük, mert kiakartak rabolni egy vadászházat. Azonban a lány nem talált ki az útra és több mint, 3 hetet töltött a vadonban.

Te megkóstolnád a kukacburgert?

Egészséges, tele van fehérjével és még fincsi is – állítólag. A jó hír, hogy hamarosan nem kell messzire utaznod azért, hogy kipróbáld a lisztkukacból készült burgert!

Főzd meg a pasidat ezzel a vacsival!

Nem vagy egy konyhatündér, de szeretnéd elkápráztatni a srácot valami egészen különleges finomsággal? Akkor vesd be Sass Dani gasztroblogger receptjét!

Elhiszed, hogy nem virágokat látsz a képen?

Hogy mi lehet jobb egy csokor gyönyörű virágnál? Ha meg is eheted őket!

Te laknál 4 méterrel a tenger alatt?

Gondolj bele: fekszel a néhány méterrel a víz alatt lévő szobádban, amikor egyszer csak elúszik melletted egy halraj vagy néhány tengeri csikó. Menőn hangzik, igaz? A hírek szerint mindez hamarosan valósággá válik!

Göndör szőrű kiscica a net új sztárja

Most biztos azt gondolod, hogy elírtuk a címet, hiszen göndör szőrű macska nem létezhet, ugye? Pedig képzeld, létezik, és pont úgy néz ki, mint egy cuki uszkár kutyus!

Ezeket a sztárokat követik legtöbben az Instagramon

Bár még csak az év felénél járunk, már most látszik, kik lesznek 2017-ben az Insta legfelkapottabb celebjei! Kíváncsi vagy rá? Mutatjuk!

70 milliót költött autójára, de nem vezetheti

Igazán nehéz sorsú az a tinédzser, aki kapott egy egyedi festésű Ferrarit, de egyelőre csak nézegetheti a garázsban.

Ez a pilótanő most az Instagram új sztárja

A német lány nemcsak azért különleges, mert repülőgépeket vezet, de azért is, mert gyönyörű, bomba teste van és folyamatosan csodálatos helyekre utazik. Az ő életére aztán tényleg illik a #YOLO!

Hihetetlen, mire készül a McDonald’s

Úgy tűnik, hogy a gyorsétterem most nem a kaják terén akart újítani. Az biztos, hogy emiatt csak még jobban fogod szeretni a céget!

Ezért ne rakd fel soha a kocsiban a lábad!

Te is mindig, mikor elől ülsz a kocsiban felrakod a lápadat a műszerfalra? Ez után a cikk után többé biztosan nem fogod!

Pöttyös Panni lett Magyarország Cukormentes Tortája

Rózsaszín is, pöttyös is és még csak nem is hízlal – ezt mind tudja 2017 győztes cukormentes tortája. Naná, hogy ez lesz idén nyáron minden Cosmo-lány kedvenc süteménye!