2015.12.15.@ 16.12

6 éves kislányként el az 52 éves férfi

Egy kanadai férfi elhagyta a feleségét és 7 gyerekét azért, hogy megvalósítsa legnagyobb álmát, vagyis hogy egy 6 éves kislányként élje az életét!

Debreceni Andrea
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

6 éves kislányként el az 52 éves férfi

Emlékszel a testvérpárra, akik úgy döntöttek, nemet váltanak és így folytatják az életüket? Ha ezt a sztorit is elég durvának találtad, akkor ez a kanadai férfi egyenesen sokkolni fog! Paul most 52 éves, egy ideje azonban 6 éve kislányként él! Igen, jól olvastad! A férfi 46 éves korában jött rá, hogy boldogtalan a testében, amit azonnal el is mondott a feleségének, aki egyszerűen közölte vele: ha nemet vált, akkor el kell hagynia őt és a gyerekeket. A férfi az utóbbi mellett döntött és most Stefonknee néven, egy 6 éves kislányként éli az életét.

stefonknee-cosmopolitan Persze az ide vezető út nem volt egyszerű, miután a felesége válaszút elé állította, Paul öngyilkos akart lenni, ami miatt kórházba került, sőt később még a munkáját is elvesztette és sokáig hajléktalanszállón kellett élnie. Mindez a férfiról készült videóból derül ki, amiben többek között az is elhangzik, hogy Paul már a házassága előtt is érezte, hogy más, mint a többiek, amit mi sem bizonyít jobba, mint hogy már kisfiúként is féltékeny volt a lányokra az iskolában, és felnőttként is gyakran viselt női ruhákat.

stefonknee-cosmopolitan

stefonknee-cosmopolitan

stefonknee-cosmopolitan

Most viszont, hála egy támogató csoportnak, boldogabb, mint valaha, sőt, örökbe is fogadták. Képzeld, egy idősebb házaspár magához vette Stefonkneet és teljesen elfogadják az őt, ahogyan a gyerekeik és az unokáik is. A 6 éves „kislány” pedig olyan jól érzi magát velük, hogy a pár unokájának kérésére még a korát is megváltoztatta, korábban ugyanis 8 évesnek mondta magát!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Te kitalálod, melyik két sztár arcát mixelték össze?

Te kitalálod, melyik két sztár arcát mixelték össze?

A kedvenceid szinte minden vonását felismered? Akkor most próbára teheted magadat! Na, neked hányat sikerül kitalálnod?

Elkelt a világ legdrágább fülbevalója

Állítólag eddig még soha nem fizettek annyit egy fülcsiért, mint ezekért a gyémántfüggőkért. Pedig még csak nem is egyformák!

1 hétig Audrey Hepburnként élt, ez történt vele

Fogadjunk, hogy neked is volt már olyan beöltözős bulid, amikor az Álom luxuskivitelben sztárjának bőrébe bújtál! Egy újságíró úgy döntött, hogy nem csak egy parti erejéig, hanem egy komplett hétre Audrey Hepburné változik!

Dolgozz a Cosmopolitan csapatában!

Minden álmod, hogy bekerülj egy menő glossy magazin szerkesztőségébe? Itt a lehetőség, jelentkezz hozzánk, mert lehet, hogy éppen téged keresünk!

Május végén megnyit a világ első Nutella-étterme!  

Nutella-fanok, figyelem! Úgy tűnik, vannak álmok, amik tényleg valóra válnak! Ilyen ez az étterem is, aminek minden fogása a mogyorós-csokis finomságból készül!

4 szuper funkciót vezetett be az Instagram


Te is imádod Snapchaten a különböző vicces filtereket, amikkel például nyuszivá vagy tündérré változhatsz? Na, mostantól ezek Instán is elérhetőek – és ez csak egy az újdonságok közül!

Rózsa alakú fánk a legújabb kajatrend

Már unod a macaront? Ideje valami újat, de legalábbis valami új formájú édességet enni, például egy különleges formájú fánkot, aminek nem csak azért lehetetlen ellenállni, mert édes, hanem mert extra csini!

Majdnem belehalt a szelfizésbe ez a lány

Mindenki imád extrém helyeken képeket készíteni, de ezek sokszor veszélyesek. Annyira, hogy még akkor is történhetnek balesetek, ha eleinte biztonságosnak tűnik a dolog. Ilyen helyzetbe került a 22 éves lány is, aki egy hőlégballonon készített szelfit.

A 25 legszuperebb macskás tetoválás

Szeretnéd mindenhová magaddal vinni kedvenc cicádat? Varrasd magadra! Minimáltól a barokkos túldíszítettig válogattunk a macsek-tetkókból, hogy a legtutibbat választhasd!

10 szitu, amit csak az igazi Csipkerózsikák érthetnek

Egy uncsi film a moziban, vagy éppen egy szörnyű értekezlet? Te biztosan tudod az ellenszert az ilyen helyzetekre, ugyanis a szundiból soha sem elég. Most összeszedtük 10 helyzetet, amiket valószínűleg álomkórod miatt átéltél már.

1 hétig a Pinterest lakberendezési trendek szerint élt, ez történt

Neked is a Pinterest az elsődleges inspiráció forrásod, ha a lakásod csinosítgatásáról van szó? Egy lány elég komolyan vette a felújítást és megvalósította az összes pin ötletet!

Ezt jelentette a Facebook egyik legszuperebb funkciója

Amilyen nagy sikert aratott a Facebook legutóbbi újítása, a hálavirág, olyan gyorsan el is tűnt a netezők legnagyobb bánatára. Most kiderült, valójában mit is jelentett ez a gomb!

Drasztikusan megváltozott a Snapchat

Téged is idegesített az appon, hogy maximum csak 10 másodpercig volt látható egy snap, amit küldtél vagy posztoltál? Akkor mostantól biztosan szívesebben használod majd a szellemes alkalmazást!