2016.03.31.@ 10.03

Katalin hercegné meghatóan nyilatkozott a királynőről

Az eddigi palotai pletykák alapján úgy tűnt, hogy Erzsébet és Katalin egyáltalán nem jönnek ki jól egymással, de a hercegné most mindezt megcáfolta!

cosmo-admin
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Katalin hercegné meghatóan nyilatkozott a királynőről

Erzsébet királynő megszabja Katalin hercegnének, hogy hogyan öltözhet, hogyan hordja a haját, sőt még azt is, hogyan nevelje fel a gyerekeit, emiatt finoman szólva is feszült a viszonyuk… Eddig ezeket suttogták a Buckingham-palotában, de úgy tűnik, hogy ez már a múlté, vagy sosem volt igaz!

A királynő 90. születésnapjára készítettek ugyanis egy dokumentumfilmet Our Queen At 90 címmel, amiben a királyi család összes tagja őszintén nyilatkozott Erzsébetről. Katalin pedig elmondta, mennyire hálás neki!Mindig nagylelkű volt velem, soha semmit nem erőltetett rám. Úgy érzem, hogy csak finoman megpróbált terelgetni és tanácsokat adni, amire szükségem is van. Mindig azzal viccelődik a családom, hogy túl sokat beszélek, szóval ezen a téren még kell egy-két tipp” – mondta Katalin mosolyogva.

Ezenkívül pedig azt is elmesélte, hogy Erzsébet mennyire odavan az unokájáért, a kis György hercegért. „György, mivel még csak két és fél éves, Gan-Gannek hívja. Ő pedig mindig bekészít valami ajándékot vagy meglepetést a szobájába, mikor látogatóba megyünk. Ez is azt mutatja, hogy mennyire szereti a családját.”

Ezek után már te sem zsarnokként gondolsz Erzsébet királynőre, igaz?

Címkék: angol királyi család erzsébet királynő györgy herceg Katalin hercegné our queen at 90 sztárhírek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Tóth Vera újabb megdöbbentő fotót posztolt fogyásáról

Tóth Vera újabb megdöbbentő fotót posztolt fogyásáról

Az énekesnő újabb előtte-utána fotót posztolt magáról, amin látszik, mennyit is változott az elmúlt években!

Felrobbantotta a netet a Trónok harca új része

Neked is a hétfő lett az új kedvenc napod, amióta minden hetet újra a legújabb Game of Thrones résszel indíthatsz? A 7. évad második epizódját nem tudta szó nélkül hagyni a Twitter népe sem…

Saját ruhakollekciót dob piacra a McDonald’s

Igen, jól olvasod! A Big Mac-et és McMuffint már nem csak megeheted, de magadon is viselheted.

Ennyi kalória van a kedvenc jégkrémeidben

Egy forró nyári napon semmi nem esik jobban egy hűsítő jégkrémnél. De azon elgondolkodtál már, hány kalóriát nyalsz el ilyenkor?

Rihanna mellei majdnem kiestek a ruhájából

Tegnap tartották a Valerian és az ezer bolygó városa európai premierjét, de a film helyett mindenki RiRi dekoltázsáról beszélt –  és a ruháját nézve ezen nem is csodálkozunk…

Így köszönte meg Hosszú Katinka a közönségnek a szurkolást

Az Iron Lady tegnap megszerezte első aranyérmét a világbajnokságon. Ma reggel egy videóval meg is köszönte a közönségnek az elképesztő szurkolást!

Sztriptíztáncos kutya és még 20 vicces állatos fotó

A legviccesebb gazdik most a Snapchaten dokumentálták kedvenceik cukiságait. Nevetésre felkészülni, mert a sztriptízes kutyus mellett, rengeteg vicces állatkával találkozhatsz!

Egy szerencsés megnyerheti magának Leonardo DiCapriót

Erre a hírre most valószínű, hogy egy csomó lány egyszerre sóhajt fel: kedvenc színészpasid ugyanis árverésre bocsátja magát, és aki megnyeri, együtt tölthet vele egy kellemes estét valamelyik ultramenő New York-i étteremben!

Kendall Jenner teljesen meztelenül pózolt

Híres tesói közül eddig ő volt az egyedüli, aki csak módjával vetkőzött, Kendall most hivatalosan is belehúzott, hogy utolérje őket: még sosem volt ennyire pucér, mint a legutóbb posztolt Insta-fotóján!

Megható levéllel búcsúzott a Linkin Park elhunyt énekesétől

Chester Bennington öngyilkosságára a zenekar tagjai eddig alig reagáltak, most viszont egy szívszorító nyílt levélben búcsúztak el a frontembertől.

Vége Victoria és David Beckham házasságának?

Ajjaj, állítólag valami nagyon nem stimmel Anglia elsőszámú celebpárjánál, méghozzá olyannyira, hogy már a válás is szóba került köztük!

Justin Bieber lemondta turnéját

Az énekes Purpose nevű világkörüli koncertsorozata a tervek szerint októberig tartott volna, de most váratlanul (és a rajongók legnagyobb sajnálatára) bejelentették, hogy a hátralévő fellépések elmaradnak!

Megérkezett a vagina highlighter!

Ezentúl nem csak az arcodon trükközhetsz a világosítóval! Egy svéd kozmetikai márka ugyanis piacra dobta a highlightert, ami kimondottan a legintimebb testrészed sminkelésére készült.