2016.06.16.@ 09.06

Matthew Perry felismerhetetlen lett

A Jóbarátok Chandler Bingje már egy ideje egyáltalán nem hasonlít régi önmagára, most viszont ismét olyan fotók készültek róla, amiken biztosan meg fogsz lepődni!

Váradi Melinda
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Matthew Perry felismerhetetlen lett

A rajongók szinte sokkot kaptak, amikor tavaly decemberben borzalmas állapotban kapták lencsevégre a színészt. Azóta azonban szinte már megszokottá vált, hogy a legrosszabb formáját hozza, mert szinte állandóan csak teljesen elhanyagolt külsővel lépett az utcára, a legutolsó fotóin pedig jóval öregebbnek is tűnt a koránál. Persze rögtön mindenki azt találgatta, hogy mi történhetett vele, egyesek depresszióra, mások pedig alkoholproblémákra tippeltek, azonban kiderült, hogy egészen másról van szó, ugyanis Matthew-nak stroke-ja volt, amiből nehezen épült fel. Most viszont úgy tűnik, végre sikerült összeszednie magát, azonban az új külsejével ismét meglepte a fanokat.

A 46 éves pasi szinte alig hasonlít már ahhoz, ahogyan a Jóbarátokban láthattad, mert most hátrafésült szőkésbarna séróval és szinte teljesen kisimult arccal fényképezték le Katy Homes mellett, ráadásul jó pár kilót is leadott. A sztár egy tévésorozat, a The Kennedys miatt változott így át, ahol Ted Kennedyt alakítja. Szerencsére sokkal egészségesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak tűnt, az viszont biztos, hogy ha nem tudnánk, kiről van szó, lehet, hogy fel se ismernénk Chandlert!

matthew-perry-cosmopolitan-2

matthew-perry-cosmopolitan-3

matthew-perry-cosmopolitan-5

Címkék: celebhírek chandler bing divathírek hollywoodi hírek jóbarátok matthew perry pletykák sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ez a legnagyobb titkod a horoszkópod szerint

Ez a legnagyobb titkod a horoszkópod szerint

Neked is van olyan tulajdonságod, amiről mélyen hallgatsz? Sajnos a csillagok nem tudnak titkot tartani és kifecsegték a rejtélyes részleteket!

Kapaszkodj meg, már létezik az okos bugyi!

Igen jól olvastad a címben: az okos óvszer és tampon után megérkeztek az okos fehérneműk is!

Megtaláltuk Kylie Jenner hasonmását!

A 16 éves lány teljesen olyan, mintha a Jenner-lány ikertesója lenne. Ő is gyönyörű, igazi Insta-sztár, és már saját sminkkollekciója is van!

Egy hétig úgy élt, mint Katalin hercegné, ez történt

Te kipróbálnád, milyen lehet egy időre a hercegné bőrébe bújni? Ez a lány bevállalta, és most elmesélte az élményeit!

Ezek lesznek 2018-ban a legsikeresebb napok

Alig pár napja tart az új év, te már most biztos vagy benne, hogy 2018 a legszuperebb év lesz – és nem is tévedsz! Megsúgjuk, milyen napokon váratsz extra segítséget a csillagoktól.

Ilyen anyuka leszel a csillagjegyed szerint

Te is gondolkoztál már azon, hogy vajon, milyen anyuka leszel majd? Most a csillagaid elárulják neked a választ!

Erről a pattanásos lányról beszél ma mindenki

Minden tiszteletünk ezé a 17 éves blogger csajszié, aki ahelyett, hogy takargatná pattis bőrét, büszkén vállalja külsejét!

Ezt az új dolgot próbáld ki 2018-ban a horoszkópod szerint

Idén megfogadtad, hogy belevágsz valami izgalmas újdonságba, de nem tudod, hogy mi legyen az pontosan? Még szerencse, hogy a csillagok megsúgják neked a választ!

Ez a 10 cikk volt a kedvencetek 2017-ben

Összegyüjtöttük, melyik volt a top 10 cikk, amire tavaly a legtöbb Cosmo-lány kattintott! Ezek érdekeltek titeket a legjobban!

4 dolog, ami segít betartani az újévi fogadalmadat

Mínusz 5 kiló, 10 centivel hosszabb haj, és XXL-es bankszámla. A kérdés már csak az, hogyan ne bukd el az ígéreteidet két héttel újév után.

Ezek lesznek 2018 legmenőbb ételei

A következő hónapokban ezekkel a finomságokkal lesz tele az Insta, és te is ezeket fogod magadba tömni!

Milliókat költött, hogy játékbabára hasonlítson

A 21 éves lány megfogadta, mindent megtesz azért, hogy egy porcelánbabára hasonlítson. Plasztikai műtéteket is simán bevállalna!

Ezt TEDD és ezt NE TEDD másnaposság ellen!

Kicsivel több pezsgő csúszott le a szilveszteri bulin? Macskajaj-tippjeinkkel varázsütésre inthetsz búcsút a fájdalmas másnapnak és azt is eláruljuk, milyen kamu-módszereket kerülj el a partizás után!