2016.10.21.@ 11.10

Kiderült Blake Lively második babájának neme

Már három hét eltelt, mióta megszületett Blake és Ryan Reynolds második bébije, ám eddig a sztárpár semmilyen infót nem árult el a piciről. Most viszont a színész elszólta magát, és legalább már azt tudni, hogy kisfiú vagy kislány!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kiderült Blake Lively második babájának neme

Blake Lively és Ryan Reynolds igazi profik, ha titkolózásról van szó, hiszen a színésznő mindkét szülésekor sikerült kicselezniük a lesifotósokat. Első gyerekük, James érkezését például csak hetekkel a világra jötte után jelentették be. Másodszorra már csak néhány nap előnyt tudtak nyerni a paparazzi sereggel szemben, ám arra most is nagyon vigyáznak, hogy kép ne készülhessen a kicsiről. Sőt, annyira titkolóznak, hogy a baba nemét és nevét sem árulták el!

Ryan Reynolds viszont úgy látszik, annyira úszik az apai örömökben, hogy elszólta magát a bébi nemével kapcsolatban! Tegnap ugyanis azzal viccelődött Twitteren, hogy a LÁNYA bölcsője felett hüvelygyűrűkből készült forgó lóg, hogy tudja, milyen mázlija van, hogy megszülethetett.

És mivel nem valószínű, hogy James kétévesen még bölcsőben szokott aludni, szinte biztos, hogy a hugicájára gondolt Ryan! Vagyis most már két mini-Blake boldogítja a büszke szülőket!

Címkék: baba bébi blake lively gyerek james kislány neme Ryan Reynolds Twitter

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Itt az év legcukibb álláshirdetése!

Itt az év legcukibb álláshirdetése!

Kallódó tehetségeket keresnek, akik megváltoztathatják az emberek életét, és ehhez mindössze fél éves, ösztöndíjas képzésben kell részt venniük – ja, és mondtuk, hogy kutyákról van szó?

Magyar áldozata is lehet a barcelonai terrotámadásnak

Az eddigi hírek szerint 13-an haltak meg és 88-an sérültek meg a csütörtökön történt gázolásban, amikor egy furgon végighajtott Barcelona egyik legforgalmasabb sétálóutcáján. Az áldozatok között magyarok is lehetnek.

Ez most a legmenőbb tetkótrend

Ha nem vagy oda a nagy tetkókért, akkor a legújabb trendet neked találták ki! Hiszen ennek a lényege az, hogy egy picike mintát varratsz a körmöd köré.

Teljesen megváltozik a Facebook!

Már el sem tudod képzelni a Facebookot hírfolyamát kék nélkül? Sajnos el kell búcsúznod tőle, ugyanis teljesen megváltozik a közösségi oldal dizájnja!

3 hétig élt az erdőben, mert eltévedt

Képzeld, egy fiatal lány a barátaival indult sétálni az erdőben, mikor levált tőlük, mert kiakartak rabolni egy vadászházat. Azonban a lány nem talált ki az útra és több mint, 3 hetet töltött a vadonban.

Te megkóstolnád a kukacburgert?

Egészséges, tele van fehérjével és még fincsi is – állítólag. A jó hír, hogy hamarosan nem kell messzire utaznod azért, hogy kipróbáld a lisztkukacból készült burgert!

Főzd meg a pasidat ezzel a vacsival!

Nem vagy egy konyhatündér, de szeretnéd elkápráztatni a srácot valami egészen különleges finomsággal? Akkor vesd be Sass Dani gasztroblogger receptjét!

Elhiszed, hogy nem virágokat látsz a képen?

Hogy mi lehet jobb egy csokor gyönyörű virágnál? Ha meg is eheted őket!

Te laknál 4 méterrel a tenger alatt?

Gondolj bele: fekszel a néhány méterrel a víz alatt lévő szobádban, amikor egyszer csak elúszik melletted egy halraj vagy néhány tengeri csikó. Menőn hangzik, igaz? A hírek szerint mindez hamarosan valósággá válik!

Göndör szőrű kiscica a net új sztárja

Most biztos azt gondolod, hogy elírtuk a címet, hiszen göndör szőrű macska nem létezhet, ugye? Pedig képzeld, létezik, és pont úgy néz ki, mint egy cuki uszkár kutyus!

Ezeket a sztárokat követik legtöbben az Instagramon

Bár még csak az év felénél járunk, már most látszik, kik lesznek 2017-ben az Insta legfelkapottabb celebjei! Kíváncsi vagy rá? Mutatjuk!

70 milliót költött autójára, de nem vezetheti

Igazán nehéz sorsú az a tinédzser, aki kapott egy egyedi festésű Ferrarit, de egyelőre csak nézegetheti a garázsban.

Ez a pilótanő most az Instagram új sztárja

A német lány nemcsak azért különleges, mert repülőgépeket vezet, de azért is, mert gyönyörű, bomba teste van és folyamatosan csodálatos helyekre utazik. Az ő életére aztán tényleg illik a #YOLO!