2017.06.02.@ 10.06

Kirúgták a munkahelyéről egy nőt, mert menstruált

A piros betűs napokon te is sokkal többször mész ki a mosdóba, ugye? Képzeld, egy modellt pont ezért rúgtak ki a munkahelyéről, mert ki akart menni tampont cserélni!

Liptai Lilla
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Rachel Rickert, a 27 éves modell, egy autoshow-n dolgozott, mikor épp megvolt neki. Persze nem jelentett beteget és bement a munkahelyére, gondolta az egészet megoldja egy tamponnal és kész. Épp cserélni szeretett volna, ezért gondolta gyorsan kiszalad a mosdóba, ezt azonban nem engedték meg neki, mert nagyon nagy volt a hajtás és nem hagyhatta el a helyét. Így a lány nem tudod időben cserélni és átázott, ezért tiszta harisnyát és alsóneműt kért. Úgy döntött, hogy elmondja ügynökének, mi történt, akitől másnap azt az üzenetet kapta, hogy nem kell bemennie dolgozni, ugyanis hallottak a menstruációs gondjairól.

„Teljesen kiakadtam. Nagyon ideges lettem és elkezdtem sírni”– mondta Rachel a BBC-nek. A modell ezek után úgy döntött, hogy a munkavállalók egyenlő bánásmódját biztosító amerikai hatósághoz fordul. „Nem fogom hagyni, hogy így bánjanak a nőkkel. A menstruáció egy teljesen természetes dolog, és én nem kértem miatta különleges bánásmódot. De azt elvárom, hogy emberként bánjanak velem, és kiengedjenek a vécére. Nem gondolom, hogy rossz munkaerő lennék azért, mert mosdóba kellett mennem” – mesélte a modell. A cég azonnal vizsgálatot indított az üggyel kapcsoltban és azt ígérték, hogy mindenképpen tájékoztatják majd a nyilvánosságot az eredményekről!

Címkék: menstruáció modell munka munkahely piros betűs napok Rachel Rickert tampon

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Kitiltották Instagramról a meztelen bloggert

Kitiltották Instagramról a meztelen bloggert

A 28 éves lány profilját nemrég törölték az oldalról minden előrejelzés vagy értesítés nélkül. Persze a csaj nem hagyja annyiban a dolgot…

Itt az év legcukibb álláshirdetése!

Kallódó tehetségeket keresnek, akik megváltoztathatják az emberek életét, és ehhez mindössze fél éves, ösztöndíjas képzésben kell részt venniük – ja, és mondtuk, hogy kutyákról van szó?

Magyar áldozata is lehet a barcelonai terrotámadásnak

Az eddigi hírek szerint 13-an haltak meg és 88-an sérültek meg a csütörtökön történt gázolásban, amikor egy furgon végighajtott Barcelona egyik legforgalmasabb sétálóutcáján. Az áldozatok között magyarok is lehetnek.

Ez most a legmenőbb tetkótrend

Ha nem vagy oda a nagy tetkókért, akkor a legújabb trendet neked találták ki! Hiszen ennek a lényege az, hogy egy picike mintát varratsz a körmöd köré.

Teljesen megváltozik a Facebook!

Már el sem tudod képzelni a Facebookot hírfolyamát kék nélkül? Sajnos el kell búcsúznod tőle, ugyanis teljesen megváltozik a közösségi oldal dizájnja!

3 hétig élt az erdőben, mert eltévedt

Képzeld, egy fiatal lány a barátaival indult sétálni az erdőben, mikor levált tőlük, mert kiakartak rabolni egy vadászházat. Azonban a lány nem talált ki az útra és több mint, 3 hetet töltött a vadonban.

Te megkóstolnád a kukacburgert?

Egészséges, tele van fehérjével és még fincsi is – állítólag. A jó hír, hogy hamarosan nem kell messzire utaznod azért, hogy kipróbáld a lisztkukacból készült burgert!

Főzd meg a pasidat ezzel a vacsival!

Nem vagy egy konyhatündér, de szeretnéd elkápráztatni a srácot valami egészen különleges finomsággal? Akkor vesd be Sass Dani gasztroblogger receptjét!

Elhiszed, hogy nem virágokat látsz a képen?

Hogy mi lehet jobb egy csokor gyönyörű virágnál? Ha meg is eheted őket!

Te laknál 4 méterrel a tenger alatt?

Gondolj bele: fekszel a néhány méterrel a víz alatt lévő szobádban, amikor egyszer csak elúszik melletted egy halraj vagy néhány tengeri csikó. Menőn hangzik, igaz? A hírek szerint mindez hamarosan valósággá válik!

Göndör szőrű kiscica a net új sztárja

Most biztos azt gondolod, hogy elírtuk a címet, hiszen göndör szőrű macska nem létezhet, ugye? Pedig képzeld, létezik, és pont úgy néz ki, mint egy cuki uszkár kutyus!

Ezeket a sztárokat követik legtöbben az Instagramon

Bár még csak az év felénél járunk, már most látszik, kik lesznek 2017-ben az Insta legfelkapottabb celebjei! Kíváncsi vagy rá? Mutatjuk!

70 milliót költött autójára, de nem vezetheti

Igazán nehéz sorsú az a tinédzser, aki kapott egy egyedi festésű Ferrarit, de egyelőre csak nézegetheti a garázsban.