2017.07.26.@ 16.07

Jessica Alba házassága romokban?

A legfrissebb hollywoodi pletykák szerint hiába kerekedik Jessica Alba pocakja, óriási problémák vannak a házasságában, és talán már nem is lesz együtt a férjével, mire a baba megszületik!

Babka Zsófia
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Jessica Alba házassága romokban?

Kevés olyan álompár van Hollywoodban, aki olyan hosszú ideje tartó házassággal büszkélkedhet, mint Jessica Alba! A híresség még 2004-ben szeretett bele a filmproducer Cash Warrenbe, négy évvel később pedig a boldogító igent is kimondta neki, sőt, azóta már két kislányuk is született. A napokban pedig kiderült, hogy tovább bővül a család: Jessica egy cuki Instagram posztban jelentette be, hogy újra babát vár. Látszólag tehát minden tökéletes a sztárpár között, azonban egy bennfentes ismerősük elárulta a Radaronline hírportálnak, hogy közel sem olyan felhőtlen a kapcsolatuk, mint amit a rajongóknak mutatnak.

„Jessica és Cash nagyon nehéz időszakon mennek keresztül, és a harmadik picit is azért vállalták be, mert azt hiszik, így megmenthetik a házasságukat” – mesélte az egyik közeli barátjuk. Tavaly májusban már egyszer felröppent a hír, hogy válságba jutott a kapcsolatuk, akkor állítólag Cash totál kiborult attól, hogy Jessica folyton csak a saját vállalatára koncentrál, és a munkája miatt elhanyagolja a családját. Az ismerősük szerint pedig a veszekedések csak tovább sokasodtak, Jessica nem látott semmilyen más kiutat, mint hogy újra teherbe essen. Azonban a forrás azt is hozzáfűzte, hogy az ötlet eddig remekül működik, és a gólyahír óta boldogabbak, mint valaha: „Lehet, hogy ez lesz a varázslatos orvosság, ami megoldja minden problémájukat!” Reméljük, tényleg így lesz, és év végére már lecsekkolhatjuk az első cuki babafotókat!

Címkék: baba Cash Warren celebhírek család férj házasság jessica alba párkapcsolat sztárhírek terhesség válás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

Ez a legszexibb tulajdonságod a csillagjegyed szerint

Ez a legszexibb tulajdonságod a csillagjegyed szerint

Gondolkodtál már rajta, hogy mivel tudod azonnal elcsavarni a pasik fejét? Eláruljuk, de a fiúdnak egy szót se!

Mit árul el rólad, ha sírsz a filmeken?

Nem csak a romantikus vígjátékokon, de akár egy akciófilmen is képes vagy könnyezni? Akkor ez a te cikked!

Ez lesz 2018-ban az év színe!

A Pantone bejelentette, melyik árnyalat lesz a legmenőbb jövőre. Tuti, hogy te is imádni fogod!

Ez az eddigi legértelmetlenebb netes kihívás

Az új challenge lényege, hogy átlépj egy láthatatlan dobozt. Oké, elsőre lehet, hogy nem tűnik bonyolultnak, de az emberek hatalmasakat esnek miatta!

Ez a nő szerelmes a csillárjába

Igen, jól olvastad! Bármennyire is furán hangzik, annyira imádja a csillárját, hogy el is jegyezte…

Erre az Instagram újításra te is régóta vágytál

Kedvenc képmegosztó appod sem hagy ajándék nélkül: egy valóban hasznos újdonságot tesznek idén a karácsonyfa alá!

Te felismered, melyik az igazi Beyoncé?

Oké, már eddig is mutattunk neked néhány elképesztő sztárhasonmást, de a mostanitól garantáltan leesik az állad!

Ezt fogadd meg 2018-ra a horoszkópod szerint

Idén mindenképpen valami olyan kihívást szeretnél magadnak, amit tutira betartasz? A csillagok megsúgják, milyen fogadalommal teheted szuperré 2018-at!

Te megtalálod a karácsonyfák között a kismadarat?

Kerülj karácsnyi hangulatba egy szuper téli fejtörővel! Vigyázz, mert most nem lesz olyan egyszerű megtalálnod az elbújt kismadarat!

Eddig rosszul tetted fel az égősort a karácsonyfádra

Neked is megvan a saját kis ceremóniád, milyen sorrendben és elrendezésben rakosgatod fel a díszeket és égőket a fenyőfára? Képzeld, egy szakértő szerint az emberek nagy része utóbbit mindig elrontja!

Be kéne tiltani a glittert?

Nincs ünnepi készülődés csillámporban úszó sminkek és karácsonyi gömbök nélkül, ugye? Sajnos egy új kutatás szerint egy életre le kéne mondanod a glittercsillogásról...

Rénszarvas-cici a karácsonyi netes kihívás

Hamarosan itt a karácsony, amihez természetesen egy szuper új kihívás is dukál. Készülj fel, mert talán ez minden idők legbizarrabb netes challenge!

Egy iskolában valóra vált a Pretty Little Liars sztorija

Oké, nekünk is egyik kedvenc sorozatunk volt a Hazug csajok társasága, és bármikor szívesen újranézzük a teljes hét évadot. De egy amerikai rajongó eléggé túlzásba vitte a PLL-fanatizmusát…