2017.07.27.@ 15.07

György herceg új nevet kap

Nyugi, szó sincs arról, hogy mostantól kedvenc cuki trónörökösödet másképp hívják, egy egészen különleges okból van szükség a névújításra, ami csakis a királyi családban fordulhat elő!

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

György herceg új nevet kap

György herceg múlt héten, július 22-én ünnepelte negyedik születésnapját (ezt egy cuki portréval ünnepelték, ha lemaradtál róla, katt gyorsan ide), ősszel pedig fontos fordulóponthoz érkezik majd az élete. A kis trónörökös ugyanis iskolás lesz, hiszen Nagy-Britanniában ettől a kortól kezdődik az oktatás, bár az első osztályok inkább az ovi és suli között állnak. És ne hidd, hogy György a legelitebb iskolába jár majd, ahol csak királyi leszármazottak és előkelőségek lesznek az osztálytársai. Nem, Katalin és Vilmos egy dél-londoni iskolába, a Thomas’s in Battersea-be íratták kisfiukat, ami azért szintén az élvonalban van és elég drága, de hétköznapi csemetéket is felvesznek.

György hercegnek persze valószínűleg nem kellett felvételeznie, viszont egy valamit még mindenképp el kell intéznie a családnak, mielőtt becsöngetnek. A trónörökösnek ugyanis hagyományosan nincs vezetéke, hanem Ő királyi fensége György Sándor Lajos cambridge-i herceg a hivatalos megszólítása. De elég furcsa lenne, ha a tanár így hívná ki felelni majd, ugye? Éppen ezért most vezetéknevet kell választania. Az egyik opció a Windsor, a királyi család férfi tagjai használhatják ezt, de Harry és Vilmos herceg például a Wales vezetéknevet vették fel anno, mikor a seregbe jelentkeztek. Szerinted György melyikre szavaz majd?

Címkék: györgy herceg iskola név prince george Thomas’s in Battersea új név vezetéknév wales windsor

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Te Te Te

12 dolog, amit csak a decemberben született lányok érthetnek

12 dolog, amit csak a decemberben született lányok érthetnek

Ismerős a szitu, amikor a szülinapi ajándékodat becsúsztatják a karácsonyfa alá? Ha az év utolsó hónapjában születtél, akkor ezekkel a dolgokkal tuti egyetértesz!

Ez a legrosszabb tulajdonságod a horoszkópod szerint

Eláruljuk, mivel borítod ki a legtöbb embert a csillagjegyed szerint és azt is, hogyan tudsz ezen változtatni!

Ez a legszexibb tulajdonságod a csillagjegyed szerint

Gondolkodtál már rajta, hogy mivel tudod azonnal elcsavarni a pasik fejét? Eláruljuk, de a fiúdnak egy szót se!

Mit árul el rólad, ha sírsz a filmeken?

Nem csak a romantikus vígjátékokon, de akár egy akciófilmen is képes vagy könnyezni? Akkor ez a te cikked!

Ez lesz 2018-ban az év színe!

A Pantone bejelentette, melyik árnyalat lesz a legmenőbb jövőre. Tuti, hogy te is imádni fogod!

Ez az eddigi legértelmetlenebb netes kihívás

Az új challenge lényege, hogy átlépj egy láthatatlan dobozt. Oké, elsőre lehet, hogy nem tűnik bonyolultnak, de az emberek hatalmasakat esnek miatta!

Ez a nő szerelmes a csillárjába

Igen, jól olvastad! Bármennyire is furán hangzik, annyira imádja a csillárját, hogy el is jegyezte…

Erre az Instagram újításra te is régóta vágytál

Kedvenc képmegosztó appod sem hagy ajándék nélkül: egy valóban hasznos újdonságot tesznek idén a karácsonyfa alá!

Te felismered, melyik az igazi Beyoncé?

Oké, már eddig is mutattunk neked néhány elképesztő sztárhasonmást, de a mostanitól garantáltan leesik az állad!

Ezt fogadd meg 2018-ra a horoszkópod szerint

Idén mindenképpen valami olyan kihívást szeretnél magadnak, amit tutira betartasz? A csillagok megsúgják, milyen fogadalommal teheted szuperré 2018-at!

Te megtalálod a karácsonyfák között a kismadarat?

Kerülj karácsnyi hangulatba egy szuper téli fejtörővel! Vigyázz, mert most nem lesz olyan egyszerű megtalálnod az elbújt kismadarat!

Eddig rosszul tetted fel az égősort a karácsonyfádra

Neked is megvan a saját kis ceremóniád, milyen sorrendben és elrendezésben rakosgatod fel a díszeket és égőket a fenyőfára? Képzeld, egy szakértő szerint az emberek nagy része utóbbit mindig elrontja!

Be kéne tiltani a glittert?

Nincs ünnepi készülődés csillámporban úszó sminkek és karácsonyi gömbök nélkül, ugye? Sajnos egy új kutatás szerint egy életre le kéne mondanod a glittercsillogásról...