2007.11.16.@ 11.11

Megnyitott az Arena

Biztosan nagyon sokan vártátok már ezt a napot, de sajnos egy kicsit el kell hogy keserítselek benneteket. November 15-én, csütörtökön megnyitott az Arena Plaza, Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja. Már a reggelre beígért nyitással is voltak problémák, mert a vevők délelőtt tíz óra helyett délután egykor tudtak csak bemenni az épületbe.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Megnyitó kis csúszással

A megnyitóünnepséget és a szalag hivatalos átvágását délutánra időzítették. A busszal és limuzinnal érkező menetet lovashuszárok vezették fel, akik az óriási dugóban délután 5-re értek az Arenához.
Az úton Ran Shtarkmantól, a Plaza Centers vezérigazgatójától megtudtuk, hogy az Arena Plaza tényleg a legnagyobb: 180 ezer négyzetméteres területéből 66 ezer négyzetméteren több mint kétszáz üzlethelyiséget adtak bérbe. A vezérigazgató azt is elárulta, hogy néhány éven belül bővítik a jelenlegi épületet.
Mintegy negyedórás utazás után végre megérkeztünk. A beszédekkel, filmvetítésekkel, valamint ír táncbemutatóval tarkított ünnepséget egy fűtött sátorban tartották. Beszédet mondott Ran Shtarkman, aztán Motti Zisser, a Plaza Centers igazgatótanácsának elnöke, Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere és Csécsei Béla, a VIII. kerület  polgármestere. Az Arena Plaza építési területét egyébként 2005 novemberében az izraeli-holland érdekeltségű Plaza Centers vette meg a francia Bouygues csoporttól. Az alapkövet tavaly március 7-én tették le, az építkezés húsz hónapig tartott.

Az Arena belülről

Gondolom, titeket jobban érdekel, mire is számíthattok, ha beléptek az Arena Plazába. Az Arena formájában is egyedülálló. Ellipszis alakjának köszönhetően a közlekedés sokkal egyszerűbb és – állítólag – eltévedni sem lehet benne.
A bevásárlóközpont egyelőre még nem a legjobb formáját mutatja: bár az üzletek megnyitottak, a padló piszkos, néhány helyen vezetékek is lógnak a falakból, egyszóval még nem az igazi. Az üzletekben viszont nagyon kedvesek az eladók, reméljük, ez így is marad. Ha túltesszük magunkat az esztétikai hiányosságokon, érdemes egy pillantást vetni az üzletekre. A megszokott márkák mellett olyan újdonságok érkeztek, mint a Paul & Shark, a Peek & Cloppenburg, a Bershka, a Stradivarius, a Pull& Bear és az Oysho. Ezeken kívül a Tommy Hilfiger, a Lacoste, a Ralph Lauren, a C&A, a Boss, a H&M és a Zara is üzletet nyitott az épületben.

Mit találhatsz még?

A bevásárlóközpontban egy tízezer négyzetméteres Tesco, egy 22 termes mozi és egy háromdimenziós IMAX mozi is üzemel. Ez utóbbi egyelőre még nem készült el.
Sokan panaszkodtak, hogy a pláza messze van mind a Keletitől, mind a Stadionok metróállomástól. A vezetőség ígéretet tett, hogy külön buszjáratot indítanak azoknak, akik nem autóval akarják megközelíteni a komplexumot. A parkoló egyébként háromezer férőhelyes.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több technikai