A már megírt történeteken alapuló képregény- és könyvadaptációk az utóbbi nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az eredeti forgatókönyv alapján készült filmek. Ez általában azért lehetséges, mert ha egy történet egyszer már bevált írott formában, akkor nagy rá az esély, hogy a képernyőkön is megállja a helyét.

Idén sem fogunk könyvadaptációk nélkül maradni: történelmi regényektől kezdve klasszikus Jane Austen-műveken át egészen a modern könyvirodalom remekeiig most összegyűjtöttük azokat a könyveken alapuló filmeket, amelyek az idén kerültek vagy kerülnek a mozikba! 

1. Mélyvíz 

Az Ana de Armas és Ben Affleck főszereplésével készült Mélyvíz (Deep Water) egy erotikus thriller, melyet Patricia Highsmith írónő 1957-es novellájából ültettek át filmmé. A film egy olyan házaspár történetét meséli el, akik folyamatos szerelmükről próbálják meg biztosítani a másikat, miközben a pár női tagja elhajlási engedéllyel rendelkezik, azaz más férfiakkal is létesíthet szexuális kapcsolatot. A nő szeretői azonban titokzatos módon sorra halnak meg – az elsőszámú gyanúsított pedig nem más, mint a férj. 

Érdekesség, hogy a fülledten erotikus film forgatásának közben jött össze a való életben Ana de Armas és Ben Affleck is, akik azonban 2021 elején szakítottak egymással. Ben Affleck azóta Jennifer Lopez jegyese, akivel már az esküvőjüket tervezik.

2. Tartózkodó érzelem

Jane Austen 1817-es regényét, a Tartózkodó érzelmet 2007-ben már megfilmesítették, de nem hozta el a kívánt sikert, ezért idén újaforgatták azt a legnagyobb sztárok közreműködésével. A főszerepet, Anne Elliot karakterét Dakota Johnson alakítja, aki egy régi szerelem újraélesztésének gondolatával kacérkodik. 

3. A gyilkos járat

Hollywood két legnagyobb színésze, Sandra Bullock és Brad Pitt alakítja a főszerepet Kōtarō Isaka japán író 2010-es nagysikerű könyvének, A gyilkos járatnak a feldolgozásában. Ez nem egy romantikus mozi: Brad Pitt ugyanis egy visszavonult bérgyilkost alakít, akinek főnöke (Sandra Bullock) megbízatására újra munkába kell állnia és meg kell szereznie egy titkos aktatáskát, ami egy szupervonaton tartózkodik. A táska tartalma titkos, azonban olyan értékes, hogy mindegy, mennyien halnak meg érte…

4. Ahol a folyami rákok énekelnek

Reese Witherspoon produceri munkáját dicséri ez az elképesztően izgalmas, kalandos és misztikus film, ami egy lápi vidéken magára hagyott kislány életét kíséri végig. A kislány (Daisy Edgar-Jones) egyedül éli az életét, egyedül szerez élelmet és boldog – ám mikor felnő, megismerkedik első udvarlójával, aki teljesen elcsavarja a fejét. A városiak furcsán néznek a lápvidéki fiatal nőre, aki udvarlójának hirtelen halála után elsőszámú gyanúsított lesz. A fiatal lánynak nincs más választása, mint visszatéri a lápvidékre, ahol bujkálnia, menekülnie és küzdenie kell a túlélésért.

5. Jók és rosszak iskolája

Hazánkban is nagy sikert aratott az amerikai Soman Chainani által írt Jók és rosszak iskolája, amelyet idén olyan nagy sztárok főszereplésével filmesítenek meg, mint Charlize Theron, Kerry Washington, Michelle Yeoh és Laurence Fishburne. A film két legjobb barátnő történetét meséli el, akik egy elvarázsolt, mágikus világban találják magukat, egyikük pedig a tündérlányokat képző jók iskolájába, a másikuk pedig a gonosztevőket csínyekre tanító rosszak iskolájába kerül. Bár egyiküknek sincs ínyére a dolog, hamar rájöttek, hogy az elvarázsolt világból csak úgy szabadulhatnak, ha végigélik azt…

Via