2008.09.03.@ 11.09

Hajrá! Vegyél részt az idei Táncmaratonon!

A Trafó évadát, idén először, a Műhely Alapítvány által hat éve elindított Táncmaraton nyitja – táncórák folyamatosan, szeptember 6-7-én, két napon át, kezdőknek és haladóknak!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A program egy nap alatt 16 különböző technikából ad ízelítőt, lehetőséget az órák kipróbálására, a tanárokkal, egyes tánciskolák képviselőivel való konzultációra, a már tanulható vagy a közeljövőben induló kurzusokról való tájékozódásra. A Táncmaraton iránytű lehet azoknak, akik már eldöntötték, hogy mozogni szeretnének, de nem tudják, merre induljanak, és ideális platform azoknak is, akik már tanultak táncot, de kipróbálnának új technikákat is. Reméljük, minél többen kitartanak a nap végig, hogy azt egy fergeteges élő zenével kísért közös tánccal zárjuk.
A második nap a már profibb, képzettebb táncosoké, akik a hazai táncéletet nagymértékben meghatározó koreográfusok készülő darabjaiból tanulhatnak részleteket, leshetnek el módszereket és technikákat. Blaskó Borbála bemelegítő tréningje után olyan alkotókkal dolgozhatunk majd együtt, mint Ladjánszki Márta, Gergye Krisztián, Ladányi Andrea, Kovács Gerzson Péter és Frenák Pál.
Kávézónk kivetítőiről mindkét nap folyamán csemegézhetünk az egyes technikákat kidolgozó mesterekről és a meghívott koreográfusok korábbi előadásairól készült felvételek között, tánccal foglalkozó szakkönyvekből válogathatunk, valamint a ház zugaiban különböző masszázstechnikáknak vethetjük alá magunkat.

És aki mozogni nem szeretne, de kíváncsi a technikákra, ingyenesen be is tekinthet az órákba.

Szeptember 6. Minden érdeklődőnek
Színházterem
10.00-11.15 Lemesánszky Mónika: Balett technika modern táncosoknak
11.30-12.45 Fenyves Márk: Mozdulatművészet – Orkesztika alapok
13.00-14.15 László Mónika: Graham technika / zenei kíséret: Mákó Kató
14.15-15.00 Szünet
15.00-16.15 Sándor Tímea: Horton technika
16.30-17.45 Buday Melinda: Limón technika
18.00-19.15 Bakó Gábor: Jazztánc
19.30-20.45 Hámor József: Kortárs tréning
21.00- Újvári Milán: „Radioballet” – szabadstílusú kortárs tréning / zene: DJ

Stúdió
10.00-11.15 Zambriczky Ádám: Jógatánc
11.30-12.45 Berger Gyula: Költészet a mozgásban
13.00-14.15 Kepes Julianna: Alexander technika
14.15-15.00 Szünet
15.00-16.15 Fóris Ildikó: Gyrokinesis 
16.30-17.45 Bárdos Adrienne: Feldenkrais technika
18.00-19.15 Rácz Eszter: Pilates technika
19.30-20.45 Nagy Zoltán: Kontakt technika
21.00-22.15 Gál Eszter: Szabad Improvizációs tánc /JAM

Felfrissülés
Szabó Bence: Svéd Masszázs
Kiss Zsolt: Shiatsu Masszázs

Szeptember 7.
Tréning és repertoár haladóknak és profi táncosoknak
Színházterem
10.00-10.45 Bemelegítés: Blaskó Borbála
11.00-12.30 Gergye Krisztián
12.50-14.20 Ladjánszki Márta
14.40-16.10 Frenák Pál
16.30-18.00 Kovács Gerzson Péter
18.20-19.50 Ladányi Andrea

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Öltözék: tréningnadrág, póló, zokni/mezítláb
Regisztráció:
szeptember 6.: reggel 9h-tól a helyszínen.
szeptember 7.: a workshop@c3.hu e-mail címen szeptember 4-ig
Óradíjak:
Szeptember 6.: 500 Ft/óra, 1.500 Ft/4 óra, 2.500 Ft/nap
Szeptember 7.: 800 Ft /óra, 2.000 Ft/3 óra, 3.000 Ft/nap, a bemelegítés ingyenes
Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza, 1094 Budapest, Liliom u. 41.
Bővebb információ: www.wsf.hu/tancmaraton
Műhely Alapítvány: e-mail: workshop@c3.hu, Tel: 456 20 52
Támogatók: NKA, Trafo KMH

Címkék: hajrá! idei részt táncmaratonon! vegyél

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend