2008.12.18.@ 15.12

Tombolj Quimby koncerten!

Szuper élményben lehet részed a hétvégén, ha ellátogatsz a Petőfi Csarnokba, ugyanis december 20-án a Quimby lép színpadra!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A Quimby magyar alternatív rockegyüttes, 1991-ben alakult Dunaújvárosban. 1993-ra állt össze az a felállás (Kiss Tibor – ének, gitár, Kiss Endre – gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, ének, Molnár Tamás – szaxofon, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Medve Ákos – dob) amivel megjelentették első lemezüket, a még kizárólag angol nyelvű felvételeket tartalmazó Sip Of Storyt. Ezután Kiss Endre helyére a balatonfüredi születésű billentyűs, Balanyi Szilárd került.

A hírnevet a Quimby számára a Diligramm c. lemezük hozta meg, amely 1998 tavaszán az év albuma lett. Eddigi legnagyobb közönségsikerük az 1999 novemberében megjelent Ékszerelmére című album. 2001-ben remixlemezzel jelentkeztek Morzsák és Szilánkok címmel. A Káosz Amigoson, a következő lemezükön Molnár helyén az Andersen együttes egykori fúvósa, Kárpáti József trombitált. Legutóbbi munkájuk, a Kilégzés három év kihagyás után, 2005 novemberében jelent meg. A dalok Puskás Tamás Vízkereszt c. Shakespeare-adaptációjában is felhangzanak a Vidám Színpad deszkáin.

Quimby koncert
2008. december 20., szombat, 20:00

Tagok:
Balanyi Szilárd – zongora
Gerdesits Ferenc – dob
Kárpáti József – fúvósok
Kiss Tibor – ének, gitár
Mikuli Ferenc – basszusgitár
Varga Livius – ütőhangszerek, ének

Szöveg: Soós Anita

Címkék: koncerten! quimby tombolj

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend