2009.10.19.@ 14.10

Megjelent a Tankcsapda új albuma!

Hatalmas érdeklődéssel indult útjára a Tankcsapda zenekar legfrissebb lemeze, a „Minden jót.” Az album megjelenése a zenekar hivatalos születésnapjára esett, így nem meglepő, hogy az Alexandra Könyvesházban, közel négy órán keresztül ünnepelt több mint négyszáz rajongójával a debreceni rockzenekar!

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Húsz év- tizenegy sorlemez és több mint ezer koncert itthon és külföldön. Az 1989-ben alakult Tankcsapda népszerűsége töretlen, augusztus 10-én több mint harmincötezer lelkes rajongó előtt koncerteztek a Szigeten. A Lukács László (basszusgitár, ének), Molnár Levente „Cseresznye” (gitár) és Fejes Tamás (dob) felállású trió Magyarország legnépszerűbb rockzenekara. Pályafutásuk alatt kiadott albumaik arany és platina lemezzé váltak, az eltelt húsz év alatt pedig megkapták az összes szakmai díjat, amit csak lehetett.

Idén már több kiemelkedő esemény történt a debreceni zenekar háza táján! Az első négy album dalaiból összeállított tavaszi retro turné, vagy a legnépszerűbb Tankcsapda számokból építkező nyári fesztivál koncertek, mind-mind rajongók százait és ezreit kápráztatták el. A legutóbbi Tankcsapda-sorlemez meglehetősen régen, 2006 tavaszán jelent meg Mindenki vár valamit címmel, így az év utolsó negyedében nem kérdés, hogy ezt a felejthetetlen jubileumot egy új albummal koronázzák meg! Itt az új lemez, a Minden jót című album, amely a zenekar születésnapi ajándéka a rajongóknak és egyben saját maguknak! Nem véletlen az időzítés: október 14-én ünnepelte a Tankcsapda, megalakulásának 20. évfordulóját. A lemezen, az elmúlt húsz évben megismert zenei korszakok, és stílusok szinte mindegyikét megidézi egy-egy szerzemény, így a lassú balladisztikus daloktól a gyors és dallamos punk témákig mindenki megtalálhatja a neki tetszőt.
 
A csapat tagjai a jubileumi év hátralévő hónapjaiban mintegy harminc koncertből álló turnén vesznek részt, amit idén is a hagyományok szerint december 19-én Budapesten a Syma csarnokban, 29-én pedig Debrecenben, a Főnixben zárnak le!
 
Tracklista:
1. Csapda vagyunk
2. Minden jót
3. Kóla, jég és whiskey
4. Nézz szét belül
5. Keverék
6. (LAX) Jön majd egy gép
7. Köszönet doktor
8. Mindentől távol
9. Új nap vár
10. Nincs fék (Nincsen félelem)
11. Mire vagy kíváncsi
12. Csak lazán

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend