2010.03.03.@ 14.03

Megjelent az X Factor győztes Alexandra Burke debütáló albuma!

A most 21 éves, észak-londoni Alexandra Burke először 2005-ben, a “The X Factor” című brit tehetségkutató műsorban tűnt fel, de akkor még fiatal kora miatt nem jutott a döntősök közé.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Alexandrahoz mindig közel állt egyébként a zene, zenész családban nevelkedett, de ennek ellenére ének leckéket sosem vett 2008-ig, amikor újra próbálkozott a "The X Factor"-ban. Alexandra egy jamaikai és angol pár gyermeke, 4 fiú- és 1 lánytestvére van. 9 évesen édesanyja mellett lépett fel Bahreinben, aki a kétszeres Grammy-díjas Soul II Soul tagja; 12 évesen pedig már benevezett élete első tehetségkutató versenyére is, ahol ő volt a legfiatalabb résztvevő; az első helytől akkor még Joss Stone megfosztotta.

A nagy áttörést az hozta meg végül, hogy Alexandrat Cheryl Cole (Girls Aloud) a szárnyai alá vette a "The X Factor" ötödik szériájában. A show során szinte minden héten álló ováció fogadta a fiatal énekesnőt, ahol az ő előadásában hallgathattuk meg többek között Joe Cocker, Whitney Houston, a The Jackson 5 és Britney Spears leghíresebb számait, valamint az utolsó héten alkalma nyílt rá, hogy együtt adja elő Beyoncéval a "Listen" című számot. Innentől kezdve már nem volt megállás. A "The X Factor" fináléjának megnyerésekor elénekelte a már sokak által feldolgozott, de eredetileg Leonard Cohen által írt dalt, a "Hallelujah"-t, amely később első kislemez sikere is lett.

 
Alexandra első albumának készítése azonban nem ment olyan gyorsan, mint azt már általában megszokhattuk a különböző tehetségkutató műsorokból kikerülő énekeseknél. Szülőhazájában, Nagy Britanniában 2009 októberében került végül a polcokra "Overcome" című debütáló lemeze, mely most Európában is megjelent 2010. február 22-én. A lemez megjelenését komoly tárgyalások és döntések előztek meg. A korongot eredetileg 2009. márciusában akarta megjelentetni az Alexandrát szerződtető Sony Music, de Simon Cowell tanácsára ezt kitolták, hiszen elmondása szerint Alexandranak még sok fejlődésre volt szüksége, arról nem is beszélve, hogy el kellett dönteniük, milyen zenei irányba indulnak, és ehhez a megfelelő zeneszerzőket, producereket meg kellett találni. Mindennek érdekében a lemezkiadó először New Yorkba, később pedig Los Angelesbe küldte a fiatal tehetséget. "Halálra voltam rémülve, amikor megérkeztem az Egyesült Államokba. Akikkel először találkoztam az albummal kapcsolatban a Stargate nevű producerduó volt [Irreplaceable (Beyoncé), So sick (Ne-yo), Unfaithful (Rihanna), Tattoo (Jordin Sparks)]. Azonban számomra és a velem dolgozó csapat számára is egyértelmű volt, hogy én egy olyan lemezt szeretnék készíteni, ami tükrözi a személyiségemet. Azt akartam, hogy energikus, szórakoztató számok kerüljenek rá, de ugyanakkor a lassú balladáktól is úgy könnyezzek, mint még soha. Az volt a cél, hogy a hallgató ugyanazon az érzelmi hullámvasúton menjen keresztül, mint amin én a készítéskor."
 
Az első kislemez Flo Ridaval készült, "Bad Boys" címmel és az angol sikerlista legfelső fokát is megjárta. A dal már hazánkban is Top10-ben szerepel a Mahasz Editors’ Choice rádiós listán és a VIVA/MTV-n is kiemelt rotációban forgott a dalhoz kapcsolódó klip az MTV Push támogatásnak köszönhetően. Amikor Alexandra összekerült az előzöleg Lady Gagaval dolgozó producerrel, RedOne-nal, az is gyorsan kiderült, hogy a producer által korábban kitalált irányvonal egyáltalán nem fog Alexandra személyiségéhez illeni. Ennek a gyors felismerésnek köszönhető például a "Broken Heels" című szám, amely az album második kislemezeként jelenik majd meg.

Az énekesnőt már több szakmai elismerés is érte eddigi rövid karrierje során, jelölték Brit Awardsra legjobb kislemez kategóriában két számmal is (ezek a "Hallelujah" és az X Factoros versenytársakkal együtt előadott "Hero" című számok voltak). 2009-ben még egy MOBO jelölést is magának tudhatott, mint "Legjobb feltörekvő angol tehetség". A MOBO-díjat egyébként az Egyesült Királyság legjobb fekete zenét játszó tehetségei kapják.

 

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend