2010.03.04.@ 15.03

A KISTEHÉN március 12-én az A38-on koncertezik!

Március 12-én, pénteken hosszú idő után ismét lesz KISTEHÉN koncert lesz az A 38 Hajón. A zenekar a télen megújult felállással, megújult zenei stílussal lép a színpadra. Áprilisban jelenik meg az új lemez Picsába az űrhajókkal címmel, melynek első kislemezes dala már hallható a rádiókban. Az új felállás élőben az A38 hajón lép fel először.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A KISTEHÉN zenekar életében egy váltást hozott a 2009-es év vége. 2010 elejétől a korábbi szerző és alapító Kollár-Klemencz László új zenészekkel frissítette az együttest. Az egyre gyakoribbá vált nemzetközi meghívások miatt a korábbi név-anomália (itthon Kistehén Tánczenekar, külföldön LittleCow) sok bonyodalmat okozott. Mára lényegessé vált az elnevezés egységesítése, a „Little Cow” és a „Tánczenekar” elhagyása, az általános KISTEHÉN megnevezés megerősítése.

Az új felállásban a változást erősíti, hogy zenekar ritmus szekciója két dobosra bővül és az előző időszakhoz képest még billentyűssel kiegészül. Mindehhez új logo társul és az eddigi „folk-rock” jellegű világzene és érzelmes hangzás megtartva az alapelemeket, – elsősorban a belső igény és csak másodsorban a nemzetközi trend alapján – immáron komolyabb, keményebb irányvonalat kíván megteremteni.

További információ: www.a38.hu 

Címkék: 12-én a38-on! kistehén koncertezik március

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend