2010.10.27.@ 14.10

Megjelent Ákos vadiúj lemeze!

Ákos négy év után, október 20-án új stúdióalbummal jelentkezik A katona imája címmel.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A kilencvenes évek kultikus zenekarának alapító-énekese több mint húsz éve ír és ad elő dalokat, ez alatt 24 magyar nyelvű és hat angol albumot rögzített. A kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Töretlen sikerét több száz telt házas koncert, lelkes, kitartó és fogékony közönség, valamint számtalan szakmai díj jelzi. Olyan szerzemények fűződnek a nevéhez, mint az Induljon a banzáj!, a Valami véget ért, az 1984, szólistaként a Hello, a Dúdolni halkan, az Indiántánc, az Ilyenek voltunk, a Végre, az Ikon, a Keresem az utam, az Ölelj meg újra vagy a Minden most kezdődik el.
 
A korongon a 2010. tavaszán DualDisc maxin kiadott Szinbád dala mellett 12 új szerzemény szerepel. A kiadványhoz DVD-melléklet is társul, amelyen az egész lemezanyag sztereóban és kétfajta kódolású 5.1 hanggal is meghallgatható (DD 5.1 és dts). Ugyancsak a DVD-n kap helyet az elmúlt egy év során forgatott  összes videónapló-bejegyzés a lemez munkálatairól és a Szinbád Turné 2010 koncertjeiről, valamint két 2010-es koncert klip is látható a korongon (Szindbád dala, Csak a szerelmen át).  A kiadvány Emmer László fotóival, különlegesen szép Super Jewel Boksz-ban lát napvilágot. 
 
További információ: www.akos.hu 

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend