2012.02.28.@ 12.02

Tíz perc kavarás: szamósza

Nem, ez nem a szamóca tesója, és nem is egy újabb őrült celeb bébijének fura neve. A szamósza egy indiai zöldséges batyu, amelyet elkészíteni felér a gyerekkori gyurmázás élményével, elfogyasztani pedig egyenlő a világ minden kincsével.

Boldozsár
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Tíz perc kavarás: szamósza

A szamósza akkor lett az életem szerves része, amikor öt évvel ezelőtt Indiába utaztam másfél hónapra, és szó szerint átrendeződtek az ízlelőbimbóim. Amiről eddig azt hittem, hogy csípős, arról kiderült, hogy valójában legfeljebb kicsit pikáns volt, amiről pedig azt hittem, hogy „tele vagyok”, arról kiderült, hogy még csak most kezdtem a vacsorát. A szamósza definíció szerint előétel, de ne lepődj meg, ha inkább ebből ennél három adagot, mint hogy áttérj a következő fogásra.

Hozzávalók:

3 nagy szem krumpli
2 nagy sárgarépa
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
Egy konzervdoboznyi, vagy két csésze friss (fagyasztott) zöldborsó
2 csésze liszt (mint szinte mindig, most is a teljes kiőrlésűt preferáljuk)
½ csésze olaj
Só, bors, 1-2 teáskanál gyömbér (frissen reszelt vagy szárított-őrölt is jó), őrölt kömény, kurkuma, őrölt koriandermag, és/vagy friss koriander (ha szereted)


Nyam, de finom lesz!

Legyen kéznél:

Egy nagy tepsi
Egy serpenyő
Egy keverőtál
Sütőpapír
Egy nagy lábos
Sodrófa, vagy egy jól elmosott borosüveg

Uccu neki!

1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

2. A zöldségeket darabold falatnyi kockákra – minél kiebbek, annál gyorsabban puhulnak meg.

3. Tegyél fel forrni egy fazékban vizet, és amikor már lobog, dobd bele a krumplit és a répát, és sózd-borsozd kedved szerint.

4. Közben egy kanálka olajat forrósíts fel a serpenyődben, és pirítsd meg rajta az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd ha már finoman illatoznak, szórd rájuk a borsócskákat. Fűszerezd meg alaposan a kutyulákot – ne sajnáld, mert ez még fel lesz „higítva” a krumplival és a répával.

5. Ha megpuhultak a zöldségek, öntsd le róluk a vizet, de ki ne dobd! Ha egy műanyag edénybe töltöd, és elrakod a hűtőbe vagy a fagyasztóba, egy következő recept elkészítésekor nem kell majd zöldségleves kockát használnod. A krumpi és répakockákat tedd vissza az üres lábasba, borítsd rájuk a hagymás borsóragut, és fakanállal keverd össze őket, majd tedd félre hülni.

6. Eljött a tésztakészítés ideje: szórd a keverőtálba a lisztet, egy kis sót és borsot, és öntsd fel a fél csésze olajjal, majd kezdd el az ujjaiddal morzsolgatni, gyurmázgatni. Most jön a trükkös része: apránként kezdj el vizet adni hozzá, de ne többet, mint amennyi ahhoz kell, hogy gyurmaállagú legyen.

7. Formázz egy nagy labdát a tésztából, majd ezt oszd ketté, és a két kisebb golyót is felezd el: négy egyelő nagyságú golyót kapsz. Ezeket tedd liszttel megszórt asztalra vagy a konyhapultra és egyenként lapítsd őket kb 3-5 mm vastag korongokká. Amikor megvagy, egy éles késsel vágd a korongokat félkörökké – bocs a matekleckéért, az íz kárpótolni fog . Helyezd őket a sütőpapírral bélelt tepsire.

Így kell szakszerűen a sütőpapírra helyezni a szamószákat!

8. Mostanra kihült a töltelék is: kóstold meg, hog elég fűszeres–e. És ezzel folytatódik a kézművesfesztivál a konyhádban. Minden félkörre pakolj 2-3 evőkanál tölteléket, de úgy, hogy a széleket szabadon hagyd. Amikor megvagy, fogd meg az egyik csücsköt és hajtsd rá a másik csücsökre, és az ujjaiddal pöndörgesd rá a tészta alsó széleit a felsőre. Ne aggódj, ha nem tökéletesek, direkt izgi, amikor sütés közben itt-ott kikandikál a töltelék a batyukból.

9. Told be a cuccot a sütőbe, és addig hagyd benn, amíg megkapja őket a napocska. Nem kell persze, hogy szénfeketére égesd őket, de azért jó, ha itt-ott látható jelei vannak annak, hogy a tészta már finom-ropogós.

10. Készen is vagy, te indiai hercegnő! Hagyd, hogy kihűljenek kicsit, és tunkold őket kedvedrevaló szószokba – az én kedvencem a szupergyors csatni: bármilyen lekvárból kanalazz 4-5 evőkanállal egy kis tálba, locsold meg egy evőkanálnyi balzsamecettel, és szórj bele egy kis szárított csilit. Namasté!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend