2012.11.13.@ 13.11

Nyomás a Bodza Bisztróba!

Te is alig vártad, hogy a Szerdán Habcsók szerzője, Papp Diána újabb könyvvel rukkoljon elő? A Bodza Bisztró főszereplője egy igazi nagyvárosi sikeres nő, Kulcsár Petra, aki hirtelen egy kis bükki faluban találja magát, mert megörököl egy éttermet. Most nálunk egy részletet is elolvashatsz a könyvből!

Birta Brigi
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nyomás a Bodza Bisztróba!

„Hétfô hajnalban be kellett vennie egy fejfájás-csillapítót, hogy megelôzze a másnaposságot. Túl jól sikerült a vasárnap este is, és már megint nem tudta, hol a határ. Akármelyik helyre vándoroltak barátaival az este folyamán, mindenhol ki kellett próbálniuk, milyen a helyi fröccs. A lába még reggel is nagyon fájt. Az egész éjszakát abban a hihetetlenül drága és hihe- tetlenül kényelmetlen magas sarkú cipôben csinálta végig, amit az egyik nôi magazinban látott, és úgy érezte, ha nem veszi meg, többé nem élet az élet.
– Hogy fogom kibírni a mai értekezletet, azt nem tudom! – Petra próbálta összeszedni magát. Kitöltötte a narancslét, készített egy presszókávét, és rutinosan nekiállt egy jó nagy szendvics összeállításának, tudta, ez segít majd igazán kibírni a délelôttöt. Tett a cipójába rukkolát, szárított sonkát, mozzarellát, aszalt paradicsomot, kevéske ôrölt borsot. Felvette a sötétkék szoknyáját, a sárga-fehér rövid ujjú csíkos blúzát, és egy szolid magas talpú szandált. A haját becopfozta.
– Nagyon unom ezeket a cuccokat. Miért nincs egy olyan munkahelyem, ahova olyan ruhában járhatok, ami tényleg kedvemre való? – dohogott magában. – Egy jó kis szakadt farmernadrág, egy bordás trikó, meg egy tornacipô. Vagy egy szuper tizenkét centis sarkú szandi. Egyszer így kellene bemennem… Sziasztok, kedves kollégák! Ja, hogy nem ismertek meg? Én vagyok a kisfônök, Petra. Hogy furcsa a cuccom? Pedig hétvégén mindig így öltözöm ám! Hogy nem illik a pozíciómhoz? Hát, kedves kollégák, lehet, hogy én sem illek a pozíciómhoz. Majd elgondolkodom rajta, jó? Bár a ti szempontotokból én vagyok a jobb megoldás. Csak nekem nem biztos, hogy így a jó. – Petra ezt a beszélgetést sminkelés közben próbálta el. Nem elôször. És nem ez volt az egyetlen monológja a munkájával kapcsolatban.
Egy telefontársaság ügyfélszolgálati osztályán dolgozott csoportvezetôként. Ez volt a diploma megszer- zése óta a harmadik munkahelye. Szépen lépegetett felfelé a karrierlétrán, egy ideig egész jó eredménynek tartotta, hogy harmincéves korára csoportvezetô lett. Mostanában kezdett csak azon gondolkodni, hogy van-e bármi értelme a foglalkozásának. Azon kívül, hogy fizetést kap érte, amibôl törleszti a hitelét. Na de mindegy is. Ez pont elég indok, hogy bemenjen dolgozni. Aztán majdcsak eltelik a nap valahogyan, és este megint találkozik a csapat.
– El ne felejtsem feladni apám csekkjeit! – jutott eszébe. – Bár arról fogalmam sincs, hogy mibôl fogom.
Egyvalamiben volt biztos, anyjának még csak említést sem tesz róla. Nincs szüksége rá, hogy még halálában is szidja az apját.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy apja, a ház, az étterem eszébe jutott. Legközelebb másfél hét múlva kapott a fejéhez, amikor az utcán meglátott egy régesrégi, újrafestett, kifényesített autót.
– Meg sem néztem apu Mustangját. Egyáltalán hol tárolja? Hátra, a kertbe se mentem ki, hogy lecsek- koljam, mi változott. Vajon még mindig ott van a hintám az udvar jobb sarkában?
A következô pillanatban viszont már el is hesse- gette a gondolatot, ugyanis meglátott az egyik butik kirakatában egy nagyszerû táskát. – Majdnem olyan, mint az a Gucci, amit kinéztünk magunknak Zsuzsival. Csak hát lényegesen olcsóbb. Mondjuk úgy háromszázötvenezerrel. És pont húszezerrel több, mint amennyim van rá.
Gyorsan kikereste a telefonjában a bankja egyenlegértesítéseit. A számláján annyi volt, hogy nagyjából kijöjjön következô fizetésig. Nem tudta jól beosztani a pénzét, sosem volt fegyelmezett ebben. Nem is volt honnan jó példát látnia, anyja is mindig úszott az árral. Ô sem gondolkodott, hogy beújítson egy szép blúzt fizetés elôtt egy héttel, vagy ne. Persze hogy megvette, aztán fokhagymás pirítóson éltek. És a villanyszámla is ráért.
Mivel a hitelkártyájára sikeresen visszatolta fizetéskor a hiányzó összeget, úgy határozott, ismét engedélyez magának egy kis kilengést, és mielôtt meggondolta volna magát, gyorsan be is ment a csau színû, hatalmas bôrtáskáért az üzletbe. Se látott, se hallott, csak a céltárgyra összpontosított, nehogy véletlenül a próbafülkében találja magát néhány leértékelt ruha- darabbal.
– Zsuzsi, nem hiszed el, megvettem magamnak a Gucci hasonmását töredékáron – hívta rögtön a barát- nôjét.
– Jaj, ne haragudj, én is láttam a kirakatban, elfe- lejtettem szólni.
– El akartad titkolni, mi?
– Nem, isten bizony nem. Fôleg, hogy én már má- sik táskába vagyok szerelmes.
– Akkor jó. Legalább ezért nincs lelkifurdalásom. A hitelkártyám miatt annál inkább.
– Na jó, azt ne is hozd szóba. Megint anyáméktól kell majd kérnem, hogy visszapótoljam.
– Örülj, hogy van kitôl kérned. Ma este mit csiná- lunk?
–Arra gondoltam, elnézhetnénk a pezsgôfesztiválra. Hogy mi is növeljük a kettesével bóklászó nôk létszámát. Remélem, nincs a homlokunkra írva, hogy nemcsak inni megyünk, hanem titkon pasivadászaton is vagyunk.”

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend