2013.05.08.@ 12.05

A love story, amire vártál

Ha már kiolvastad a szürke összes árnyalatát és végeztél a Vámpírnaplók-könyvsorozattal is, ajánlunk neked egy romantikus magyar regényt, amibe ráadásul már a megjelenés (május 13) előtt bele is olvashatsz nálunk!

Boldozsár
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A love story, amire vártál

Papp Diána neve biztosan nem ismeretlen előtted: tavaly nagy sikert aratott a Szerdán habcsók és Bodza Bisztró című könyvével is, most pedig végre itt az új sikergyanús regény, a Kerek perec!

A sztori főszereplője egy 30 éves jógaoktató és manóvarró, aki még mindig úgy él, mint egy nagyranőtt gyerek. Érzelmileg és anyagilag is függ a szüleitől, de amikor megismerkedik egy helyes svájci fickóval, akivel távkapcsolatban kezdenek el élni, rákényszerül, hogy felnőjön. Ahogy ezt már Diánától megszokhattad, ebben a könyvben is nagy szerepet kapnak a receptek, amiket szerintünk jegyzetelj majd ki magadnak, mert szuperjók! És akkor jöjjön végre a beígért előzetes, csak itt Cosmo.hu-n:

 

– Nem, ez nem a kockásfülű nyúl, hanem egy petárdamanó.

Biztos nagyon örülni fog neki a kislánya, ha

meglátja. Nem dísz, lehet vele játszani, aludni is, igazán

strapabíró.

– Magamnak veszem. És minden bizonnyal az

ágyamba is magammal viszem. Pillanatnyilag úgy

néz ki, ő lesz az egyetlen társaságom a negyvenedik

születésnapomon. Előkéje van a petárdamanónak?

A vacsoraasztalhoz is odaültetném.

– Előkéje? Az nincs. De nem is kell neki. Jól nevelt

manó, nem fogja leenni magát. Boldog születésnapot

kívánok!

Az elegánsan öltözött nő kifizette a rongybabát, besüllyesztette

a retiküljébe, és elindult a következő

árus felé. Molnár Dóri pedig aznap már nem először

érezte úgy, hogy most jólesne neki egy cigi és egy

kávé. Annak ellenére, hogy a kávéról egy éve igyekszik

leszokni, amióta a jógaoktatást is felvette a kenyérkereseti forrásai közé. És annak ellenére, hogy

sohasem cigarettázott. Kivéve azt a fél évet, amíg kihevert

egy szakítást. Amit azóta már számos további

követett. De most úgy vélte, a vásározás minden eddigi

megpróbáltatásán túltesz – a karácsony is kemény

menet volt, ám januárban egyre több különös szerzet

bukkant fel a vásárlók között.

– Jól hallottam, ez a nő is magának vette a manódat?

– bukkant elő a bódé mögül Dóri barátnője. – Itt az

ideje változtatni a figuráid marketingjén. Felesleges

azt állítanod, hogy gyerekjátékok. Lásd be, te is alig

tudsz megválni tőlük.

– Nem bírtam nézni, hogy gyűrte be a táskájába.

Kilógott szegény manó fél karja! Mintha csak nekem

integetett volna! – Dóri szemlátomást teljesen komolyan

gondolta, amit mondott.

– Hát akkor szaladj utána, és szerezd vissza tőle!

– csattant fel Kornélia. – Isten bizony többet nem engedlek

ide a bódémba. Figyellek már reggel óta, és

többször észrevettem, hogy szinte lebeszéled a vásárlót.

És nemcsak a teáltalad készített dolgokról, hanem

az enyémekről is.

– Ne is mondd, iszonyú nyűgös vagyok, hogy nem

befolyásolhatom, kihez kerülnek. Kellene valami előszűrés.

Lehet, hogy ezentúl csak webshopban fogom

árusítani őket, és a vásárlási szándék jelzése után kérdőívet

küldök – töprengett hangosan Dóri.

– Te tényleg nem vagy normális. Kérlek, kérj segítséget

az anyádtól. Vagy pénzt a villanyszámládra.

Ha már a manóidat megakadályozod abban, hogy

megkeressék neked. – Kornélia felkapta a forralt boros

bögréjét a pultról, és újra kiment a bódé mögé.

– Hát ez nem lehet igaz! A telefonban azt állítottátok,

hogy már az összes fázós orrú rén elfogyott! –

Egy Dórival egykorú lány állt a pult előtt, és az esernyőjével

a bódé tetejére mutogatott. Dórinak halványlila

dunsztja sem volt arról, hogy miről beszél.

– Karácsonykor későn kaptam észbe, már hűlt helye

volt a vásárnak, és amikor telefonon utolértelek

titeket, azt mondtátok, hogy elfogyott az összes rén,

és soha többé nem is lesz. Most meg itt van! Egy-kettő-

három, meg se tudom számolni, hány darab!

Dóri már a pult előtt álldogált, így együtt tudta számolni

a vevővel a piros orrú, fából készült rénszarvasokat.

– Tényleg egész sok van belőlük, dolgozhatott

velük Kornélia eleget – gondolta. De azt nem merte

megkérdezni a méltatlankodó idegentől, hogy ha eddig

az volt a gond, hogy nincs rén, akkor most hirtelen

miért jajveszékel azért, mert ezerkétszáz darab

lóg le a faház tetejéről.

– Persze most már nekem is van ilyen figurám,

mert megcsináltattam valaki mással – mondta diadalittasan

a lány. – Először tiszta ideg voltam, hogy mitévő

legyek. Csak arra tudtam gondolni, nem élet az

élet a piros orrú rén nélkül. Napokon át ez foglalkoztatott.

Alig tudtam dolgozni. Még az áhított csizmáról

is elfeledkeztem. – Dóri oldalról rásandított a lányra,

és meg mert volna esküdni rá, hogy vérben forog a

szeme. – Aztán, aztán feltaláltam magam – folytatta.

– Még jó, hogy decemberben lefotóztam a standot,

így el tudtam küldeni egy készítőnek a mintát. Talán

szebb is az enyém, mint az eredeti.

– Akkor most nem is veszel egy rénszarvast sem?

– Dóri próbálta újra valóságossá tenni a társalgást.

Sok furcsa megrendelővel került már kapcsolatba, és

ő maga is többször rendezett ámokfutást mindenféle

funkciót, praktikumot nélkülöző apróságokért, de

ilyen elszántsággal még nem találkozott.

– Mit? Még egyet? Minek nekem kettő? – nézett rá

hüledezve a lány.

– Hogy ne legyenek egyedül. Nekem otthon mindenből

kettő van, és nem azért, hogy ha az egyik elromlana

vagy eltörne, legyen másik, hanem hogy ne

féljenek.

– Milyen igazad van! – A lány szeme kerekre nyílt.

– Viszek neki egy pajtikát. Van e-mail címetek? Beszámolnék

a barátság alakulásáról.

Dóri rámeredt, de a lány végre elnevette magát. –

Nyugi, nem vagyok teljesen őrült.

Miután a névjegykártyát odaadta, elköszönt a bolond

lánytól és a réntől. Dóri fázósan összehúzta magán

a kabátot, majd elkezdte átrendezni a kínálatot.

Előtérbe tette Kornélia termékeit, az övéit pedig szinte

eldugta. A virágos-kockás-csíkos manókon kívül

hozott ki a vásárba cseresznyemaggal tömött pöttyös

babákat is. Azokat is elrámolta. Valójában fogalma

nem volt arról, miért teszi mindezt.

– Anyámnak nyilván lennének ötletei – fintorgott.

– Esetleg azt mondaná, hogy a gyerekkorom ismeretlen

okokból mégsem tudott kiteljesedni, és most

pótolom az elmulasztott élményeket – hangosan kuncogott.

– Hogy ez mennyire unalmas! Állandóan magamat

elemzem.

– Elnézést, hölgyem. Nyitva van a bolt? – Dóri belegondolni

sem mert, hanyadszorra ismételhette el az

angolul beszélő férfi a kérdést.

– Persze, persze, ne haragudjon, régóta áll már itt?

– Hát, ami azt illeti… – mosolyodott el. Dóri annyit

rögtön észrevett, hogy az angol nem az anyanyelve.

És azt is, hogy az idegen igen jóképű. És hogy negyvenéves

tutira elmúlt már.

– Ó, akkor volt ideje körbenézni. – Szerette volna

elviccelni, de áldotta az eget, hogy Kornélia nem volt

szemtanúja a jelenetnek. Különben utoljára árult volna

a standján.

– Nem is tudom, tulajdonképpen az a lila kockás

manó tetszett, amit az előbb rejtett be a doboz mögé.

Már eladta talán?

– Nem, nem! – Dóri elpirult, és kihúzta a doboz

mögül az egyik kedvenc figuráját. – Strapabíró, tud

majd vele játszani, aludni, vacsorázni – sorolta automatikusan.

– Köszönöm, ebben a sorrendben fogom vele

mindezt megtenni – élénkült fel a férfi, Dóri pedig

majdnem elsüllyedt szégyenében. Úgy érezte, ahogy

visszajön Kornélia, azonnal tennie kell egy kört a vásárban,

hogy kiszellőztesse a fejét.

– Becsomagoljam?

– Nem, köszönöm, közelre megyünk. Csak még elviszem

kávézni.

– Kit? – Dóri kihajolt a pulton, hátha lehetősége

nyílik köszönni a férfi minden bizonnyal hasonlóan

külföldi és hasonlóan gyönyörű feleségének.

– A manót! – A férfi igyekezett komolyan viselkedni,

de látszott, hogy alig tudja visszafogni magát. Dóri

újra elvörösödött, a férfi pedig fizetett és elköszönt.

Hátrament a bódé mögé, megkocogtatta Kornélia

vállát, hozzászólni nem tudott, mert a barátnőjének

be nem állt a szája, folyamatosan beszélt a szomszéd

stand árusához. Ahhoz képest, mennyire belelendült,

egészen hamar felfogta, hogy Dóri cserélni akar. Kelletlenül

előrement, Dóri pedig elsétált az első forraltbor-

kimérésig. Pásztázta a tömeget, hátha még meglátja

valahol a férfit az ő lila manójával, de az alkonyatban

már csak a vásár fényeit és a hömpölygő, ám

számára teljesen egybeolvadó tömeget látta.

A már jó ismerős srác megtöltötte a termoszát, Dóri

pedig sétált kicsit a kunyhók között. Figyelte a konkurenciát,

ki milyen új ötlettel tudott előrukkolni az

idei évben, ki honnan szerzett ötleteket. A legtöbb

árust ismerte más vásárokból vagy az internetről.

Tényleg itt volt az ideje annak, hogy végre hivatalosan,

boltosként is megjelenjen itt, ne csak beszállítóként.

– Végtére is nem árt találkozni a vásárlókkal

– buzdította saját magát. Így ismerheti meg őket, az

ízlésüket, és tud nekik még inkább személyre szabott

babákat tervezni és varrni.

Mire visszakeveredett a standhoz, már teljesen besötétedett.

– Hol jártál? Itt volt egy külföldi pasi, és téged

keresett – közölte rezzenéstelen arccal Kornélia,

és egy pillanatra sem fejezte be a rakosgatást (…)

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend