2013.05.30.@ 15.05

Kell egy kis bátorítás?

Farkas Lívia, a legsikeresebb független női blogger, az Urban:Eve blog gazdája. 2008 óta nők tízezreit látta el tippekkel, tanácsokkal: hol segítő posztjaival, hol személyes levelekben. A blogról jól ismert életszeretetével és az évek alatt összegyűjtött tapasztalatával írta meg ezt a könyvet, amelyben megpróbálja átadni azt a hétköznapi filozófiát, amely sikeressé és boldoggá tette.

Boldozsár
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kell egy kis bátorítás?

Ennél zöldebb nem lesz! Mit üzen a könyved címe?

Nagyon sokszor láttam magam körül, hogy értékes, fantasztikus emberek egyszerűen nem mernek elindulni a saját útjukon; pedig nagy szükség lenne arra, amit tudnak, és ők maguk is kivirágoznának, ha azzal foglalkoznának, ami boldoggá teszi őket. A könyv címét bátorításnak szánom, ezzel szeretném megadni az utolsó „pöccintést” az induláshoz.

Miért vágtál bele a könyvírásba?

Szerettem volna olyan interaktív kézikönyvet létrehozni, amit bármikor fel lehet csapni, ha beüt a tanácstalanság, jön egy krízishelyzet, vagy csak egyszerűen nem látszik, merre tovább. A legstresszesebb időszakban néha csak egy józan, gyakorlatias szóra van szükség: nincs veled semmi baj, most ez a helyzet, de meg tudod oldani, méghozzá így és így. És ugyanez igaz akkor is, amikor egy jó életszakaszból akarjuk a legtöbbet kihozni. Új életet kezdeni, a jelenlegin változtatni, vagy egy irányt megerősíteni mind-mind hosszabb, több lépcsős folyamat, egy könyv pedig jobban lehetővé teszi az elmélyedést, mint a blog formátum.

Te vagy a legsikeresebb független női blogger. Miért figyelnek rád ilyen sokan?

Az urban:eve írásánál az első pillanattól az volt a hozzáállásom, hogy nem árulok zsákbamacskát. Nincsen külön internetes személyiségem: az vagyok, aki. Minden témát, amelyről írok, magamon szűrök meg, kerülöm a végleteket, és mindennek a jó oldalát keresem amellett, hogy nem tagadom az élet nehézségeit; inkább praktikus és földközeli módon közelítem meg a kihívásokat. Úgy látszik, erre jól reagálnak az olvasók, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy szinte baráti a kapcsolatunk egymással.

Lívia nagy rajongója az írógépeknek

28 éves vagy, mégis úgy tűnik, nagyon sokat tudsz az életről, a női sorsokról, problémákról. Honnan?

Gyerekként is makacs és kíváncsi voltam, soha nem értem be, ha egy kérdésre az volt a válasz, hogy „csak”. Mindent tudni akartam, meg akartam ismerni, saját tapasztalatot szerezni ahelyett, hogy egyszerűen elfogadjam más véleményét: például, hogy „te ehhez buta vagy” vagy „egy kislánynak ilyet nem szabad”. Egy idő után magammal kapcsolatban is elkezdtem feltenni a kérdéseket: Miért így reagáltam? Miért működöm így? Miért döntöttem? Honnan tudtam, hogy ez jó döntés lesz? A kudarcba, sikertelen próbálkozásokba sem törődtem bele soha, akkor is jöttek a kérdések: Mit tudok belőle tanulni? Legközelebb tudom valahogy máshogy csinálni? Szeretek a dolgok mélyére ásni, lecsupaszítani a sallangokról, és megkeresni a valódi gyökereket, legyen szó akár arról, hogy hogyan tudok a leghatékonyabban rendet rakni, gyorsan főzni valami finomat, vagy túllépni a kifogásokon és elvárásokon. Mindig figyelem a környezetemet, és folyamatosan tanulok magamról, a világról, az emberekről; soha nem leszek „kész”, de pont ez benne a szép.

Az urban:eve öt évvel ezelőtti indulása óta sok ezren osztották meg velem a blogon keresztül történeteiket, élményeiket, gondjaikat. Rengeteg különböző sorsot ismertem meg, és észrevettem a közös nevezőket, nehézségeket, amelyek mindannyiunk életében ott vannak. A teljesítménykényszer, az elvárások, a maximalizmus, a kudarctól való félelem. Egy sor problémával pedig kifejezetten azoknak kell szembenézniük, akik úgy döntenek, hogy a saját kezükbe veszik az életüket. Ezekkel én is mind-mind találkoztam már az utam egy-egy pontján, és saját tapasztalataim mélyére ásva dolgoztam ki a könyv technikáit.

Mennyiben volt más könyvet írnod, mint blogbejegyzéseket?

Le kellett szoknom a szmájlikról! A viccet félretéve: a sokkal nagyobb terjedelem miatt átfogóbb struktúrára volt szükség. Az írás ívének nem csak 2-8 ezer karakteren belül kellett meglennie, hanem sokkal jobban át kellett gondolnom, hogy mi hova kerüljön, hogyan maradjon meg a szöveg lendülete.

Ezen kívül azt is szem előtt kellett tartanom, hogy a könyv szövegének önmagában is meg kell állnia a lábán, nem tehettem bele hivatkozásokat korábbi bejegyzéseimre. Ez rákényszerített arra, hogy mindent az alapoktól építsek fel, hogy bárki, akinek a könyvesboltban megakad a szeme a borítón, anélkül is maximálisan hasznosítani tudja az olvasottakat, hogy akár csak egyetlen írásomat is olvasta volna korábban. Ez az újfajta tudatosság nagyon nagy kaland volt, rendkívül élveztem. Sokat tanultam a könyvírás alatt, és a blognak is jót tett ez az intenzív munka.

Kiknek ajánlod a könyvet?

Mindenkinek, aki úgy érzi, hogy valami nem stimmel, nem érzi jól magát az életében, és szeretne változtatni, de ötlete sincs, hogy hogyan, merre induljon, vagy egyáltalán mit szeretne kezdeni az életével.

Tervezel folytatást?

Számomra nagyon izgalmas szakasz kezdődik most, ahogy a könyv megjelenésével minden olvasó valami egészen mást fog kihozni a gyakorlatokból, kíváncsian várom a visszajelzéseket. Emellett fantasztikus élmény volt könyvet írni, úgyhogy nem hiszem, hogy ez lett volna az utolsó alkalom.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend