2014.05.23.@ 13.05

5 film, amit imádsz majd nyáron

Még a nagy forróságban is érdemes beülni moziba, mert olyan filmeknek lesz a bemutatója, amikről már sokat hallhattál.

Balogh Edina
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

5 film, amit imádsz majd nyáron

1. Szélesvásznú Barney

Az így jártam anyátokkal sztárját, Neil Patrick Harrist június 12-től nemcsak a TV-ben láthatod, hiszen egy szuper vígjáték főszereplője lesz. A film a Hogyan rohanj a veszTEDbe címet kapta, mert így akartak utalni arra, hogy a Ted alkotója, Seth MacFarlane rendezte ezt is. A mozi a vadnyugaton játszódik, és Neil mellett Amanda Seyfried is megvillantja humoros oldalát.

2. Sárkányok ura

Na jó, egyelőre, nem a Trónok harca moziváltozata lesz látható, aminek Daenerys lesz a főszereplője, de azért repülő szörnyek lesznek benne bőven. Ugyanis június 19-én végre megérkezik az Így neveld a sárkányodat 2. része. A sztori megint izgalmasnak ígérkezik, mivel Hablaty és bandája ezúttal egy titkos jégbarlangot fedeznek fel, amiben több száz idomítatlan sárkány fészkel. Gyermeklelkű csajoknak kötelező!

3. Demóna

A nyár leglátványosabb mozija kétségtelenül a Demóna lesz, ami a gonosz boszi szemszögéből meséli el a Csipkerózsika sztorit. Már te is alig várod, hogy lecsekkolhasd Angelina Jolie-t a főszerepben, ugye?

4. Pikáns felvételek Cameron Diazról

A Szexvideó című filmről már korábban is írtunk, de most megvan a bemutató dátuma is: augusztus 7-e. Tutira vicces lesz, hiszen egy pikáns felvételt visszaszerezni nem egyszerű feladat. Ráadásul egy olyan kedvenced is játszik benne, mint Jason Segel.

5. Egy kis izgalom

A könnyed vígjátékok és animációs filmek mellett azért szükség van olyan filmre is, amit végig izgulhatsz. A Sin City folytatás augusztus 22-től lesz látható a mozikban, és már csak a különleges képi világa miatt is érdemes megnézned. Na meg azért is, mert Jessica Alba ebben a filmben fedi fel, hogy megérte-e az a sok edzés. Sőt Lady Gaga is bizonyít színésznőként.

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több weekend