8 dolog, amiért jó kutyá(s)nak lenni

Forrás: Bambi naplója | 2019 április 8.

Eddigi életem során már elég sokszor mondták, hogy szívesen cserélnének velem legalább néhány napra, mert olyan jó dolgom van. Elismerem, tényleg szuper életem van, de egyébként is: kutyának lenni a világon a legjobb dolog. Ezt pedig tízszeresen meg tudom indokolni:

1. Bárhová megyek, szinte mindig mindenki mosolyog rám. Anya szerint akinek nem csalok mosolyt az arcára, azt az embert messze el kell kerülni, mert valami nem stimmel vele.

2. Előfordul, hogy valami olyat csinálok, amit nem lenne szabad (pl. kölyökkoromban előszeretettel fetrengtem kakiban), mégsem tudnak rám haragudni. Mert mikor rosszat csinálok, megvillantom a legcukibb, legellenállhatatlanabb kutyatekintetemet:

3. Jutifalat jár olyan egyszerű dolgokért is, minthogy leülök, lefekszem vagy felemelem a mellső lábam. Ezeket persze alapból is csinálnám, de néha úgy teszek, mintha mégsem, hogy aztán mikor megkérnek rá, jöjjön a kajacunami.

4. Mi, kutyák gyakorlatilag bárhol képesek vagyunk aludni: buszon, autóban, kávézóban, irodában, a szőnyegen stb. Ha ugyanazt egy ember teszi, furcsán néznek rá.

5. És ha már alvás: bármikor tudok aludni, bármilyen hosszan. Mindegy, hogy előtte 5 perccel ébredtem fel az előző szunyálásból. Ha éppen nincs jobb dolgom, elterülök és durmolok. Nemrég megdöntöttem a saját egyéni rekordomat: 13 órát szundiztam egyben. Az embereknek állítólag erre nincs idejük…

4. Lehet, hogy a gazdik azt hiszik, ők a főnökök, de gondoljunk csak bele: ki miatt kell akár hajnalban vagy késő este is felöltözniük és lemenniük sétálni? Igen, miattunk, kutyák miatt. Ráadásul az igazán jól nevelt gazdik felszedik a kutyapiszkot is. Erre is rávettük őket – szóval akkor ki a boss?!

5. Az emberek egyébként is állandóan igyekeznek a kedvünkbe járni. Tudtad, hogy létezik már például kutyamasszőr, kutya spa, sőt bacon ízű kutyavíz is? Anya sajnos utóbbit nem engedte még megkóstolni, mert attól tart, hogy utána a sima vizet nem innám meg. (Hozzáteszem, jogos a félelme, túl jól ismer.)

8. És ami a legjobb a kutyaságban: hozzábújni Anyához vagy Apához. Amint ledőlnek a kanapéra/ágyra, én tuti ott termek mellettük. Megunhatatlan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cozy mornings ❤❤ #goodmorning #wishwecouldsleepallday #dogsofig #dogstagram #poodle #poodlesofficial #poodlesofinstagram #poodles #poodlelove #puppy #magyareb

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Na, és akkor nézzük a másik oldalt: miért jó kutyásnak lenni? Mert mi az emberek életét is szebbé tesszük. Például ezekkel:

1. Biztosítjuk, hogy egyetlen reggel se aludjanak el. Ha esetleg megpróbálnak tovább szundizni, heves nyelvcsapásokkal és/vagy vonítással tudatjuk, hogy bizony ideje felkelni és kivinni minket.

2. Evés vagy főzés közben véletlenül lepottyant egy kis étel a földre? Nem kell takarítani, én rekordsebességgel eltüntetek bármit.

3. Ha már evés: aki esetleg fogyni szeretne, jó partnerre találhat egy kutyában, mert egy négylábú mellett minimum az adagjai harmadáról le kell mondania.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Breakfast at Grandma’s. I smell something yummi! 😋 #goodmorning #weekend #dogsitting #dog #dogsofig #dogstagram #instadog #puppy #puppylove #poodle #poodlegram #poodlelove #poodlesofficial #poodlesofinstagram

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

4. Ismered azt a bosszantó érzést, amikor éjjel felkelsz pisilni és mire visszaérsz, a finom meleg ágyad kihűlt? Na, Anyáék biztosan nem, mert ilyenkor azonnal befészkelek a helyükre, természetesen csak azért, hogy melegen tartsam. Bár szerintük nem. És azzal vádolnak, hogy hajlamos vagyok ilyenkor mély álmot tettetni, csakhogy ne kelljen arrébb mennem.

5. Tagadhatatlan tény, hogy a kutyák népszerűek, és embereinket is népszerűbbé tesszük. A 101 kiskutyában is a két dalmata hozta össze a gazdáikat, és a való életben is ezer ilyen sztorit hallottam már a kutyafutiban. Nélkülünk még a randizás sem megy igazán az embereknek, szóval igazán szerencsések, hogy itt vagyunk nekik, ugye?

6. Nem beszélve arról, hogy aki kutyás lesz, többé elfelejtheti a magányt. Mi mindig ott vagyunk nekik. A mindig és mindenholt pedig szó szerint értem… nem kell meglepődni azon, hogy a WC-re is követjük a gazdijainkat.

7. Veled is előfordul, hogy egy kiadós shoppingtúra után bűntudatod van amiatt, hogy megint mennyit költöttél magadra? Ilyen többet nem lesz, mert a kutyádra sokkal többet fogsz költeni, mint magadra!

8. Mi, kutyák olyanok vagyunk, mint a csoki, egy fincsi koktél és a kedvenc sorozatod kombója egy relaxáló masszázzsal ötvözve: azonnal felvidítunk és elűzzük a stresszt, amint ránk nézel. Ez szerintem kódolva van a DNS-esünkben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

I was nominated by my dear Australian friend @duke_thepoodle to share 10 things about myself a while ago. Today is my 2nd Insta-anniversary, so to celebrate I finally sat my Mum down to write it 😃 Here it goes: 1. My pawrents say there must be a cat in my family tree because I love 🥛 a lot. 😋 2. Everytime my pawrents come home I jump into my bed as soon as I hear the key in the door. I pretend I was there the whole time and not on the couch. Even though I’m allowed to jump on the beds anytime. Strange, I know. 3. When they leave me at the groomer’s, I behave nicely. If Mum stays there with me I scream the whole time. 4. If I see animals on TV I must run close and bark. Even if they’re cartoons or puppets. 5. I have a baby human sister, who is almost 8 months old. She just started crawling and wants to grab my fur everytime. ❤ her anyway. 6. I’m never too tired to play a little catch with my 🎾. 7. When I see that my pawrents are getting dressed to take me for a walk I get so excited I start to pull their trousers really hard. 8. I pee like a little girl, but I’m a proud man 💪🙈😄 9. Dad always used to say he doesn’t want any dog in our flat, and even if they ever have one it can never sleep in their bed. Well… then I came along and now I sleep with them in their bed, usually cuddling with Dad. ❤💤 What can I say, I’m irresistible. 10. I like travelling in the car. I usually lick the windows. Aaand that’s it, thanks for all the love in the last 2 years! 💝🐾 And I’d like to nominate @tatyiandme to share 10 things about herself. #anniversary #petstagram #dogsofinstagram #poodles #poodlesofinstagram #poodlesarethebest

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Szerinted mitől jó még a kutyá(so)k élete? Ha kihagytam valamit a listáról, írd meg kommentben!

Blogleírás

A Cosmo első négylábú bloggere, Bambi, a törpe uszkár billentyűzetet ragadott, hogy elugassa, milyen a világ kutyaként és kutyásként.

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum