Hogyan lettem a világ legválogatósabb kutyája?

Forrás: Bambi naplója | 2019 május 29.

Ha követed a blogot és/vagy az Instámat, valószínűleg már tudod, hogy az evés központi szerepet játszik az életemben. Imádok falatozni, csak éppen nem mindegy, hogy mivel kínálnak. Egyesek szerint elkényeztetett és finnyás vagyok, saját véleményem szerint csupán kifinomult ízlelőbimbókkal megáldott gourmet eb. De hogyan váltam ilyenné? Tanulságos történet következik! Anya szerint a (kezdő) gazdik tanulhatnak belőle, hogyan ne rontsák el a kutyájukat. Szerintem viszont a kutyatársaim tanulhatnak belőle, hogyan rontsák el a gazdájukat!

(Fotó: Eszter Heltai Photo)

A legtöbb szakértő azt tanácsolja (és anno Anya is ezt olvasta a kutyás könyvekben és fórumokban, mikor a fogadásomra készült), hogy a blökiknek elég napi 1 vagy 2-szer enniük, és ezt muszáj szigorúan tartani. Leteszed elénk a tálat, adsz nekünk 15-30 percet, és ha nem esszük meg, elveszed. Másnap próba újra, amíg rá nem fanyalodunk. Na, ez a barbár módszer nálam már babakoromban ugrott, mert mielőtt még Anyáékhoz kerültem volna, arra voltam szoktatva, hogy kirakták a napi adagot a tálamba, és akkor jártam rá, mikor éhes voltam és megkívántam. Megjegyzem, szerintem ez a természetes. Az emberek sem napi 15 percet kapnak, hogy eltüntessék az egész napi kajaadagjukat, ugye? Ennek ellenére Anya próbálkozott eleinte így etetni, de csak az lett a vége, hogy napokig éheztettem magam és morcoson néztem rá. Ő meg nem akarta így indítani kapcsolatunkat, szóval feladta ezt a témát. 1-0 nekem.

A második győzelmemhez már cselhez kellett folyamodnom. Eleinte elhitettem Anyával, hogy kis adagokban, de azért megeszem a száraztápot, örült is neki, nem sejtette, hogy ezzel csapdába csalom. Amikor leült az asztalhoz, hogy elfogyassza az isteni illatokat árasztó lasagnéját meg sült husiját, én mozdulatlanul gubbasztottam az ágyamban, mintha nem is érdekelne. Persze nyilván érdekelt… de kivártam. Ő nem értette, hogy lehet egy kutya ennyire közömbös a finom falatok iránt, és már-már aggódni kezdett, valami nem stimmel velem. 1-2 hét után odahívott az asztalhoz és megkínált. Haha, 2-0 nekem! Onnantól kezdve persze igényt tartottam mindig egy kis kóstolóra! És kérem, engem nem lehet hibáztatni, hiszen Anya kezdte az egészet… nem hiába az uszkár a második legokosabb kutyafajta, ezt jól kitaláltam, igaz?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Breakfast at Grandma’s. I smell something yummi! 😋 #goodmorning #weekend #dogsitting #dog #dogsofig #dogstagram #instadog #puppy #puppylove #poodle #poodlegram #poodlelove #poodlesofficial #poodlesofinstagram

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Ahogy teltek a hetek, egyre kevésbé ettem szívesen a junior száraztápot. Anya alig várta, hogy áttérjünk a felnőtt verzióra. Eljött ez az idő is, de 2 nap után arra is ráuntam. Utána vett egy másik fajtát, halasat, hmmm, 2 nap után az sem kellett. Majd keresett extra prémium tápot, amiben állítólag valami spéci eljárással tartósítják a husit. Hát, talán az csúszott a legtovább, de a várt siker elmaradt. Anyának későn esett le, hogy ezzel a sok váltakozással csak még jobban erősítette a finnyásságomat. Szigorúbbnak kellett volna lennie, de mentségére szóljon, hogy csak jót akart. De ha már egyszer ráéreztem a valódi kaják ízére, nyilván nem fogok visszatérni a műcuccokra. Mellesleg nem tudom, ki találta fel a száraztápot, de azzal etetnék élete végéig ilyesmit, persze szigorúan úgy, hogy csak napi 15 perce lenne elfogyasztani az adagját!

Itt például azt próbáltam üzenni a tekintetemmel Anyának, hogy a salátába nem való husi. Ha egészségesen akar étkezni, a husit adja nekem:

Egy ideje eljutottunk oda, hogy kizárólag három esetben vagyok hajlandó megenni a tápot:

1. Ha valami feltétet kapok rá. Például májkrémet, Kishúgi pépjének maradékát, tejfölt, esetleg szószos tápot. Megjegyzem, hogy ilyenkor is igyekszem a feltétet lenyalogatni és a lehető legminimálisabb tápmennyiséget elfogyasztani.

2. Ha nagyon kifáradtam a labdázástól és utána egyedül hagynak itthon, és attól tartok, éhen halok, mire hazaérnek.

3. Ha más kutyánál vendégeskedünk és neki ki van téve ennivaló. Itt elmesélném, hogy Anya nemrég fellelkesült, mikor egy spannál szó szerint bezabáltam a száraztápból. Vittek haza ugyanabból a kajából, abban bízva, hogy mennyire ízlett. A kis naivak! Otthon rá se néztem.

Őszintén szólva, ha tehetném, kizárólag emberkaját ennék. A két kedvencem: baconos csirkemáj és sajtleves. Illetve különösen imádom a tejet, bár az állítólag a kutyáknak nem ajánlott, de úgy látszik, az én testem nem olvasta ezt a szakirodalmat, mert vígan elvagyok vele. Sőt, mágikus képességem, hogy megneszelem, ha Apa kibontja a tejes dobozt: akkor fénysebességgel ott termek mellette.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Are you sure there’s no milk left in there? Let me check that! 👅🥛 #lovemilk #gotmilk #dogstagram #instadog #petstagram #dogsofig #poodles #poodlove #poodlestagram #poodlesofig #poodlegram

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Egyébként azért ne hidd, hogy Anyáék túletetnek, nagyon egészséges vagyok, a kondim is rendben, mert sokat mozgok. És azért nem adnak túl sok falatot a saját tányérjukról. Mindig éhes maradok! Eddig csak egyszer fordult elő, hogy nem kértem már a husijukból. Egésznapos családi vendégségben voltunk, és a vacsorára már annyira kidőltem, hogy a sült kolbász helyett aludtam. Mondjuk később megbántam. Azóta kemény munkával javítottam a kaja-állóképességemen.

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy Anya többször is próbálkozott szigorítani, hogy megtanuljam, a száraztápot is meg kell enni. Tényleg volt, hogy napokig, sőt egy teljes hétig nem kaptam semmi extra finomságot, csak ott nézett rám a táp a tálamból. Merthogy ha igazán éhes leszek, akkor megeszem. Általában 3 nap után ettem kb. 10 szemet, hogy azért mégiscsak életben maradjak, de utána megint semmit. És tudtam, hogy ha Anya nem is tör meg, lesz a családban más, aki megszán. Például a Nagyi, aki születésnapom előtt mindig meg szokta kérdezni, mit főzzön nekem. Vagy Robi bácsi, aki szintén gyakran juttat nekem evés közben a tányérjáról. Na és persze Nagypapa, aki a saját szülinapi ebédjéből nekem külön szelet husit szokott félretenni. Meg képes elmenni a Lehel téri piacra nekem termelői mangalica virsliért, nehogy sima boltit kelljen ennem, mikor náluk vendégeskedem. És amúgy a saját villájáról etet. (És amúgy nem akart soha kutyát a lakásban látni.) Szerinte a kutyáknak is muszáj változatosan étkezni – legalább ő megért a családban! Bár abban szigorú, hogy minden evés és vízivás után szájtörlésre kell jelentkeznem nála, de ezt az áldozatot hajlandó vagyok meghozni a kedvéért.

Az elmúlt időszakban még egyéni rekordomat is sikerült megdöntenem a válogatósságban. Most már jutifalatból sem fogadok el akármit! Kutyakeksz? Fogtisztítós rágóka? Meghagyom az amatőröknek! Szárított lazac és velős csont alá nem adom! Na jó, múltkor Kishúgi valahonnan előkerített egy érintetlen fogkefés rágókát, és inkább gyorsan elrágcsáltam, mielőtt ő csapna le rá. De a szülinapi pup cake-emnek is csak a kurkumás-mascarponés tetejét habzsoltam, a „tésztájából” hagytam valamennyit.

Úgy hallom egyébként, hogy Anya kezd már végképp besokallni, és azt mondogatja, hogy átállunk nyers kosztra. Ez nem hangzik túl rosszul, kíváncsian várom! Majd beszámolok az eredményről itt.

Blogleírás

A Cosmo első négylábú bloggere, Bambi, a törpe uszkár billentyűzetet ragadott, hogy elugassa, milyen a világ kutyaként és kutyásként.

Legutóbbi hozzászólások