Baj, ha a kutyád átalussza a fél napot?

Forrás: Bambi naplója | 2019 június 10.

Amikor Anya közölte reggel, hogy ez a kérdés lesz a blog mai témája, kis híján felnevettem. Ebben csak az akadályozott meg, hogy hajnali 8 óra volt és még éppen ásítoztam. Komolyan fontolgattam, hogy egy szóban elintézem a bejegyzést (Nem!), de még lustának gondolnál, úgyhogy összekapartam magam az ágyról, hogy bővebben kifejtsem, miért szeretnek a kutyák sokat szundizni.

(Fotó: US Getty Images)

Szóval szögezzük le gyorsan, hogy nincs azzal semmi baj, ha a kutyád átalussza a nap nagy részét. Mi, felnőtt ebek valódi Csipkemorzsikák vagyunk, átlag 12-14 órát töltünk alvással, még néhányat pihenéssel (nem ugyanaz, mint az alvás!), és csupán a nap 20%-ában vagyunk aktívak. A kölyök meg idős kutyák még ennél is többet alszanak, akár 18-20 órát is. Nem csoda, ha az emberek irigykednek ránk.

Például az én napirendem így nézett ki Kh.E. (Kishúgi előtt): reggel 6 felé ébresztő, séta, reggeli falatozás Anyával-Apával, majd miután elmentek dolgozni, mentem egy kört a lakásban, hogy lecsekkoljam, minden rendben, utána bevágtam a szunyát. Egészen addig, amíg haza nem értek délután 5-6 felé, maximum annyi mozgásra voltam hajlandó, hogy alvópozíciót váltsak. Persze mikor Anyáék hazajöttek, felpörögtem, volt nagy játék, és kb. este 9 után újra lemerült az elemem, bekucorogtam az ágyukba és aludtunk reggelig. Hétvégén azért többet voltam ébren, mert mentünk ide-oda kirándulni, agilityzni és hasonló kutyamókákra.

Sokan csodálkoztak is, amikor Anya mesélte, milyen jó kutya vagyok, hogy nyugiban durmolok otthon napközben. De ebben nincs semmi meglepő, hiszen ha fizikailag-szellemileg eleget foglalkoznak egy négylábúval, vagyis kellően lefárasztják, akkor utána, ha gazdi nélkül marad, általában bevágja a szunyát. Így működnek a vadállatok! Láttál már például hobbiból szaladgáló oroszlánt a vadonban? Ők is henyélnek, amikor csak tehetik – legalábbis a tévében mindig így mutatják.

Én például az asztalnál ülve is képes vagyok elaludni, ha éppen tele a pocim:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Happy new year everypawdy! 🎊Let’s start 2019 with a sleeping marathon, okay? 💤💤💤 #sleepallday #tireddog #happynewyear #dogstagram #instadog #poodles #poodlesofinstagram #poodlestagram #poodlesofig

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Viszont Kishúginak köszönhetően ugrott a megszokott napirendem. Főleg mióta elkezdett mászni, jóval kevesebbet tudok napközben szundizni. Hiába vonulok el a másik szobába, ez a kis huncut jön utánam, mert nincs mit tenni, imád. Mondjuk ezért nem tudom hibáztatni.

Szóval a relax időm lényegesen lecsökkent, csak a bundámnak köszönhetően nem látszanak a sötét karikák a szemem alatt. A túlélésért pedig minden nyugodt percet kihasználok egy kis szundikálásra. Tegnapelőtt például a család Szegedre utazott, engem meg itthon hagytak. Kicsit megsértődtem, mert a szegedi halászlevet én is szeretem, de közben meg örültem is, hogy végre egész nap alukálhatok.

Megvizsgáltam a kérdést tudományos szemszögből is (tényleg nem vagyok lusta, ugye?), és azt olvastam, hogy tudósok (nem britek!) megállapították, hogy a kutyák az alvásidejük mindössze 10%-t töltik REM fázisban. Ez az a szakasz, amikor Anya szerint álmodni szoktam, mert gyakran nyüszkölök, csóválom a farkam és prüszkölök szundi közben. Összehasonlításképpen:  az emberek alvásidejének 25%-a REM szakasz. Szóval a nagyokosok szerint ezért is kell nekünk több idő durmolásra. hogy behozzuk ezt a különbséget és tényleg kipihentek legyünk.

Ha viszont azt látod, hogy a kutyád alvási szokásai megváltoztak, letargikus és a szokásos játék, jutifalat sem hozza lázba, inkább csak fekszik, akkor tényleg van okod aggódni. Ez betegség jele lehet.

Na, jó, elfáradtam a sok gépelésben. Alszom.

Blogleírás

A Cosmo első négylábú bloggere, Bambi, a törpe uszkár billentyűzetet ragadott, hogy elugassa, milyen a világ kutyaként és kutyásként.

Legutóbbi hozzászólások