5 ok, miért jó, ha egy ágyban alszol a kutyáddal

Forrás: Bambi naplója | 2019 július 10.

Ma reggel, miközben álmosan pörgettem a Facebookot, belefutottam egy érdekes felmérésbe, miszerint minden második gazdi együtt alszik a blökijével. Az uszkártartóknál pedig ez az arány 60% – ami persze szerintem még mindig kevés. Nem szándékom meggyőzni senkit a témában, de azért gondoltam, leírom, miért szuper, ha gazdi és kedvence együtt szundiznak.

(Fotó: US Getty Images)

Először is el kell mesélnem, hogy mikor Anyáékhoz költöztem, nem aludtam rögtön az ágyukban. Anya eltökélt szándéka volt, hogy a saját ágyamban fogom tölteni az éjszakákat, és ez így is volt pár hétig. Aztán Apa – aki érkezésem előtt mindig hangoztatta, hogy SOHA nem aludna együtt kutyával – egyik este megszánt, és lefekvés előtt felhívott az ágyukba. Innentől pedig már nem volt visszaút, hamarosan meghódítottam a párnájukat is. Most már esténként türelmetlenül várom, hogy mikor ágyaznak meg lefekvéshez, hogy felugorhassak és kényelembe helyezhessem magam, utána pedig ők is odafekhetnek mellém.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Good night everypawdy! 😴😴😴 #poodlesofficial

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Sok ismerősük meglepődik, ha megtudják, hogy megosztják velem az ágyukat. Pedig jólnevelt, ápolt, tiszta kutyus vagyok! Kishúgi érkezésekor pedig többen is kérdezték, hogy akkor ugye innentől kezdve én ki leszek lakoltatva a saját helyemre, a baba meg majd alszik Anyáékkal. Szerencsére ez fel sem merült. Kishúgi, köszöni szépen, remekül érzi magát a saját szobájában, saját ágyában. (Ahol egyébként én is aludhatnék, de inkább nem szeretnék, mert iszonyatosan sokat mocorog.)

Szóval maradtam Anyáék ágyában, ami nemcsak nekem jó, de nekik is. Sorolom, miért:

1. Erősíti a kötődést

Vannak, akik szerint, ha beengeded a kutyusod az ágyba, többé nem te vagy a falkavezér. Ez már csak azért is badarság, mert a kutyák ősei a falkában is összebújva, egy helyen aludtak, a falkavezérrel együtt.

Szóval ha megfelelő a kapcsolatotok, nem lesz kevésbé engedelmes a kutyusod attól, hogy beengeded az ágyadba. Sőt, akár jobban szinkronba is kerülhettek! Ezt prezentálja Anya egyik kedvenc fotósorozatát rólam és Apáról. Két és fél éve készült egy délutáni szundizás alkalmával (K.e., vagyis Kishúgi előtt még megengedhettünk magunknak ilyen luxust), és látszik, hogy mindig leutánoztam Apa alvópózát.

Még egy fontos gondolat ehhez a ponthoz: ha a négylábúd szeparációs szorongással küzd, és kínlódik, amikor napközben egyedül van, duplán jól esik neki, ha éjjel veled lehet. Sőt, lehet, hogy egy idő után megtanulja, hogy napközben egyedül kell lennie, de cserébe az este a tiétek!

2. Csipkerózsika álmok

Több kutatás szerint azok az emberek, akik együtt alszanak kutyájukkal, gyorsabban álomba szenderülnek, mélyebben alszanak és kipihentebbek reggel. Egy szuszogó szőrmók ugyanis bármilyen altató zenénél hatásosabb.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cozy mornings ❤❤ #goodmorning #wishwecouldsleepallday #dogsofig #dogstagram #poodle #poodlesofficial #poodlesofinstagram #poodles #poodlelove #puppy #magyareb

Bambi (@bambi_thepoodle) által megosztott bejegyzés,

Mondjuk Anya ehhez annyit hozzátenne, hogy kivétel, ha a kutyus álmában nyüszkölni kezd és/vagy farkával dobol, amit bevallom, én is szoktam. Apa pedig állítólag néha azért nem tud kényelmesen aludni, mert befészkelem magam a lábhajlatába, vagy keresztbe fekszem az ágyon és kitúrom, ezzel korlátozom a mozgásban. De hát én csak egy 5,2 kilós törpe uszkár vagyok, hogyan lennék képes ilyesmire?

3. Biztonsági szolgálat

Ha egyedül élsz, vagy a párod elutazik valahova, nyugtalan lehet az éjszakád. De ha a kutyusod ott van veled az ágyban, nő a biztonságérzeted és garantáltan nem leszel magányos. Mi, négylábúak még szundizás közben is félig őrködünk, és ha bármi szokatlan zajt hallunk, figyelünk és figyelmeztetünk, ha kell. Például egyszer Anyáék nem csukták be rendesen a bejárati ajtót, és hajnalban egy széllöket kinyitotta. Én azonnal ugatással jeleztem, hogy vészhelyzet van. Megdicsértek, de álmos arckifejezésükből láttam, hogy jobban örültek volna, ha csak csendben visszacsukom az ajtót. Bocsi, azért még az uszkárok sem képesek mindenre!

4. Nincs több cidri

Nyár közepén ez talán kevésbé fontos, de hidd el, hűvös őszi-téli estéken és reggeleken jól jön, hogy a kutyák testhőmérséklete 38-39 fok. Szóval gyakorlatilag élő ágymelegítőként funkcionálunk. Anya meg Apa gyakran nevet/bosszankodik rajta, hogy megágyazás után 1 másodperccel befészkelem magam a helyükre, és úgy kell arrébb rakniuk, mikor le akarnak feküdni, mert azt tettetem, hogy nagyon mélyen alszok. De igazából csak egy extra szolgáltatást nyújtok nekik: nem kell a hideg lepedőre lefeküdniük – szóval szívesen!

5. Ébresztőőőő

Ha hajlamos vagy elaludni, mindenképp ajánlom a kutyáddal szundizást. A négylábúaknál jobb ébresztő óra nem létezik! Nálunk egy ideje Apa kel korábban, és ő szokott levinni sétálni is, elég hamar megtanultam, hogy kb. mikor van ébresztő, és ehhez tartom magam. Ha esetleg Apa tovább durmolna, heves nyelvcsapásokkal és mozgolódással gondoskodom arról, hogy elűzzem az álmot a szeméből. Aztán utána persze Anyát is felkeltem, ha csak Kishúgi nem előz meg:

Végezetül azért megmutatom, hogy vannak napok, amikor a saját ágyamban alszom, mert mondjuk a sok labdázástól olyan fáradt vagyok, hogy nincs erőm felugrani Anyáékhoz. Vagy Kishúgi éppen fogzik, és Anyáéknak sokszor kell átmenniük hozzá, ezzel felébresztve engem is. Ilyenkor nyugiban szundizok a saját ágyikómban:

A te kutyád hogyan/hol alszik? Mutasd meg Facebook kommentben, vagy akár Instagramon üzenetben (@bambi_thepoodle)!

Blogleírás

A Cosmo első négylábú bloggere, Bambi, a törpe uszkár billentyűzetet ragadott, hogy elugassa, milyen a világ kutyaként és kutyásként.

Legutóbbi hozzászólások