Kutyák is segítenek a súlyos beteg kisfiúnak

Forrás: Bambi naplója | 2019 szeptember 19.

Hétfő este volt, éppen készültem volna szundizni, mikor arra kaptam fel a fejem, hogy Anya sír. Oké, hogy a hétfő kiborító, de azért nem kell bőgni miatta. Megható kutyás filmet sem nézett, szóval nem értettem, mi történt. De aztán elmagyarázta, hogy Facebookon az egyik uszkáros csoportban meglátta Zente posztját, és emiatt potyogtak a könnyei. Ő egy 18 hónapos kisfiú, és most óriási segítségre van szüksége – amiben mi, kutyák (persze kétlábúinkkal együtt) is közreműködhetünk.

(Fotó: Pinczés Alexandra – Szasza Fotó)

Először is hadd mutassam be Zentét, ezt a szuperaranyos kissrácot Pécs mellől. Ha elgurulna mellettem a babakocsijában, azt hinném, hogy ugyanolyan hétköznapi gyerek, mint akikkel a játszótéren szoktam bandázni.

De Zente más, mert nem tud járni, felállni, hason is alig tudja kinyomni magát – egy súlyos genetikai rendellenességgel született, bár erről születésekor semmit sem tudtak még. Szülei, Krisztina és Attila 4 hónapos korában vitték kivizsgálásra, mikor látták, hogy elmaradt a mozgásfejlődésben, majd 5 hónaposan kapták meg a diagnózist: gerincvelő eredetű izomsorvadás, ráadásul annak is a legsúlyosabb fajtája, az SMA-1. Ezzel a betegséggel a gyerekek a két éves kort sem élik meg, mert az izomsorvadás nem csak a végtagokat érinti, hanem a nyeléshez és lélegzéshez szükséges izmokat is. Na, ezen a ponton már nekem is gombóc volt a torkomban. Sírni ugyan nem tudok, mint Anya, de nagyon elszomorodtam.

Zente egyébként az orvosi statisztikákat meghazudtolva küzd azért, hogy jobban legyen, illetve ne romoljon az állapota. A legtöbb vele egykorú SMA beteg kórházban fekve, lélegeztető gépre kötve tölti a napjait, de ő szupererős és mosolygós! 7 hónapos korától kezdve kapja a Spinraza nevű kezelést, ez egy injekció, amit lumbálás után a gerincvelőbe adnak. (Ezt mondjuk nem pontosan értem, mert én a velőt csak enni szoktam, de elhiszem, hogy gyógyítani is lehet így.) Ettől jobban van, de még így küzdelmesen telnek a mindennapjai.

Anya beszélt Zente anyukájával és ő mesélte, hogy reggeli után általában játszanak picit, utána a lélegeztető gép van soron, majd indulnak valamilyen gyógytornára, terápiára. Ebéd után alvás, és délután kerekesszékezés és nyaknyújtós terápia következik. Mellette pedig minden pelenkázáskor egy köhögtető gépet kell használniuk, ami edzi Zente mellkas- és rekeszizmait. Végigolvasni is gyötrelmes volt ezt a sok feladatot, ugye? Hát, még végigcsinálni ezt minden egyes nap! Minden tiszteletem Zente anyukájáé, aki fáradhatatlan. Na, és persze Zentéé, aki küzd. És ez az igazán szomorú ebben: minden egyes nap küzdenie kell, pedig neki játékról és mókáról kellene, hogy szóljon az élet. Mint Kishúginak.

De megvan rá a lehetőség, hogy Zente megtapasztalhassa, milyen önállóan járni, játszani, szaladgálni. Eddig gyógyíthatatlannak tartották a betegséget, viszont idén májusban Amerikában engedélyeztek egy új terápiát, ami jelentősen javíthatja az SMA-s betegek állapotát, sőt akár majdnem meg is gyógyíthatja. Ez a Zolgensma, egy génterápia, aminek a lényege, hogy először orvosok legyengítik az immunrendszert, majd szándékosan megfertőzik egy vírussal. De ez a vírus a jó oldalon álló szuperhősök közé tartozik, mert arra van kódolva, hogy a hiányzó gén szerepét átvéve fehérjét termeljen az izmoknak. Ezzel gyakorlatilag megszüntethető az izomsorvadás. A terápia viszont elképesztően drága: 2,1 millió dollárba kerül. Zentének tehát 700 millió forintra lenne szüksége, hogy esélyt kapjon a normális életre. Ráadásul mivel a gyerekeket csak 2 éves korig kezelhetik Zolgensmával, fél éve maradt.

(Fotó: Pinczés Alexandra – Szasza Fotó)

700 millió forintot kéne összegyűjteni 6 hónap alatt. Elsőre lehetetlennek tűnik, de Zente szülei belevágtak. Három hete kezdtek kampányolni Facebookon, egy csodás kisfilmet is forgattak hozzá, és mostanra annyira begyűrűzött a dolog, hogy hétfő óta egyre több helyen látom a posztjait.

És hogy segíthetsz te? Több szálon fut a gyűjtés. Először is lehet utalni közvetlenül az Összefogás Zentéért Alapítványnak (OTP Bank Magyarország). Számlaszám: 11731001-23120178. De GoFundMe-n és PayPalon keresztül is lehet adakozni.

És a végére hagytam a kutyás akciót: kutyakozmetikusok csapata úgy döntött, hogy összefog, és létrehozták a Zente Támogatói Napot. Ennek a lényege, hogy októberben egy szombaton a kutyakozmetikusok Zentéért dolgoznak. Be lehet jelentkezni a szokásos szépülésre, vagy csak beugrani egy gyors karomvágásra, fültisztításra, és minden bevétel Zentéékhez kerül. A résztvevő kutyakozmetikák listáját ide kattintva tudod csekkolni. Ezért a nemes ügyért pedig még én is hajlandó leszek szépen tűrni a kozmetikázást, ígérem! Csak Anyának kéne találnia egy helyet Budapesten, ahol még van szabad időpont – mert szerencsére gyorsan fogynak. Eddig nem nagyon csíptem a kutyakozmetikusokat, de el kell ismernem, ez szuper ötlet volt tőlük! Megjegyzem, lehet követni a példájukat! Még sok hasonló önkéntes akcióra lenne szükség, és gyorsan összejönne a pénz.


A gyűjtés egyébként jelenleg kb. 62 millió forintnál áll (plusz a Go Fund Me), az elmúlt két napban nagyon berobbant, Zente Facebook-oldalát is egyre többen követik. Hétfőn este még 3500-nál állt, most már 20 ezernél tart! De még messze a cél, szóval oszd meg te is, hiszen sok kicsi most tényleg sokra megy! Én nagyon drukkolok, hogy jövőre már a sikeres kezelés eredményéről számoljanak be! Akkor elmennék meglátogatni Zentét, persze csak, ha a kutyája megengedi… ja, mert elfelejtettem mesélni, hogy neki is van kutyatesója, Fruzsi, a tacsilány. Aki, képzeld, szintén kerekesszékes! Tavaly februárban bénult le a lába porckorongsérv miatt. Szegény túl sokat ugrált, amit a tacskók teste nem bír hosszú távon. Azóta gyógytornászhoz jár, nemrég blöki kerekesszéket is kapott, hogy újra gond nélkül tudjon szaladgálni, Zentével játszani. És talán jövőre már mindketten önállóan tudnak majd rohangászni…

(Fotó: Pinczés Alexandra – Szasza Fotó)

Blogleírás

A Cosmo első négylábú bloggere, Bambi, a törpe uszkár billentyűzetet ragadott, hogy elugassa, milyen a világ kutyaként és kutyásként.

Legutóbbi hozzászólások