Dér Heniék boldogabbak, mint valaha – fotó

Így váljon valóra minden álma Dér Heninek és párjának, Bakos Gergelynek, akik mostanra a kis Bendegúz boldog és büszke szülei.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Dér Heniék boldogabbak, mint valaha – fotó

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, amennyire lassan döntött úgy Dér Heni és Bakos Gergely kisbabája, hogy készen áll, olyan extrém körülmények között indult be az énekesnőnél a szülés. Konkrétan épp a kórház felé tartottak az araszoló forgalomban, amikor Gergely a rendőröltől kért segítséget, hogy Dér Heninek ne az autóban kelljen világra hoznia kisbabáját. „Egy baleseti helyszínről tartottunk a központba a társammal, hatalmas forgalom volt, csak lépésben lehetett haladni. Hirtelen megláttuk a férfit, aki a kezével intett. Azt mondta, a feleségének kétperces fájásai vannak, és megkért arra, hogy vezessük fel a kórházig”  – idézte fel az őrnagy.

A pár szerencsésen eljutott a kórházig, a baba megérkezett, és azóta Heniék is hazatértek, amit egy édes képpel meg is ünnepeltek. És ugyan babafotót továbbra sem kaptunk, legutóbb közzétett képén így is tökéletes a családi idill. Akkor még – Bendegúzzal a pocakjában – talán nem is gondolták, mekkora kaland vár rájuk néhány napon belül, tekintve, hogy a fotó egy héttel ezelőtt készült. „Múlt vasárnap még türelmetlenül fürdőztünk a napfényben… Annyira jó töltődni a természetben.” – fogalmazott Heni boldogan, akkor még hatalmas pocakjával.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dér Heni (@heni_der_official) által megosztott bejegyzés

Sztárhírekből sosem elég:

5 sneaker trend, amivel nem tudsz hibázni 2021 nyarán (x)

A sneakerek töretlen népszerűsége idén is folytatódik, de jelentős változásokkal a 2020-as sportcipő divathoz képest. Tavaly még a látványos és oversized darabok felé tolódott a fókusz, idén viszont visszatérnek a finomabb és kecsesebb változatok is. Hódítanak a letisztult, minimalista designnal készülő Veja sneakerek és természetesen az ikonikus Pumák is. Mi az az 5 kulcstrend, amire érdemes figyelned idén, ha szeretsz lépést tartani a divattal? Máris soroljuk, és garantáljuk, hogy lesz benne meglepetés!
Címkék: baba bakos gergely bendegúz boldogság bulvár dér heni fotó idill magyar sztárok megszületett sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Beauty

Katalin hercegné parfümtrükkjét érdemes ellesned

Katalin hercegné parfümtrükkjét érdemes ellesned

Nyáron a bájos-elegáns illatokat Katalin is frissebbre, citrusosabbra cseréli. Feldobja a hangulatát, és energikusabbnak is érzi magát tőle!

Így derítheted ki, milyen hajszín passzol hozzád a legjobban

Már régóta szeretnél új hajszínt kipróbálni, de eddig féltél kísérletezni? Mutatjuk, hogyan választhatod ki a tökéleteset!

100 hajmosásra elég, és azonnal ki kell próbálnod ezt a sampont

Ha nyitott vagy a különleges beautycuccokra, esetleg fontos neked, hogy környezetbarát változatokat használj, a szilárd sampont mindenképp ki kell próbálnod!

Mielőtt otthoni géllakk-készletet veszel, ezt kell tudnod – a körmösöd szerint

Úgy gondolod, van elég kézügyességed a DIY géllakkhoz és megpróbálkoznál vele? Nail Artist szakértőnk őszintén elmondja, mi a véleménye erről.

5 dolog, amivel tönkreteszed a hajad a nyaraláson

Nincs más dolgod, mint élvezni a napsütést, a vizet, a pihenést – meg közben azért egy picit odafigyelni a hajadra is, hogy nyár végére is egészséges és fényes maradjon.

A legjobb nyári szempillatrükkök

A forró, párás időben vagy a strandon töltött napokon a szempillaspirálod elég nagy kihívásnak van kitéve. Van pár szuper ötletünk, hogyan lehet tartós, trendi és gyönyörű a pillád!

Sztárok, akik bebizonyították, hogy a rövid haj nőies

Ezek a sztárok még az extra rövid, tüsi hajat is tudják extra csajosan viselni!

A legpraktikusabb fényvédőt smink fölé is használhatod

Reggel felteszed az SPF50-et, de délutánra az már igencsak elfárad... De ha van a táskádban egy fényvédő spray, pár mozdulattal újraélesztheted az UV-védelmet, és még a sminkedhez sem kell nyúlnod!

Szerezd vissza a szaglásodat: van megoldás a kellemetlen post-Covid tünetre!

Illatok, szagok és ízek nélkül a világ nem ugyanolyan, mint volt. Ha a koronavírus-fertőzésből felgyógyulva még mindig nem tökéletes a szaglásod, ne törődj bele: tanítsd meg az orrodat újra érezni!

Praktikus, megfizethető és zseniális – tökéletes apák napi ajándékra bukkantunk

Neked mekkora dilemmát jelent meglepni az apukádat? A Cosmo vezető szerkesztőjének nagyon sokat! Épp ezért úgy gondolta, idén biztosra megy, és előbb férjén teszteli, majd ha beválik, az apukáját is meglepi idei ötletével.

7 nap elég, hogy a bőröd csodaszép legyen

Koncentrált hatóanyagok és természetes összetevők: a Babor limitált kiadású 7 napos ampullakezelései egy hét alatt látványos eredményt ígérnek – a Cosmo szépségszerkesztője pedig tesztelte!

Kulcsár Edina őszintén mesélt kapcsolati válságukról

Nem minden tökéletes, ami az Instán annak tűnik, Kulcsár Edina viszont nem titkolja: voltak problémáik Csutival a pandémia alatt.

Palvin Barbi szexi fotói felrobbantották a netet

Nagyon rég már láttunk ennyire szexi és pimasz képeket Palvin Babriról, akinek nem mellesleg zseniális az alakja, és ezt reméljük legnagyobb kritikusai is kiszúrták.