Minden idők legrosszabbul sikerült celebhajszínei

Jobban tették volna, ha inkább nem mennek fodrászhoz aznap… Íme a 10 legszörnyűbb celebhajszín!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A hollywodi sztárcsajok a legmenőbb mesterfodrászokhoz járnak, akik általában a legtutibb termékekkel festik a hajukat. Mindezek ellenére mégis előfordult a celebtörténelem során párszor, hogy olyan frizurával lépett a nyilvánosság elé egy-egy híresség, amire azóta sincs magyarázat. Összegyűjtöttük a legelszúrtabb celebhajszíneket. Kapaszkodj meg, mert nagyon erős fotók következnek!

Anne Hathaway

2013-ban először azzal sokkolt a színésznő, hogy megszabadult hosszú, göndör fürtjeitől. Ez abszolút bocsánatos bűn, hiszen a Nyomorultak film miatt csinálta. Na de nem sokkal később gondolt egyet, és platinaszőkére váltott. A hajvágás még oké volt, de befesteni már nagyon nem kellett volna!

Anne Hathaway, szőke, 2013

Anne úgy nyilatkozott, hogy mindig is szerette volna kirpóbálni a rövid szőke hajat. (Fotó: Ben Gabbe/Getty Images)

Lady Gaga

Az énekesnő egy sima hajfestéssel már nem veri ki a biztosítékot. Főleg, hogy parókamániás is, szóval a létező összes hajszínnel és frizurával lehetett már látni. Mégis kiborító volt, amikor 2015-ben platina szőkére váltott. Egyszerűen lehangoló és egyhangú volt! Valószínűleg azért nem állt össze a dolog, mert most először nem viccnek szánta…

Lady Gaga, szőke, 2015, Billaboard

Valami az arcával sem stimmelt akkoriban az énekesnőnek! Mi a festett szemöldökökre tippelünk. (Fotó: Lars Niki/Corbis via Getty Images)

Kelly Osbourne

Az énekesnő havonta váltogatja a hajszínét, 2012-2013-ban viszont leragadt ennél a pocsék lilánál… Tényleg senki nem szólt neki, hogy ez nagyon nem jött össze?

Kelly Osbourne, lila haj, 2012

Mondjuk a fazon sem volt épp tuti… (Fotó: Alli Harvey/Getty Images)

Rachel McAdams

A színésznő megjelenése mindig makulátlan, de 2007-ben lehetett valami kattanása, mert ilyen pink tincsekkel a hajában vonult végig Ryan Goslinggal a vörös szőnyegen.

Rachel McAdams, 2007, pink haj

Nem csoda, hogy Ryan Gosling nem kattant rá azonnal! (Fotó: Getty Images/ Jeffrey Mayer/WireImage)

Kylie Jenner

Kylie a másik parókamániás celeb! Legtöbbször nem is nagyon lehet eldönteni, hogy épp póthaj van rajta vagy az igazi tincseit kínozza. 2015-ben viszont egyértelműen a sajátja ellen követte el ezt a merényletet. A hajtöveknél látszik igazán, mennyire elkapkodott szőkítés árán született meg ez a khöm… babamenta (?) árnyalat.

Kylie Jener, zöld haj, 2015

Ha legalább a töveket is befestették volna! (Fotó: Getty Images/ Dimitrios Kambouris/WireImage)

Blake Lively

Már a Gossip Girlben is mindenki Serena mindig tökéletes frizurájára csorgatta a nyálát, így még sokkolóbb volt, hogy a színésznő mézszőke tincsei narancssárgára váltottak. Sőt, azt sem hitte senki, hogy Blake képes hajmosás nélkül nyilvánosság elé állni!

Blake Lively, vörös, 2011

Szerencsére hamar megszabadult tőle!(Fotó: Getty Images/ Kristy Sparow/WireImage)

Mondjuk mostmár Ryan Reynolds festi a haját otthon, de még az is professzionálisabbnak tűnik ennél…

Cameron Diaz

Cameron Diaz szőke. Nem barna. Nem fekete. Szőke. Pedig voltak kihágásai, mint például 2007-ben, amikor ilyen sötétre festette a haját. Plusz 10-15 évet jelentett ez csupán neki.

Cameron Diaz, fekete haj, 2007

Mázli, hogy újra és újra visszatér a szőkéhez. (Fotó: Getty Images/Djamilla Rosa Cochran/WireImage)

Christina Aguilera

Az énekesnőnek voltak érdekes frizurái, főleg az Xtina korszakában. Ezekről szót sem ejtünk, a 2000-es évek elején az volt a divat. Viszont arra nincs magyarázat, 2012-ben miért így ült be a Voice zsűrijébe!

Christina Aguilera, rossz haj, 2012

Komolyan tudta így venni bárki is? (Fotó: Trae Patton/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images)

Britney Spears

Britney-nek a kopasz korszaka előtt volt egy fekete korszaka is. Annyi a minőségbeli különbség, hogy itt még legalább volt haja.

Britney Spears, fekete haj, 2006

Az énekesnő egyébként itt épp terhes volt. (Fotó: Getty Images/KMazur/WireImage)

Katy Perry

És végül, de nem utolsó sorban jöjjön a legviccesebb és legmegdöbbentőbb egyszerre! 2017-ben ugyanis az addig full fekete (max. sötétbarna) hajú Katy Perry szőkére váltott. Azóta ez már nem újdonság, totál jól áll neki, de hirtelen sokkoló volt. Főleg, mert nem várta meg a végeredményt, és a szőkítés kellős közepén mutatkozott egy nyilvános eseményen.

Katy Perry, szőke haj, 2017

De tényleg, egy kalap annyit dobott volna rajta! (Fotó: Tara Ziemba/Getty Images)

Te nem szeretnél így járni? Elég néhány alapszabályt betartanod!

5 sneaker trend, amivel nem tudsz hibázni 2021 nyarán (x)

A sneakerek töretlen népszerűsége idén is folytatódik, de jelentős változásokkal a 2020-as sportcipő divathoz képest. Tavaly még a látványos és oversized darabok felé tolódott a fókusz, idén viszont visszatérnek a finomabb és kecsesebb változatok is. Hódítanak a letisztult, minimalista designnal készülő Veja sneakerek és természetesen az ikonikus Pumák is. Mi az az 5 kulcstrend, amire érdemes figyelned idén, ha szeretsz lépést tartani a divattal? Máris soroljuk, és garantáljuk, hogy lesz benne meglepetés!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Beauty

Így derítheted ki, milyen hajszín passzol hozzád a legjobban

Így derítheted ki, milyen hajszín passzol hozzád a legjobban

Már régóta szeretnél új hajszínt kipróbálni, de eddig féltél kísérletezni? Mutatjuk, hogyan választhatod ki a tökéleteset!

100 hajmosásra elég, és azonnal ki kell próbálnod ezt a sampont

Ha nyitott vagy a különleges beautycuccokra, esetleg fontos neked, hogy környezetbarát változatokat használj, a szilárd sampont mindenképp ki kell próbálnod!

Mielőtt otthoni géllakk-készletet veszel, ezt kell tudnod – a körmösöd szerint

Úgy gondolod, van elég kézügyességed a DIY géllakkhoz és megpróbálkoznál vele? Nail Artist szakértőnk őszintén elmondja, mi a véleménye erről.

5 dolog, amivel tönkreteszed a hajad a nyaraláson

Nincs más dolgod, mint élvezni a napsütést, a vizet, a pihenést – meg közben azért egy picit odafigyelni a hajadra is, hogy nyár végére is egészséges és fényes maradjon.

A legjobb nyári szempillatrükkök

A forró, párás időben vagy a strandon töltött napokon a szempillaspirálod elég nagy kihívásnak van kitéve. Van pár szuper ötletünk, hogyan lehet tartós, trendi és gyönyörű a pillád!

Sztárok, akik bebizonyították, hogy a rövid haj nőies

Ezek a sztárok még az extra rövid, tüsi hajat is tudják extra csajosan viselni!

A legpraktikusabb fényvédőt smink fölé is használhatod

Reggel felteszed az SPF50-et, de délutánra az már igencsak elfárad... De ha van a táskádban egy fényvédő spray, pár mozdulattal újraélesztheted az UV-védelmet, és még a sminkedhez sem kell nyúlnod!

Szerezd vissza a szaglásodat: van megoldás a kellemetlen post-Covid tünetre!

Illatok, szagok és ízek nélkül a világ nem ugyanolyan, mint volt. Ha a koronavírus-fertőzésből felgyógyulva még mindig nem tökéletes a szaglásod, ne törődj bele: tanítsd meg az orrodat újra érezni!

Praktikus, megfizethető és zseniális – tökéletes apák napi ajándékra bukkantunk

Neked mekkora dilemmát jelent meglepni az apukádat? A Cosmo vezető szerkesztőjének nagyon sokat! Épp ezért úgy gondolta, idén biztosra megy, és előbb férjén teszteli, majd ha beválik, az apukáját is meglepi idei ötletével.

7 nap elég, hogy a bőröd csodaszép legyen

Koncentrált hatóanyagok és természetes összetevők: a Babor limitált kiadású 7 napos ampullakezelései egy hét alatt látványos eredményt ígérnek – a Cosmo szépségszerkesztője pedig tesztelte!

Kulcsár Edina őszintén mesélt kapcsolati válságukról

Nem minden tökéletes, ami az Instán annak tűnik, Kulcsár Edina viszont nem titkolja: voltak problémáik Csutival a pandémia alatt.

Palvin Barbi szexi fotói felrobbantották a netet

Nagyon rég már láttunk ennyire szexi és pimasz képeket Palvin Babriról, akinek nem mellesleg zseniális az alakja, és ezt reméljük legnagyobb kritikusai is kiszúrták.

Ez van valójában Irina Shayk és Kanye West között

Tényleg összejött volna a gyönyörű modell, Irina Shayk és Kim Kardashian exe, Kanye West? Utánajártunk!