Kopasz Bálint elképesztő dologról mondott le az olimpiai aranyáért

Egy sportoló nem egy és nem két évet készül egy olyan megmérettetésre, mint az olimpia, és erre Kopasz Bálint aranyérme, és a cél érdekében hozott minden lemondása a legjobb bizonyíték.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kopasz Bálint elképesztő dologról mondott le az olimpiai aranyáért

Duplán büszkék lehetünk, ugyanis a kajak-kenu versenyben Kopasz Bálint aranyérmet szerzett, míg Varga Ádám a második helyen végzett, ami hihetetlen siker, hiszen így rögtön két magyar osztozik az első két helyezésen.

Az aranyérmes Kopasz Bálint nagyon tudatosan, egészen konkrétan 9 éve kora óta készült erre a napra, így az elmúlt 15 év számára nagyon komoly lemondásokkal járt. „Nem mentem el bulikba, nem barátkoztam senkivel, lemondtam a magánéletről. Sanálom, hogy ezt kihagytam, mert tizenöt éves korom óta szeretnék barátnőt. De erről is lemondtam, hogy eljussak ide és ezt a csodálatos aranyérmet megszerezzem”nyilatkozta a sportoló, akinek Hütner Csaba szövetségi kapitány azt mondta, ha alaki, ő igazán megérdemli ezt az aranyat.

„Amíg érzem magamban az erőt és az energiát, addig csinálom tovább. Szeretnék még sok szép sikert begyűjteni. Még nagyon fiatal vagyok, akár három olimpia is bennem lehet. Későn érő típus vagyok, még most is fejlődésre képes a szervezetem. Rióban sajnos nem jutottam be a döntőbe, ez nagy fájdalom volt. Volt egy kis baki, amit ott elrontottam, itt most nem. Akkor még frissen csöppentem bele a felnőtt mezőnybe, nem érettem még meg mentálisan és fizikálisan sem. Most viszont igen, elég sok idő eltelt azóta. A fájdalomtűrő képességemet ki tudtam tolni. Fizikálisan is sokat fejlődtem, nem mondhatják már azt, hogy női lapáttal megyek vagy gyenge vagyok.”mesélte elégedetten Bálint.

Szívesen olvasnál még az olimpiáról?

Paco Rabanne hű önmagához. Most is sikerült meghökkentőt alkotnia. (X)

“A kreativitás nem a csábításról, hanem a meglepetésről szól.” – nyilatkozta Paco Rabanne még 1995-ben és ez most sincs másképp.
Címkék: barátnő kajak-kenu kopasz bálint lemondás magánélet olimpiai arany szerelem tokiói olimpia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Beauty

A szakemberek szerint is kipróbálhatod a TikTok legújabb fogfehérítős trükkjét

A szakemberek szerint is kipróbálhatod a TikTok legújabb fogfehérítős trükkjét

Bármennyire is szereted a kávészüneteket és az esti koktélozásokat, azok sajnos nyomot hagynak a fogsorodon? Képzeld, egy TikToker megtalálta a megoldást erre a kellemetlen problémára. Ja, és nem elég, hogy otthon elkészítheted a csodaszerét, még csak nem is kerül majd sok pénzedbe!

Ezek az Emmy-gála legmenőbb manikűrjei

Kétség sem férhet hozzá, hogy az idei Emmy-gálán a stiletto manikűrfazon tarolt. Elképesztően hosszú körmöket láthattunk vagány és különleges színekben – te melyiket vállalnád be?

5 mesés körömlakkszín, amit ki kell próbálnod idén ősszel

Ezek a körömlakk-árnyalatok lesznek a legmenőbbek, válaszd ki közülük a kedvencedet és kend fel! Olyan manikűrtrendeket mutatunk, amelyek csodásan mutatnak majd a puha pulcsijaiddal és a csini átmeneti kabátkáiddal!

5 isteni parfüm őszre, amivel elcsavarhatod a pasik fejét

Ha a vidám, napsütéses nyári illatodnál valami kicsit komolyabbra vagy épp nőiesebbre vágysz, a szezon újdonságai között egészen biztosan találsz új kedvencet.

Bárcsak tudtam volna ezt az 5 dolgot, mielőtt géllakkot csináltattam

Akár most akarod kipróbálni a géllakkot, akár épp le akarsz jönni róla, jövünk neked néhány tanulsággal és hasznos trükkel.

Szabó Zsófit egy őrült zaklatja

Oké, hogy a hírnévvel együtt jár a figyelem, de a pasas konkrétan meztelenül szeretné látni a műsorvezetőt.

Lily Collins lélegzetelállító menyasszony volt

Lily Collins a hétvégén kimondta a boldogító igent szerelmének, méghozzá egy olyan ruhában, ami szerintünk Katalin hercegné menyasszonyi ruháját idézte.

Schobert Norbi megható fotókat posztolt fiáról

Ma ünnepli 16. születésnapján Schobert Norbi fia, a különleges nap mellett pedig nem mehetett el szó – és persze poszt – nélkül a fitneszguru.

Dallos Bogi végre elárulta az igazságot az esküvőjükről

A sztárpár esküvője így is váratlannak és nagyon különlegesnek tűnt, de ahogy Dallos Bogi elmesélte, még ennél is varázslatosabb volt. Tekintve, hogy a nyár végi lagzi idejében Peti és Bogi valójában már házasok voltak.

Vilmos herceg tényleg ekkora szörnyeteg?

Nem finomkodik a Meghan Markle és Harry herceg visszavonulásáról szóló legújabb tévéfilm, ami nem igazán jelent jót Vilmos herceg imázsának.

Cardi B ennél menőbben nem is tudathatta volna, hogy újra anya lett

Nem is ő lenne, ha nem figyelne oda minden részletre. Igen, Cardi B kisfia megszületett, és eldobod az agyad, milyen édes fotóval jelentette be mindezt!

3 csillagjegy, akinek nem várt fordulatot hoz a hét

Úgy érzed, mintha egy ideje olyan lenne az életed, mint egy állóvíz, amiben nem történik semmi izgalmas, semmi váratlan? Ha az alábbi csillagjegyek egyike vagy, akkor kapaszkodj, mert ez most nagyot változik!

Fekete Dávid nem képes leállni

Májusban tartóztatták le Fekete Dávidot csalás és sikkasztás vádjával, és úgy tűnik, egy ideig még biztosan börtönben marad.