Katalin hercegné terve új szakaszba érkezett

Katalin nagyon tudatosan alakítja a közéleti szerepét, de most újabb mérföldkőhöz érkezett saját bevallása szerint.

Katalin hercegné terve új szakaszba érkezett

Katalin hercegné mindig is a szívén viselte a gyerekek sorsát, a királyi család tagjaként (és nem utolsó sorban gyakorló anyukaként) pedig elkötelezte magát a családvédelem mellett – az év elején létrehozta a Royal Foundation Centre for Early Childhood nevű alapítványt, ami a gyerekek és a szülők megsegítésére irányul és Katalin hosszútávú küldetése. 

Éppen ezzel kapcsolatban látogatott el tegnap az egyik londoni egyetemre is, ahol a gyerekek első öt évének alakulását kutatják, a hercegné szerint ugyanis meghatározó, hogy ebben az életszakaszban milyen hatások érnek minket. 

Korai gyermekkorunk alakítja felnőtt életünket, és többet kell tudni arról, hogy ez a kritikus idő milyen hatással van, amit a társadalom tehet jövőbeli egészségünk és boldogságunk javítása érdekében.” – mondta, és személyes támogatását fejezte ki a 2020-as év gyermekei nevű projekt mellett, ami 9 hónapos kortól egészen 5 éves korig követi nyomon a gyerekek mentális fejlődését. Katalin a nyilatkozatában mérföldkőnek nevezte a tanulmányt, szerinte „szemlélteti az első öt év fontosságát, és betekintést nyújt a kisgyermekkor legkritikusabb aspektusaiba, valamint azokba a tényezőkbe, amik támogatják vagy akadályozzák az egész életen át tartó pozitív eredményeket. Elkötelezett vagyok amellett, hogy támogassam a mélyrehatóbb kutatást ezen a létfontosságú területen, és örülök, hogy korai szakaszban találkozhatok a tanulmány mögött állókkal. 

Ezzel a küldetése új szakaszba lépett, és elárulta, nagyon reméli, hogy ezzel a kutatással együtt növelni tudják a tudatosságot a korai évek fejlesztésében.

Csekkold a királyi család híreit:

Még több

Beauty