Szabó Zsófi teljesen megváltozott Shane Tusup mellett

Nagyon úgy tűnik, hogy Shane Tusup és Szabó Zsófi tényleg egy pár – ezt bizonyítja a változás is, amit Zsófin vettek észre a kollégiái.

Szabó Zsófi teljesen megváltozott Shane Tusup mellett

Ha eddig kételkedtél volna abban, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup összejöttek volna (még annak ellenére is, hogy korábban látták az edzőt Zsófi házából távozni), akkor a következő infó biztosan meg fog győzni. A műsorvezető kollégája ugyanis a Blikknek mesélt arról, hogy Zsófi teljesen kivirult Shane mellett.

„Zsófi végre visszanyerte az önbecsülését, amiben nagy szerepe volt Shane-nek, aki bókokkal halmozza el. Egy kudarccal végződött házasságban nem igazán érezhette nőnek magát, önbizalmát vesztett édesanya lett, aki csak arra koncentrált, hogy kisfia rengeteg szeretetet kapjon” –  magyarázta a forrás.

Az informátor azt is hozzátette, hogy Zsófinak erre a változásra szüksége is volt, mert nehéz hónapok várnak rá, illetve a Shane által kapott önbizalom-turbó az Álarcos énekesben is érződik: „Lubickol ebben a szerepben, és szüksége is van az önbizalomra, mert a válás során szembe kell néznie Zsolttal, ami nem lesz számára egyszerű. Ha kimondták a válást, végre maga mögött hagyhatja a sok fájdalmat, amit a kapcsolat okozott.”

Forrás: Bors

Tarts szünetet friss híreket olvasva:

Még több

Beauty