12 óra sminkviselés után is puha és üde bőr? Sima ügy!

Ha azt az arckrémet keresed, ami az őszi-téli időszakban is kitartóan vigyáz a bőrödre, és akkor is szuperül teljesít, ha extrém időjárási körülményeknek van kitéve, akkor jó helyen jársz. Teszteltük a Babor új hidratálóját.

12 óra sminkviselés után is puha és üde bőr? Sima ügy!

Mivel mindig is extraérzékeny és aknéra hajlamos bőröm volt, már egészen korán megtanultam, hogy egy jó arckrém felér egy arcápolási szeánsszal. Talán pont ezért, nagyon sokáig nem is kísérletezgettem újdonságokkal, a régi, jól bevált beauty cuccokat tucatszor is újra vettem, és sokáig ragaszkodtam hozzájuk, mert úgy voltam vele, kár lenne eldobni a biztos jót, a bizonytalanért. Utólag nagyon bánom, hogy így tettem, mert egy csomó szuper csodaszerről lemaradtam… Szerencsére egy ideje már nem vagyok ennyire kategorikus újdonság-tagadó, amire a BABOR Glowing Protect Cream csak ráerősített.

A nagy illat és megjelenés teszt 

Nálam csak akkor tud igazán labdába rúgni egy kozmetikum, ha átmegy a teszten. Legyen finom illata és vonzó megjelenése, hogy úgy érezzem, azonnal ki kell próbálnom. Rengeteg szuper holmi veszett már oda amiatt, hogy az illatától nem ájultam el, vagy nem azt kaptam a csomagolást lehámozva, amit vártam, ezért inkább tovább ajándékoztam, hátha másnak bejön. Össze sem merem adni, hogy mennyi pénzt dobtam így ki az ablakon, de az biztos, hogy nem kis összegre rúg a végeredmény.  

Épp ezért mindig picit félve nyitok ki minden újdonságot, ez alól a Glowing Protect Cream (17.850 Ft) sem volt kivétel. A dobozból kicsomagolva letisztult külsőre bukkantam, semmi túlzás, egyszerű vonalak, üveg tégely – nekem fontos, hogy amit használok, legalább részben újrahasznosítható legyen, ezért jobban preferálom az üveg tégelyeket a műanyagokkal szemben – ezzel már szerzett egy jó pontot, mégis, az illat volt az, ami igazán megfogott. Púderes, nagyon nőies világa a nagybetűs ARCKRÉM illatát idézi, tudod, azt az intenzív, de nem tolakodó típusú aromát, ami az arcodra felkenve finoman ott lebeg körülötted, mégsem vonja el a figyelmet a parfümödről. Kicsit titokzatos, hiszen csak akkor érezhető rajtad, ha valaki egészen közel hajol hozzád, maga a romantikus ígéret. És én ennél jobban semmit nem szeretek! Mégis volt bennem egy kis bizonytalanság, mert a krém sokkal zsírosabb hatásúnak tűnt, mint amit az én egyébként is zsírosodásra hajlamos bőröm tolerál, de azok után, hogy szerelembe estem az illattal, nem volt kérdés, hogy muszáj éles bevetésre küldenem. 

Babor

Fotó: Babor

Az első benyomás 

A Glowing Protect Cream kifejezetten egy őszi-téli időjárásra kifejlesztett krém, ami úgy védi pajzsként a bőrödet, akárcsak Vasembert a páncélja. Textúrája a benne található cirkóniagyökér kivonattal kiegészítve megküzd a zord, hideg időjárással, míg D-vitamint serkentő növényi kivonat tartalma a fényhiányt hivatott kompenzálni. Persze, így már érthető, hogy picit zsírosabb állagú krémről van szó, hiszen muszáj táplálnia akkor is, ha mínuszok és sarkvidéki szél van odakint – ennek tudatában vittem fel a megtisztított C-vitaminnal boostolt bőrömre. 

A Glowing Protect Cream elsőre jól állta a sarat, nem keltett zsíros hatást, olyan volt, mint egy sztár illuzionista: pillanatok alatt beszívódott a bőrömbe és csak puhaságot hagyott maga után. Egy borsónyi nagyságot oszlattam szét, amiből még a nyakra és a dekoltázsra is jutott – az 50 ml-es kiszerelés láthatóan hosszantartó használatot ígért, amiről azóta már ténylegesen megbizonyosodtam. 

Babor

Fotó: Babor

Szerelem sokadik látásra IS 

Az első nap utáni történelmi szereplése után úgy gondoltam, ideje bedobni a mélyvízbe, ezért kapott egy BB-krém réteget is magára, persze a biztonság kedvéért a púderemet is a táskába dobtam, hátha kell egy kis tűzoltás délután a T-vonalon. De semmi. A dupla krémréteg szuperül állta a próbát, és igen, kicsit kifényesedett, de nem hagyott olajos érzést maga után, csak annyi maradt, amitől úgy éreztem, ragyog a bőröm. Innentől nem volt megállás: alapozóhoz, több rétegű fedéshez is, sőt, még egy fotózáshoz készült extra make up-hoz is annyira jó alapot adott, hogy a sminkem nem folyt le, esténként pedig, a sminklemosás után egy üde és ragyogó arc nézett rám vissza, pattanások nélkül.

Bár alapvetően ez egy hideg időre készült a hidratáló, az indián nyár sem kottyant meg neki, és (vigyázz, spoiler következik) 12 óra után is kitartóan óvta az arcomat. Amikor este, elgyötörten hazaestem, a bőrömön nagy meglepetésemre semmi nem látszódott ebből. Fáradtnak tűntem? Igen. De a mimikai ráncaim nem mélyültek el, ahogy szoktak, és a szokásos szürkeségnek sem volt nyoma. A kedvencem azonban, hogy a bőröm annyira puha lett, hogy még a 1,5 éves unokahúgom is újra és újra megsimogatta, mert nagyon tetszett neki a tapintása. Ennél nagyobb elismerést azt hiszem aligha szerezhetett volna. 

Szívből ajánlom neked, ha:

  • Eleget kísérleteztél már és megbízható arcápolóra vágysz 
  • Olyan krémet keresel, ami táplálja a bőrödet akár hosszú időn keresztül is 
  • Élvezed, hogy egy arcápoló nem nehezíti el a bőrödet, és mégis szuperül véd 
  • Fontos számodra a fenntarthatóság és a környezetvédelem 
  • Szereted a bőrödet és mindent megadnál a számára a hideg évszakokban 

Még több

Beauty