Kylie Jenner realitysztárból lett dollármilliárdos sminkmogul. A Kardashian-klán legfiatalabb tagja az egyik sminkvideójában bevallotta, hogy napi legalább három órát (!) tölt a bőrápolási rutinjával és sminkeléssel azért, hogy a rajongói mindig teljes pompájában láthassák őt.

A megdöbbentő kijelentéshez persze az is hozzátartozik, hogy Kylie Jenner nem minden egyes nap, hanem csak a vörös szőnyeges események alkalmával, valamint a Keeping Up With The Kardashians című családi valóságshow felvétele előtt tölt ennyi időt külsejének tökéletesítésével. Ráadásul még ekkor is van segítsége, nem is kevés! A 24 éves sztár arcát ilyenkor ugyanis profi sminkese, Ariel Tejada veszi kezelésbe, ami azt jelenti, hogy effektíve nem maga Kylie Jenner az, aki napi három és fél órát tölt Kylie Jenner sminkelésével. Ez a feladat a sminkmesterre hárul, influenszerkedő ügyfelének pedig csak ki kell addig bírnia a székben.

Egyszerűen utálom, amikor sminkelés közben a telefonodon lógsz!

– panaszkodik az alábbi videóban a sminkes.

Először is a telefonomon dolgozom egész nap. Másodszor ez az egyetlen esélyem, hogy napi három és fél óra sminkelést kibírjak veled. Legalább egy kicsit szórakoztatom magam

– válaszolja erre csipkelődve Kylie Jenner, de utána komolyra fordítja a szót.

A végeredmény viszont mindent megér! Nagyon hosszasan dolgozol, de boldog vagyok, mikor te sminkelsz

– mondja a valóságshowsztár, akit kemény kritikákkal illettek azért, amiért ennyi időt szán sminkelésre. 

Azt a napi három és fél órát tölthetné inkább a gyerekeivel! Van baj a prioritásaival!

– üzente egy Twitter-felhasználó. Kylie Jenner igazán fiatalon, 20 évesen lett anyuka, a második gyermeke pedig idén januárban született meg, így most, 24 évesen már két kicsit nevel.

Ennek ellenére a sztár rajongói nagyon szívesen fogadnának egy három és fél órás felvételt Kylie Jenner teljes sminkrutinjáról, amiért egyébként még sokan fizetnének is.

Imádnám, ha lenne egy vágatlan verziós, három és fél órás sminkvideód, Kylie! A sminkjeid kész műalkotások! Te vagy a generációnk fő szépségidolja és rengeteget lehetne tanulni egy ilyen videóban arról, hogyan kell felépíteni egy jó sminket és hogyan hangsúlyozzuk az előnyös oldalunkat!

– vetette fel az ötletet a YouTube egyik felhasználója. 

Kylie Jenner egyelőre nem reagált a rajongók megkeresésre, minden esetre egész estés sminkfilmjeire is biztosan sokan lennének kíváncsiak. Egy rövidebb verziót alább lehet megnézni, 2:20-tól van szó benne szó arról, mennyi ideig tart, amíg egy smink elkészül.