2020.02.04.@ 14.02

Így derült fény Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás szerelmére

Hiába akarták titkolni, csak úgy izzott körülöttük a levegő.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Így derült fény Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás szerelmére

A napokban robbant a hír, hogy Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás egy párt alkotnak. A közösségi oldalukon tudatták a rajongókkal, méghozzá úgy, hogy ugyanazt a kutyasétáltatós képet osztották meg a közösségi médiafelületeiken.

Azonban, mint kiderült, a Best magazin addigra már tudott az új szerelemről. A stáb ugyanis sejtette, hogy egy párt alkotnak és titkolják a kapcsolatukat, és hogy valószínűleg decemberben kerültek közelebb egymáshoz. Ráadásul a tévést és a sztárfodrászt (még mielőtt hivatalossá vált volna a kapcsolatuk) Újlipótvárosban látták együtt ebédelni a Khan nevű thai étteremben. Nem tettek ugyan semmi feltűnőt, nem fogták egymás kezét, ennek ellenére egyértelműen lejött a szemfüleseknek, hogy összetartoznak.

A későbbiekben a páros nagyon szűkszavúan ugyan, de megerősítette, hogy a hír igaz, együtt vannak, azonban semmit nem szeretnének elsietni. Ami persze teljesen érthető, hiszen mindketten túl vannak csalódásokon és szakításokon, így pontosan tudják, hogy egy párkapcsolatban hol vannak a buktatók, és mi kell a harmóniához. További részletek a legújabb Bestben! Még több sztárhírre vágysz? Fizess elő a magazinra ITT

Címkék: best best magazin kapcsolat magyar sztárhírek szerelem sztárok várkonyi andrea Zsidró Tamás

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Best

Palvin Barbi őszintén mesélt a gyerekvállalásról

Palvin Barbi őszintén mesélt a gyerekvállalásról

A gyönyörű modell a BEST magazinnak mesélt jelenlegi életéről New Yorkban, párjáról, és arról, hogyan áll a baba-kérdéshez.

Ennyi pénztől eshetett el Hosszú Katinka a koronavírus miatt

Számszerűsítették a járvány okozta kényszerleállást.

Megszületett Király Viktor kisfia, és nem hiszed el, hogy hívják!

A sztár és felesége nagyon különleges nevet adott kisfiuknak.

Fenyő Iván megszólalt a lecserélésével kapcsolatban

A színész hosszú Facebook-posztban reagált mind a csatornának, mind pedig a rajongóinak.

Új taggal bővül a Mintaapák csapata

Friss fejlemények a sorozat életével és jövőjével kapcsolatban.

Ezért cserélik le Fenyő Ivánt a Mintaapákban

A csatorna a következővel indokolta a döntését…

Új taggal bővült Nagy Ervin családja

A színész hivatalos Instagram-oldalán osztotta meg az édes fotót!