2020.07.03.@ 02.07

A Barátok közt sztárja megmentette fia életét

A színésznő félelmetesen közel állt ahhoz, hogy elveszítse kisfiát, Bálintot – a részleteket a legújabb BEST magazinban mesélte el.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A Barátok közt sztárja megmentette fia életét

Kevesen tudják, de Méra Kata mindössze egy hónapja volt együtt párjával, amikor megfogant kisfiuk, Bálint, sőt még a saját szülei előtt is titkolta egy ideig a dolgot – azonban egyetlen percig sem volt kérdés, hogy megtartják a babát. Ahogy az sem, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek, hogy koraszülött kisfiuk ugyanúgy fejlődjön, mint a vele egykorú gyerekek. A baba ugyanis féloldalasan kúszott, nem állt fel időben és nehezebben is indult el.

„Első hallásra a legtöbben azt hitték, hogy Bálint súlyosan sérült, mert a Pető Intézetről mindenkinek ez jut eszébe először, de ez nem így volt. Pár hét elteltével már semmi nyoma nem volt a lemaradásnak. Azért a biztonság kedvéért egy évig szorgalmasan jártunk korai fejlesztésre. Mára pedig már egy csupa izom, energikus fiatalember.” – meséli a Barátok közt színésznője.

Azonban nem ez volt az egyetlen megpróbáltatás az életükben: Bálint 5 éves volt, amikor majdnem megfulladt falatozás közben, a történtek pedig mindkettőjükre traumatikusan hatottak. „Azt az esetet a mai napig emlegetjük, és máig beleborzongok, mert sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Bálint ötéves volt, épp költöztünk. Izgatottan várta, hogy milyen nagy lesz a szobája, és közben rágatlanul habzsolta be a szendvicsét. Hirtelen fulladozni kezdett, én pedig gondolkodás nélkül a térdemre fektettem és a lábánál fogva fejre fordítottam, majd egy hatalmasat ütöttem a hátára, amivel ki tudta köpni a torkán akadt falatot. Nagyon sírtunk. Ő szegény az ijedség mellett a fájdalomtól is.” – emlékszik vissza a majdnem tragédiával végződő jelenetre. 

Hogy milyen baba volt Bálint, és milyen kiskamasz most, arról még többet a legújabb BEST magazinban olvashatsz, amire ITT fizethetsz elő.

Címkék: bálint barátok közt best fejlődés gyerek majdnem megfulladt megmentette méra kata sztárhírek sztárok

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Best

Vajna Timit kirabolták

Vajna Timit kirabolták

Nyaralás közben történt a dolog, szinte mindenét elvitték a betörők.

Egy álom miatt lett diplomája a Barátok közt sztárjának

A dr. Balogh Nórát alakító Varga Izabella egészen konkrétan megálmodta, hogy visszaül az iskolapadba.

Csisztu Zsuzsa elképesztő ajándékot kapott születésnapjára

Hiába szerette volna titokban tartani 50. születésnapját, férje nem hagyta, sőt egy nagyon különleges ajándékkal tette emlékezetessé az eseményt.

Andy Vajna vissza akart térni titokzatos nagy szerelméhez

Dobó Kata és Vajna Timi csak egy része Andy Vajna történetének, ezeknél a kapcsolatoknál azonban jóval erősebb és meghatározóbb volt az a bizonyos Csilla, és Andy hozzá fűződő szerelme.

Palvin Barbi szerelmesebb, mint valaha

Nemcsak a pasiját fogadnánk el, de a kirándulós bakancslistáját is!

Weisz Fanni, Konkoly Ági: Miért válnak sorra a szépségkirálynők?

Sikeresek, gyönyörűek, sportolóval kötötték össze az életüket, és még valami közös bennük: sem Weisz Fanni, sem Konkoly Ági kapcsolata nem működött hosszú távon.

Vajna Timi: „2 év múlva már én is babázni szeretnék

A filmmogul özvegye húga babaváró partiján mesélt róla a BEST-nek, milyen az élete új szerelmével, és mikorra tervezik a családalapítást.

Ezért költözik el otthonról Kiszel Tünde lánya

Még csak 19 éves, de Donatellának már most határozott elképzelése van róla, mit akar kezdeni az életével, amiről részletesen mesélt a BEST magazinnak.

Vajna Timi így emlékezett meg férjéről, aki ma lenne 76 éves

Andy Vajna özvegye számára különösen nehéz ez a nap.

Gera Marina: „Ügyvédet kerestem és férjet találtam”

Mióta Emmy-díjat nyert, nincs itthon olyan, aki ne ismerné a színésznő nevét, magánéletéről azonban mindig nagyon keveset és meglehetősen titokzatosan nyilatkozik. Most azonban kivételt tett, és a férjével együtt páros interjút adott a BEST magazinnak.

Árpa Attila: „Egy pszichopata karmai közül menekültem Alexandra karjaiba”

Ma már tökéletes az élete, de mielőtt megtalálta volna az ideális társat Alexandra személyében, Árpa megjárta a poklot előző párjának „köszönhetően”.

Ada: „Végzetes lehet egy újabb terhesség, mégis vállalom!”

Ritka kórral küzd a műsorvezető, amiről a BEST magazin legfrissebb számában mesélt.